Búsan nézett ki az ablakon Emőke, mikor a busz a házuk előtt elment. A száraz faleveleket a hó betakarta, s ami nem volt fehér, az csak az aszfalt volt, melyet már korán reggel letakarítottak. Csendes vidék volt ez, túl Hargitafürdőn. Nem is mozdult semmi ebben az órában, csak a busz, ami éppen lefele ment a hegyről.
De amilyen csendes volt, ép annyira tele volt élettel is. Itt minden megadatott, amire az embernek szüksége volt. Üzletek sora, kocsmák, kovácsműhely és még egy fodrász is, aki házhoz is járt, ha esetlegesen úgy kérte a kliens. De mit sem ért ez Emőkének, mert hiába volt minden, hisz legjobb barátnője, Pirike, épp most utazott el Magyarországra. Tegnap este még együtt játszottak, s oly jól érezték magukat, de most, hogy elment, minden megváltozott. Persze megígérte Emőkének, hogy amint lehet, s ha olyan helyen lesz, ami szép, fel fogja hívni telefonon.
Eltelt vagy három nap, mikor megszólalt a telefon. Emőke apukája vette fel. A kislány feszülten nézte az apja arcát, vajon ki keresheti őket? Csak reménykedni tudott, hogy…
— Emő, gyárë, mer tígëd keresnek — szólt az apa.
A lány felpattant a szőnyegről, és a telefont kikapta az apja kezéből, majd a füléhez tartotta.
— Haló, én vagyok az, Kúti Emő — szólalt meg.
— Szia, én vagyok, Pirike, mëgigírtem, hogy hívni foglak — szólt vissza a kislány. — Otthun minden rëndbe? — kérdezte.
— Igën, mindën, csak unatkozom. Gyáre haza mán — szólt Emőke kicsit elkeseredett hangon.
— Hónap mëgyünk, de most nem akárhun vagyunk. Fën vagyunk a Kíkëstenőn, Magyarország tetejin. Azt mondta apja, hogy ezertizennígy métër magasságba vagyunk. És szinte még szánkózni is lëhet, ha még ësik ëgy kis hó — csacsogta büszkén Pirike
— Az szíp lëhet biztosan, olyan magasan lënni.
— Igën, szíp. Most lëtëszëm, és majd elmesélëm, ha hazaírkezünk. Szia.
Emőke kicsit megtörve tette le a telefont, s irigykedve gondolt barátnőjére. Aztán lassan kisomfordált a konyhába, ahol az apja éppen a tüzet csiholta.
— Apuci, a mi házunk milyen magasságba lëhet?
Az apa egy kicsit elgondolkozott, majd a lányra nézett mosolyogva.
— Hát, úgy ezernígyszázötven métër körül, de lëhet, tívedëk húsz métërt.
Erre a lány sarkon fordult, s mérgesen kiment az udvarra, ahol a térdig érő hóba gázolt. S jó nagyokat rúgott bele, hogy mérgét csillapítsa.
— Milyen jó, hogy Pirike ott van fënn a Kíkëstetőn, én mëg csak itt lënn.
Legutóbbi módosítás: 2009.12.11. @ 16:11 :: Thököly Vajk