János apostol Krisztus „világba jövetelét” az ? evangéliumában, „szükségszer?en” égi nyelvezeten közli velünk a közölhetetlent: ti. a genezis isteni titkát, eredetét, célját. Az üdvtörténetbe enged betekintést. Az égi logika szintjén. Az alászállt Ige, íme, testté lett, köztünk lakozott, és elhozta nékünk a világosságot, az örök életet, az Atya kegyelmét, hogy eltörölje a b?neink miatt támasztott adóslevelet.
A karácsonyi ünnep „varázslatában” az érzékeny lélek valami kifürkészhetetlen módon, észrevétlenül Isten közelébe kerül. Emlékszem egy karácsonyra, otthon Káván. Ez volt a hajléktalanságom utáni els? szentestém. Egyedül vagyok, de mégsem vagyok egyedül. Csend van, tökéletes csend, mintha a Kozmosz benyomódó szövetfelületén lépdelne az ember, s csak rá kell bízni magam a Vonzásra, mint magának a vitorlásnak a szélre. S ebben a minden pólust kitölt? csendben, karácsonyfa és kislámpa meghitt fényében, hirtelen felbukkannak a gyermekkori karácsonyi esték boldog-feszült várakozásai, s valami földöntúli békesség takar be, olyan amilyet csak nagy bels? sírás után érez az ember.
Emlékszem – ekkor a fényekben felragyogtak a gyermekkor karácsonyai. Valahogy az emlékeimben mindig hullik a hó, valahol halkan harangoznak, minden a helyén van: a karácsonyfa, alatta az ajándékok, s ott vagyunk mi is gyermekek mind, kipirult arccal. És újra hallom apám hangját, aki a Lukács evangéliumából elolvassa a Kisjézus születését. S újra hallom anyám gyengéd-kedves hangját. S ekkor – igen, látom a jászolt, a puha kánaáni éjben tündökl? Csillagot, s igen, újra hallom az angyalok énekét is. Ott térdeplek a jászol el?tt a pásztorokkal, meg a három királyokkal. Csakhogy ezek nem díszletek, hanem valóságosak. Mert az igazi Jézus-születés a szívben történik.
Aztán feltünedeznek a hajléktalan szállókon eltöltött karácsony-esték. Itt már nincs az a boldog-feszít? várakozás. Karácsonyfa, gyertyák, teríték, fehér abrosz az asztalon, de van valami görcsös felismerés abban, ahogy körülüljük az asztalt -: hogy az igazi helyünk nem itt van. Hanem valahol máshol, családunknál, gyerekeinknél, szeretteinknél. A veszteség érzése úgy nehezedik ránk, mint egy súlyos malomk?, egyedül maradtunk e fél-létben, fekete szmogként száll ránk a magány, ebben az emberlakta egyedüllétben. És ekkor, igen – e fekete sz?ttes magányban – megjelenik vigasztalón a pótolhatatlan Hiány, a béklyókban él?knek a Szabadító, és mi csendesen belépünk az id?k folyamába, megfürdünk, hogy megtisztuljunk. A Gyermek születése mindenki számára más-más élményt jelent. És mégis ott lengedezik a leveg?ben a titokzatos remény és egy új, egy szebb élet iránti vágyakozás. Mert az volt Jahve szent akarata, hogy ezek a szegény, korán megöregedett nincstelenek közt is megjelenjék az ? kegyelmi jeleivel., “mert az a jó, ha kegyelemmel er?södik meg a szív” (Zsidók 13,9) Íme, már olvassuk is: „megjelent az Isten üdvözít? kegyelme minden embernek” (Titusz 2,11).
S emlékszem, azon az els? hajléktalanság utáni szentestén, ott Káván, ezt suttogták szívemben az angyalok kimondhatatlan békességgel: – Nem vagy egyedül, ne légy szomorú! Érted is megszületett a Szabadító, s nézd, hogy ragyog az éjszakában a Földet az Éggel összeköt? kereszt! És soha ne feled: „Maga az úr megy el?tted, ? lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el t?led” (5 Móz 31,8)., és „semmi sem választhat el téged Isten szeretetét?l” (Róma 8,39). Ma is ezt üzeni neked: „Mert ha én, az Úr, szólok, akkor az az ige, amelyet én mondok, valóra válik késedelem nélkül” (Ezékiel 12,25).
Isten jelenlétével terhes, áldott karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:33 :: Leleszi Balázs Károly
