Tudom: fázik. Csupán egy vékony, fehér lepedő a takarója. Szeme sarkán, mintha egy könnycsepp gördülne végig. Nagyon szép…
A legszebb, legcsinosabb huszonöt éves lány.
Gyönyörű, hosszú, formás combjai átsejlenek fekvés közben, betakarva is. Szőke hullámos haja a párnára simulva keretezi arcát.
Állunk mellette, és hallgatjuk, mesél: és patakokban folyik a könnyünk.
Nyaralni indultak… Három lány a kedvesével, vőlegényével, és még két fiú. Mindannyian barátok.
Már este tíz órakor elindultak egy Ford Tranzittal, hogy minél hamarabb leérjenek az olasz tengerpartra, ne a nagy forróságban kelljen vezetniük, utazniuk. Vidámak, boldogok voltak, hiszen gyönyörű két hét várt rájuk. Csak az út ne vezetett volna az M0-áson, mely olyan vályús nyomvonallal szabdalt… Vagy ne zuhogott volna annyira az eső… Talán, ha jobban láttak volna a sötét éjben… Ha nem jött volna pont akkor szembe egy kamion… Esetleg az út nem olyan magasan fut a körülvevő tájban…
Akkor nem fázna a szépséges lány most egy koporsóban.
Hatan haltak meg azon a nyári éjszakán. A három fiú, kedvesével.
Egy autó sem állt meg a szakadó esőben.
Az egyik túlélő, halott barátainak összenyomorított testei között keresett a sötétségben egy telefont. Ő hívta a mentőket. Majd felkapaszkodott a csuszamos töltésen…
A rémülettől remegő kamionos adott neki egy takarót, míg megérkezett a segítség.
09. 12. 07.
Legutóbbi módosítás: 2009.12.07. @ 15:33 :: Pulai Éva
