Alig telt el három hónap, tudvalev? volt annak, aki saját magát jól kitapasztalta, hogy semmi sincsen még elvészve, de én gyorsan teljesíteni akartam kötelességemet. A lehet?ség pediglen nem állt mindig készen, rájöttem erre hamarosan jómagam is. Az id?t még éppen az aratás uralta, amikor is lármát trombitáltak a Mura partján. Ferenc már javában Szigetvára környékén verte a port portyázás közben, amire Battyány Boldizsárral akaszkodtak össze. Nemigen örültem neki, de a portya mégsem volt annyi, mint a kemény harc, hol sokszámú török csapatokkal álltak szemt?l szembe. A portya mindent összetéve játéknak, tanulásnak tetsz?dött nekem is, nem is aggódtam igazán attól a gondolattól, hogy magamra maradok id?nek el?tte. Most azonban itt termett az aggodalom, mert a csatába menni készül? uramtól búcsúztam, ott pediglen könnyen bármi megtörténhet. Eddig a szerencse is levett föveggel udvarolt neki, de az ?sz nem hozott megfelel? gy?zelmet. Egy magyar árulás lehetett az oka, azt beszélték legalábbis, így azután mintegy száz embert elvesztettek, hatvanat pedig elhajtott a török fogolynak. Ferenc kimerülve és dühödten érkezett haza. Nem mertem szólani neki semmit sem, még kedvesked? szavaimat is inkább visszatartottam, nehogy dühét bármi módon segítsem. Éppen holdtölte volt, én pedig nagy bánatomra olyan er?sen véreztem, hogy igyekeztem teljesen távol tartani magamat t?le.
– Erzsébet, ha csak húzodzkodni tudsz el?lem, mit?l gyarapodik a család? – Nem tudta, mit jelent ez nekem, csak a számat szorítottam pengevékonyságúra, nem válaszoltam semmit. Eltelt egy id?, mire nagy nehezen mégiscsak megszólaltam.
– Kedves uram, ha tovább maradnál mellettem, több lehet?ségünk is lenne ügyes-bajos dolgaink megbeszélésére. Nehezen gy?zöm magam a sok munkát, dolgot, az udvari nép eldirigálását.
Csak röviden válaszolt, „majd igyekszem, Erzsébet”, én pedig tudtam, az én uramnak legfontosabb dolga csak a csatamez?n lehet, itthon meg ezután is jószerivel egyedül kell helytálljak.
Egyik napon azután egy hírviv? jött, és nagy hangon adta el? a vacsoraasztal el?tt, hogy Musztafa pasa, a budai beglerbég bepanaszolta ?t a királynak, és Ern? f?hercegnek is. A szultán nevében kérte a királyt, hogy parancsolja meg Nádasdy Ferencnek, ki miszerint fogolyként tartja számon a pasa vejét, Markucj béget, azonnal engedje szabadon, haza az övéihez. Ferencnek csak úgy villogott a szeme, nem volt jó ilyenkor eleibe kerülni, de ezt a szerencsétlen szolga nem tudhatta, így amikor a nehéz boroskupa a fejénél próbálta repkedését befejezni, akkor lesett egy nagyot, kivel is került szembe. Nekem is lassan be kellett látnom, hogy vigyáznom kell, és igyekezni a sok embert jól elirányítani, mikoron ? hadakozik, mert ha itthon van, és be kellesz számolnom a történtekr?l, még engem is durván megérinthet.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: P. Szabó Mária
