Els? napom az új helyemen igazán megnyugtatóan kezd?dött. Már kora reggel világos volt és szobánk nyitott ablakán a madarak hangja, és a sás nesze ébresztett. Ferenc már nem volt mellettem. Lassan nyújtóztam egy nagyot, beszívtam a leveg?t, mint otthon, Ecseden. A hasam alja fájt egy kevésnyit, így emlékeztetett kötelességemre. Ekkor kezdtem el?ször imádkozni a mindenhatóhoz, hogy áldjon meg gyermekkel. Az ima, melyet magam szavaival mondtam csak, ezután rendszeres szokásom lett.
Szavaim gyorsan pörögtek, mint lisztes malomban a kerék.
„Áldd meg uram, frigyemet gyermekkel, áldd meg uram frigyemet gyermekkel”. Ezt a kérelmet minden reggel és minden este elmondtam nyoszolyám szélén. Amikor Ferenc kíváncsi tekintetét láttam, elfordultam, nem szerettem volna, ha tudomást szerez arról a gyötr?désr?l, mely ezen a kötelességem teljesítését övezte.
– Gyere csak Erzsébet, nézd meg a kárpitokkal burkolt fogadótermet! – kiáltott be az ajtón egyik alkalommal.
– Jövök máris, várjon egy pillanatot kegyelmed! – gyorsan magamra kaptam a ruhámat, kidörzsöltem a szememet és a hajamat a f?köt? alá igazgattam. Ahogy kiléptem, elkapott és vidáman egy csókot próbált kier?ltetni, de ezt nem engedhettem. Részben azért, mert úgy éreztem, ha nem öblítem ki tiszta vízzel a szám reggelente, akkor valamiféle kedvez?tlen illattal tetszeleg, másrészben pediglen azért, mert fényes nappal egy ilyen úrhölgy mint én is, nem süllyedhetett le a szolgák szintjére, nekem tudnom kell, mindennek megvan a maga ideje. Így azután eltoltam az er?s karokat, és kioktattam, hogy ami való az éj leple alatt, az nem való a nap szeme láttára. Bár ne tettem volna, mert ekkor Nádasdy t?rt döfött a szívembe.
– Na jó asszony, óckodhatsz ha akarsz, de minél el?bb gyereksírást szeretnék hallani az aprónép szobájában, ez pediglen nem fog megesni csak úgy magától – mondta zordan. Éreztem haragját, de nem tehettem szemérmem ellenére. Ezen a napon hiába néztem végig a vár gyönyör? termeit, a csodálatos, messze földön híres falikárpitokat, nem volt már kedvem semmihez.
Intézkedtem az estebédet illet?en, majd megpróbáltam kikerülni a további beszélgetést. Estére azért mégis igyekeztem különösen rendbe szedni magamat. Ahogy ott ültem a hosszú asztalnál Ferenc mellett, próbálkoztam mosollyal is, de hiába er?ltettem, éreztem én, hogy torz merevedést sikerül csak vonásaimból kicsiholni. Persze észrevette ? is, pedig a tekintetét igencsak ritkán vetette felém, még dúlhatott benne a reggeli harag. Így múlt egyik nap a másik után, volt hogy mosollyal, volt hogy csendes gyötr?déssel. Egyre csak számoltam a holdtöltéket, de a köztes napok der?jére mindig csak ború következett.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: P. Szabó Mária
