A vakságáról
(On His Blindness)
Mért lett sötét e széles nagyvilág,
Mért hunyt a fény ki éltemnek delén
Tálentumom haszontalan, rejtvén
Halált jelent, bár lelkes szolgaság
Üdvösb lehetne Teremt?m iránt.
S végszámadásomért ha büntet, s én
Panaszlom: „ Munkámra jut bár igény,
De semmi fény! „ – vígaszt türelmem ád:
„ Munkád az Isten nem igényli, sem
Tehetséged. Csak hordd igáját, mint
Királyi díszt – s legjobb szolgája lész.
Ugrik, ha szól, ezer, meg nem pihen
Földön és Óceánokon, más mind –
Ha áll és vár csak – is szolgálni kész.”
On His Blindness
When I consider how my light is spent
E’re half my days, in this dark world and wide,
And that one Talent which is death to hide,
Lodg’d with me useless, though my soul more bent
To serve therewith my Maker, and present
My true account, least he returning chide,
Doth God exact day-labour, light deny’d,
I fondly ask: But patience to prevent
That murmur, soon replies, God doth not need
Either man’s work or his own gifts, who best
Bear his milde yoak, they serve him best, his State
Is Kingly. Thousands at his bidding speed
And post o’re Land and Ocean without rest:
They also serve who only stand and waite.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Rossner Roberto
