Mondd, ti tapétáztok, vagy festetek a lakásban? Netán házban laksz? Érdekes lehet egy valódi házban élni! Tudod, a panelben lakni lehet. Laknak alattad, laknak feletted, melletted és szemben veled, minden irányban „laknak”, ez szemmel nem látható, csak füllel hallható. A házban él?k, azt mondják a panelben lakókra: panel-patkányok, panel-prolik, panel-lakók.
Mondtam már, hogy én harminc éve, ideiglenesen -, mint egykor az országot megszálló oroszok — a hetediken lakom. Minden évben van két hét, amikor el akarok költözni, rám jön, mint a vadlibára a költözhetnék. A vadlibák „v”-t formázva elrepülnek. Jön a tél, és én maradok a tyúkketrecemben – ideiglenesen.
Na, én itt festetek, id?r?l-id?re. Van, amikor festek, de nem a falat. A tapétát már rég levakartattam a falakról. A tapéta-pánik miatt.
Ismered a pánikbetegséget? Leírásokból, vagy mások elbeszéléséb?l? Netán magad tapasztalatából? Én nagyon szeretek pánikolni! Na, nem annyira nagyon-nagyon, de a pánik jön, ha k?’, ha nem és a magáévá tesz. Eluralkodik rajtam, mint Katón a táncolhatnék.
Legel?ször akkor jött rám, amikor egy ?szi napon a munkából hazaérve, beléptem a nappaliba. Megálltam az üres, búrtoroktól mentes szobában, pislogtam s?r?n, mint a miskolci béka. Nem tudtam, hol vagyok! „Nahát, már megint koffeinnel ittam a kávét!” – Gondoltam. „Eltévedtem, mint Kóska úr a minap!”
Képzeld el, egyik este csengetnek. Nem a postás, ez csak egyet, és baromi hosszút csengetett, ez a Kóska úr. A postás fanyar humorú ember nálunk, a Pali, ? akkurátusan kétszer csenget.
Megkérdeztem t?le, miközben számolta a rokkantnyugdíj-járulékomat, sietve, mert kevés ideig számol, „Mondja Pali, látta maga a Postás kétszer csenget cím? filmet?”
Pali a postás szép, nagy, marhaember. Termetesre mondják ezt mifelénk, semmi sért? nincsen benne, s?t dicséret. Nem hallottad még? Nem, na mindegy, a Pali, ? derék ember. Így érted? Magas, er?s testalkatú, jókép?, szép szürke haja van neki, és egyáltalán nem ázott kutyaszagú a kabátja. Illatos egy ember, na! After shaveje van neki, ez a… tudod melyik, a reklámos, ami úgy vonzza a n?ket, mint a lépes méz a darazsakat, vagy a medvéket, — franc tud ezeken a reklámokon kiigazodni —, de szaga van a postásnak, ennek a Palinak, jó szagú postás.
Mikor megkérdeztem látta-é amaz filmet, abbahagyta a számolást, pödrött egyet a nem létez? bajuszán, mer?n a szemembe nézett, és lassan tagoltan azt mondta: ”Lát-tam-ám!” Egy laposat pislantott a nyitott lakásajtó felé.
Elveresedtem, úgy nézte a blúzom elejit, mintha ilyet akarna venni a felségének, avagy pont ezt vinné haza, ami rajtam van. Már majdnem gomboltam is kifelé magamon — nem sajnálok én senkit?l semmit —, amikor azt mondta Pali, a jószagú postás:
„Oda-bent- ad-jam-o-da- a- nyug-dí-ját? Ked-ves?” „Óh, nem, jó lesz itt is, csak adja!” Hebegtem. Én a butatyúk, buta libává változva, még hozzá tettem „Nincs valami nagy rend a konyhaasztalon!”
„Lát-ta-a-fil-met-ma-ga-is?” Kérdezte kajánul, a jószagú postás, a derék, a szép, nagy marhaember.
„Én ugyan soha, soha nem láttam, azt a borzasztó, erkölcstelen, nézhetetlen, unalmas filmet!” Rikácsoltam, válaszként. A kutyám felvonyított, hátráltamban a lábára tapodtam szegénynek.
Kikaptam a pénzt a Pali kezéb?l, igyekeztem befelé a lakásba a hosszú közleked?-folyosón.
„Írjon! Írjon!” Kiabált utánam. „Írjon magának a radai rosseb!” Vetettem a szót neki a vállam felett siettemben. „Aláírjon!” Tudott megint postásul beszélni a kétszer-csenget?.
„Jah, jól van, alá, azt írok. Adja ide a ceruzáját! A tollát, vagy amilye van!” Tetéztem a zavarom, tiszta er?b?l. Pali fölém hajolt, miközben vaksin kerestem a rublikát, és a céklavörös fülembe suttogta: „Majd-egy-szer, meg-néz-zük-e-gyütt-az-tat! Jó-lesz-e?”
„Nem!” Jelentettem ki határozottan, úgy kihúzva magam, hogy rögvest két gomb gombolódott a blúzomon, a mellem felett. „Szép asszony maga.” Mondta nekem Pali. Csakhogy hozzátette: „Még most is!”
Na, kinyílt a szám, mint a bécsi kapu, g?gösen azt vágtam neki a „még most is”-ért:
„Szép lehetek én még jöv?re is, meg még tíz év múlva is, de soha sem leszek magának szép!”
Azóta, ha hozza a rokkant-járadékomat a Pali, a postás, cipzáros fels?ben nyitok ajtót. Miket gondolsz? Nem azért, hogy hamarabb le tudjam venni, hanem mert azon g?gös-liba jártomban nem nyílik ki a gomb! Csak tudnám, min somolyog olyan kedélyesen ez a jószagú Pali, hacsak meglát? Te tudod? Na, majd világosítsál meg, mert én csak sötétben tapogatózok ez ügyben… is.
Ett?l az esett?l, ami megesett a postással, nem lett tapéta iszonyom. Csak ha postást látok, akkor fulladok kicsinykét, mintha bent szorulna a leveg? a melyemben, pihegek. Nem számít, ritkán látok postást, ki lehet bírni!
Tapéta-pánikom akkor volt, tudod, amikor hazaértem az üres nappaliba, akkor, amikor az els? sorszámú elköltözött, amíg én a dolgozóban robotoltam.
Teljesen elköltözött. Lebontotta a padlótól a plafonig ér? könyvespolcot a falak mell?l.
Eltüntette a könyveket — szerintem vonattal költözött, mert egy vagonnyi könyvet vitt magával. ? baja. Sokba kerülhetett szegénynek! ? gy?jtötte a könyveket, én csak olvastam.
Képzeld el, amint ott álltam a töküres nappali közepén, és azon gondolkodtam, eltévedtem-e, mint a minap Kóska úr, aki csak egyet, de baromi hosszút csenget, aközben a falról elkezdett leomlani a megszáradt tapéta. Lassított film. Tudod milyen az? Na, ez a tizenöt éve odaragasztott papírtekercs úgy jött le a falról, valami kis huzattól, mintha egy lassított felvételen láttad volna. Lágyan omlott, óvatosan d?lt lefelé, mintha félne, ha földet ér, megüti magát. Jah, a Nagyításban, ha fel tudják venni, jó kis kép lett volna! Láttad a Nagyítást? Antonioni különös hangulatú filmjét? Én több filmjét láttam, nagy filmes volt ez a Michelangelo. Szerinted is?
Különösen nem volt egy nagy szám az a tapéta, Kóska úrnak például, amikor eltévedt, fel sem t?nt, hogy másmilyen lenne, mint az ? panelkaptárában.
Csengetésére egy este kinyitottam az ajtót. Ez olyan régen volt, hogy akkor még, ha csengettek, teljesen nyugodtan ajtót nyitottak az emberek. Elgondolod, milyen szörny? régen volt?
Ott állt Kóska úr a nyitott ajtó el?tt. Nem köszönt, félretolt az ajtóból — gyengéden, szinte kedvesen — és bejött az el?szobába. Döbbentem léptem utána. ? hátra fordult és megkérdezte: „Te mit keresel a lakásomban?”
„Éééén?” Válaszoltam neki. „Te mit keresel a lakásomban kés? este, pongyolában?”
„Én itt lakom!” Mondtam neki, kissé agresszív hangvételben. „Maga mit keres a lakásomban?!” „Én lakom itt! Nem te!” Felelte flegmán, levette az egyik cip?jét, kezében a cip?vel bekémlelt a nappaliba: „Már megint mindent átrendeztetek a felségemmel?!”
„Nem!” Mondtam neki, mint anya a gyenge gyerekének. ”Itt én lakom, maga eltévedt!”
„Kóska István vagyok.” Nyújtott kezet, az egyszer, de baromi hosszan csenget? ember.
Tet?t?l talpig végigmért, és kedélyesen közölte: „Maradhatsz, ha már itt vagy!”
Nagy nehezen elmagyaráztam neki, egy házzal arrébb lakik. Visszahúzta a cip?jét és dohogva távozott. Fogai között sz?rve a szót min?sített jelz?kkel illette a tervez?ket, a kivitelez?ket, s?t, még engem is. Másnap találkoztunk véletlenül a ház el?tt, karonfogva sétált felteszem a nejével. Odaértek közel hozzám, mosolyogtam, mint a botra faragott fülemile.
Megszólalt ez a Kóska úr, aki az egyik házat nem tudja megkülönböztetni a másiktól:
„Nézd drágám, ez az a liba, aki miatt olyan sokat késtem otthonról tegnap este!”
„Szálljon le a Pistáról, különben…” Fenyegetett meg a n?, nem tudom mivel, mivel nem fejezte be a mondatot. Hápogni sem tudtam, sem gágogni, sem csipogni, s?t még csiripelni sem. Ott álltam egyik lábamról a másikra, mint egy gólya, az els? bálon.
Na, látod már, hogy miért festetek? Nem kell tapéta, annyian költöztek el t?lem az évek során, nem akarom, hogy újra úgy érezzem a jöv?ben, rám omlanak a falak a másik költözése után. Tapéta és költöz?-madár iszonyom van. Nem is engedek soha többé idefészkelni egyetlen jómadarat sem!
Jó nekem egyedül, hú, de jó nekem, olyan jó, hogy azt el sem lehet mondani. Mi a jó benne? Nem gondolod? Te nem egyedül élsz? Keresem, hogy mit emeljek ki a sok nagyon jó közül, ami a szingli létben van. Majd ha megtalálom a legjobbat, akkor megírom.
Legutóbbi módosítás: 2009.12.29. @ 10:24 :: Tasa Tamara