A karcsú nő vidáman szállt be az aranyszínű autóba, enyhén szalonspicces állapotban. Szinte végigfeküdt az ülésen, s rábízta magát a vezetőre. Hallgatta a lágy zenét, ringatózott az ütemére. Szemét lehunyva szinte látta a pezsgőt poharában, a felfutó gyöngyszemekkel. Ajkát megnedvesítette, érezte az ízét. Édes volt, mint az élet. Lábát keresztbe fektette, de nem erről a pózról álmodott. Rézvörös haját fürtökbe rendezte egy laza mozdulattal, s nézte a tenger hullámzását, így messziről, s gyönyörködött a holdfényben.
Egy kanyarnál, ahol mélyen a vízbe nyúlt egy földnyelv kis sziklával a végén, hirtelen elnevette magát, s megállította az autót. Mikor kiszállt észrevette a szikla közelében álló fiút, aki a vizet nézte.
— Milyen romantikus! — gondolta. Lesétált a partra. A homokra érve kilépett a cipőjéből. Mire lassan a sziklához ért óvatosan lecsúsztatta ruháját is. Úgy ült, hogy a fiú, ha idenéz, s miért ne nézne… csak egy Sellő alakját lássa a holdfényben. Várt. Várta.
A fiú ábrándozott valakiről, s mikor oldalra nézett azt hitte megelevenedett ábrándképet lát. Kinyújtotta a kezét, s körberajzolta a látott kép kontúrját. Olyan volt, mint akiről álmodott.
Lassan lépegetett felé, nem is hitte, hogy elérheti. Pont azért vonzotta, mert olyan elérhetetlen volt.
— Álmodom — gondolta, de szép álom. Aztán megérintette, s érezte a valóságot. Saját testének valóságos gondolatát. Milyen bársonyos a bőre… ez volt az utolsó gondolata. Aztán valami csoda történt vele.
Jó idő telt el a parti fövenyen, már a Hold is más árnyékot mutatott volna, ha nem takarja a felhő.
Teste zsibbadt volt, feje zúgott, mikor kacagást hallott az út felől, s autózúgás törte meg a csendet…
Legutóbbi módosítás: 2009.12.01. @ 11:44 :: Sonkoly Éva
