A holtak nyugta
Ez éjjel, nádsikátor körletén,
Midőn a vaksi Hold ajnároz bűnt,
S a bújt, rémült állatkák rég letűnt
Fajtársaikról sírnak túlköltvén
Mord balladákat; s alszanak kisírt
Szemekkel, éberen, vigyázva más
Vadak röptét, óvatlan léptét, sás
Jelét, ha ellen jő; ezernyi hírt.
Kenum hínár-pólyán suhanva szét-
Szakítja most e szűz hímen-felszínt,
Hogy szétdobálja játszin csillagkép
Reciprokát is; holtak nyugta int:
Ha félszed szűk aszály, feledd, miképp,
Ha munkádra irigység rálegyint.
Óvattal!
Óvattal légy, e földre ugorván,
Itt nagyjaink testén lépdelsz, lásd: alant
Ki nyugszik immár, dicsfénybe halván,
Más épp csak búvik; élettere maradt
A mély, mert a felszínen tarol, vad
Falkába verődve vonít a másság,
Farkast kiáltva ordasként halad,
E horda ravasz, s csak szórja az átkát.
Rút anti-hős, bősz média-gazda,
Öli, mintsem ölelné Tháliát,
Brutálisan, hisz konkrét a célja:
Hogy ránk tegye újra a rabigát,
S hogy ránk erőltesse továbbra, a
Liberál-bolsevik hisztériát.
Vörösbor a tervek műhelyében
Tavasszal, fölsejlő varázsigén
Főnix-kiáltván, szívünk fölneszelt,
Koloncát nyögve, ős-rutinnal, vén
Karját a Föld kitárta: áttelelt.
A télnek rekviemmel tartozunk
Ritmust a dalnokunk bárhol talál,
Szívből hoz dallamot, mit meg nem unt,
Szilánkos fény arranzsmant fabrikál.
Vörösbor fátyla tervek műhelyét
Belengi, s míg versekbe révedünk,
Kandalló-fény mímel tábortűz-mesét.
Sirálydalt Pink Floyd-albumról veszünk,
S csókoljuk egymásba a vad reményt:
Nyár, mire jő, tán szabadok leszünk!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Rossner Roberto
