Csapda, éjjel
E. Áginak
Ó, ti áldozó budai hegyek!
Úr-teste-Napot, ostya-korongot nyeltek,
S szürcsöltök hozzá bíbor mise-eget,
Majd lompos felh?kkel titkon egybekeltek.
Szél, hogy paskol Duna-párnát,
Kenumnak nyugvó ágyát veti a hab,
Réz-est, id?-búvár vermeli a lármát,
Panaszos dalt sírnak ernyed? inak.
Táborul tépett hely – erd? foltja adja,
Ár falkája föl-fölcsahol a gy?rt fövenyre,
Társam fáradt, ez els? ilyen útja,
S ma meghajtottam nagyon; a holt város messze.
Pest ideje, a fénnyel, alát?nt,
Vadak fürkészik a parti csalit alján,
Mint fakad t?zre a megt?rt
Szelidít?, térdén ágat törve némán.
Tanult fény, s meleg – jó székely-t?z pagodája
Sz?köl, uszadékfa sír ropogva – nedv-hagyott,
S ?, jóllakottan vackol nyirkos hálózsákba,
Mosolya tolvajé, rutinnal jóéjt-csókot lopott.
Nem lesz es?. Aludj bizton, idegen lány,
Hozzám tartozó. Nyerj üdvöt minden maradék percében
Ez útnak, mely meglehet, egyszeri csoda tán,
Ha így dönt férgek armadája ez ében éjben.
Próbált id?kre vonva locska selymet,
Múlt-ösztökét?l böködve látom ?t;
Mint hántunk lázban tudatlan szerelmet
Egy h?dött pillanatban a levlap-háttér el?tt.
E titkot kulcsra zárom – féltett relikviát;
Hagymázas csillag jöv?m áristom-honán,
S mint távoli vonítás, mely függne Hold iránt,
Gyilok savanyú dühe árad a gondolat nyomán.
S ím, suhanc-éj tapod, málló fényt felez,
Asszonyom hajába álom-bogáncsot dobál,
Parázs virraszt velem, mígnem tért ereszt
Az árnyak évada, s a csönd el?talál.
Fázisai, mint kockák, peregnek a síknak,
Nesz-balzsam egy széttört hangszer dalán,
S csapdába zuhant fák igazítnak
Jaj-melódiát a természet ritmusai alá.
Most, alvó teste fölé – hogy szuszog bent az élet!
– Hajolva érzem; sejtként, hogy bomlik magányom, nem
Értve éhe meg: karom, er?m, sohasem ítélet;
Jelet fogott, s szorít csak nyakán a félelem!
Kántálj, vemhes éj, míg roppan
Légnek útja, nyerít Halál, s e szív ereszt!
Üres id?ben, a fej avarba koppan;
Kívül minden. Ági, melyikünk álmodja ezt?
1980
Legutóbbi módosítás: 2009.12.14. @ 21:35 :: Rossner Roberto
