Még nagyon az elején voltam a tényleges katonaid?mnek. Ahogy mondani szokás, zöldfül? kopasz voltam. Mindig is igyekeztem háttérben maradni, ha valami munkáról vagy ilyesmir?l volt szó. Soha nem jelentkeztem önként, mint társaim közül jónéhányan. Azt se szerettem, hogy örömkatonának tartsanak, se meg buzgó mócsing sem voltam. Egyre vigyáztam mindig, hogy az elvárásoknak feleljek meg. Ez néha sajnos nehézkesen ment. Nem a gyakorlatok vagy a fegyelem volt gond. Azokon még túltettem magam valahogy. A baj a felszereléssel és a ruházattal volt. Soha sem voltam egy piperk?c matyi, ezért utáltam öltözni is. Szóval vagy az inget hagytam kissé túlságosan kigombolva, vagy mint ami soha sem látott vasalót – nem is látott, csak akkor, ha anyám, vagy kés?bb valami barátn? nem vállalta – a nadrág az meg állandóan gy?rött volt.
Még, hogy élre vasalni, és a sapka a váll-lap alatt legyen összehajtva? Akik ezt kitalálták, azok szerintem nem is voltak katonák. Hogy tud egy gatya és egy ing nem összegy?r?dni, összeráncosodni, ha használjuk? Na és az, az átkozott sapka. Alig három hónap alatt egy tucatnyi sapkát hagytam el, mert kicsúszott a váll-lap alól és valahol elhagytam. Persze egy ideig ment az, hogy a nálam is kopaszabbaktól lovasítsak helyette, de azért ezt az ember nem csinálhatja a végtelenségig. Így a sapkámnak lassanként – mint minden épkézláb bakának – a farzsebemben lett a helye. Igen ám, de ezt soha sem értékelték egyesek, és csak a gondjaim n?ttek vele. Na és a bakancs, a surranó. Az volt csak a külön m?sor. Az elején még csak-csak alkalmaztam a pasztát meg a kefét. De utána? Kinek van ilyenre ideje? Kifigyeltem, hogy a régi bakák elviszik egy id? után a raktárosnak, hogy cserélje le egy vadi újra, ami cirka egy hónapig bírja puceválás nélkül. Egy párszori „megvesztegetés” után jóba lettem a raktárossal, kipróbáltam. Bár ne tettem volna! Ugyanis azt elfelejtettem, micsoda kínokat álltam ki, amíg betörtem a bakancsot a lábaimra, és nem a bakancs törte az én lábam. Szóval ezt el is felejtettem, inkább el?vettem a kefét és a pasztát. Tehát a fentieket olvasva, gondolom a legtöbb olvasómnak tiszta képe lett, hogy mennyire szerettem a katonaságot.
Történt azonban egyszer, hogy egy barátn?mmel, aki nem messze szolgált, randit beszéltünk meg szerdára. A szerda normális esetben délutántól kimen?napnak számított. Cirka háromtól éjfélig szólt a kimen?, ami elég volt egy mozira, vagy másra. Tehát abban a hitben, hogy szerdán találkozunk, úgy alakítottam a dolgaimat. Igen ám, de az egész bandát bent tartották „fegyelmezni”, mert az egyik raj valami disznóságot csinált, és ilyenkor az egységes büntetés elvét alkalmazták. A fele népség fortyogott, de hiába. Dobbantani, meglógni nem akart senki sem, mert alig két hete elkapott valakit a katonai rend?rség és pont szerdán. Három hét zárka. Ennyit nem ér meg egy rohadt kimen?, ha csak nem…
Lázasan néztem az órámat, de elkönyveltem, hogy ebb?l a mozi-látogatásból nem lesz semmi. A film valami olyan címen ment, hogy „soha sem mondd azt, hogy nem”. Délben az ebédnél az egyik ?rmester önkénteseket keresett mosogatásra. Én pofátlanul megkérdeztem:
– Mondd ?rmester – mert a héberben nincs magázás – és mit kap az, aki önként vállalkozik? Kap valami kedvezményt, repetát édességb?l?
– Nem hiszem, hogy édesség repetáért valaki hajlandó. Viszont adok eltávot az illet?nek éjfélig, attól a perct?l, ahogy elkészült a mosogatással.
Osztottam szoroztam magamban, hogy mondd, kétszáz ember az kétszáz tányér duplán, mert lapos és mély, plusz vagy ugyanennyi pohár. Jellah üsse kavics, még ha egyedül is, két óra az egész.
– Tudod mit? Áll az alku, de miel?tt elvállalom, mutasd meg az érvényes papírt a nevemre kiállítva. És tedd letétbe a konyhaf?nökénél.
Nem kellett neki kétszer mondani, már állította is ki az igazolást és vitt a konyha hátsó részibe a mosogatóhoz.
– Itt egy önkéntes a mosogatásra és itt az érvényes passza is. Ha kész engedd el és ad oda neki ez az igazolást.
– Értettem. Na gyere, hogy minél hamarabb nekiállhass.
Sok társam irigykedve nézett, hogy ilyen munkát csíptem meg. Aztán a mosogatóban arcomra fagyott a mosoly. Hegyekben állt a szennyes edény.
– Ezt mind nekem kell elpucolnom?
– Ki másnak? Te önként jelentkeztél, nem mondhatod azt sem, hogy szívatás.
Valóban így volt, csak azt nem mondták, hogy több napos tányérmennyiséget kell elnyalni.
– Ne lógassad az orrod. Nem is olyan sok. Két napja nem mosogatott senki. Ha jól belehúzol, akkor nyolcig kész is leszel. Még mindig marad négy órád, amit kint tölthetsz a körleten kívül.
– Ez igaz, de én randit beszéltem meg mára.
– Na, az nem fog beleférni, ha csak nem tudsz telefonálni neki, hogy kés?bb találkoztok.
– Tudok telefonálni t?led? Katonai vonalon persze.
– Gyere velem – és bekísért az irodájába. Sikerült megkapnom a barátn?met.
– Kis probléma van. Négyre nem tudok ott lenni ahova megbeszéltük. Nyolc után mehetek csak ki a bázisról. Menj el moziba a kinézett filmre, és a film után elmegyünk majd sétálni és fagyizni. Rendben van így?
A vonal túlsó felér?l kuncogás volt a válasz.
– Ha bevarrtak miattam, ne akarj dobbantani, annyit nem ér.
– Nem dobbantok. Addig vagyok beosztva és itt vár a kiállított passz is. Csak rajtam múlik, mikor végzek. Igyekszem majd.
– Na jó, akkor a mozi el?tt, de tízre legyél ott, ha tudsz. Nekem is csak éjfélig szól a kimen? és egy fél óra, amíg a bázisra visszaérek.
Meg voltam nyugodva, örültem, hogy nincs minden veszve. Mentem a mosogatóba.
Szétválogattam el?ször a tányérokat, poharakat, aztán nekiálltam. Hatig elég sokat legy?rtem már a mosatlanból. Igen ám, de hatkor megjelent egy ?rmester és a tiszta puccos tányérokkal teríttetett meg a naposokkal a vacsorához, amit persze utána hoztak is vissza.
– Nem err?l nem volt szó, hogy még ezt is nekem kell elnyalni. Tízig nem leszek készen.
– Vacsora után kapsz segítséget, ne hisztizz.
Nem szóltam semmit, de én a vacsorát is állva, a mosogatónál ettem meg, nem akartam veszteni egy percet sem. Fél nyolckor beállítottak mellém egy másik bakát.
– Ne mondd azt, hogy nem vagyok fair veled. Ami a vacsora után marad, azt külön tesszük. Ha marad id?d rá jó, ha nem, itt marad az újonc úrnak. Tudom, hogy kaptál passzt. Kilenc után mehetsz is.
Megköszöntem az ?rmesternek a segítséget és a jóindulatát, aztán újult er?vel, most már segítséggel nekipattantunk. Kilencig sikerült még az estinek egy részét is megcsinálni. Kilenckor viszont búcsút vettem a társamtól, aki fanyar képpel, de már egyedül folytatta. Pillanatok alatt összerántottam magam és már rohantam is a buszmegállóba. Tíz el?tt pár perccel értem a mozi elé. Éppen vége volt a filmnek és kezdett kiáramlani a tömeg.
– Régóta vársz? – kérdezte a barátn?m.
– Pár perce értem ide. Milyen volt a film?
– Nagyon jó. Ha lesz rá id?d, nézd meg okvetlen.
Még elmentünk sétálni meg fagyizni, utána hazakísértem a bázisára és rohanhattam én is vissza. A filmet kés?bb megnéztem aztán, de megjegyeztem a címét csak kicsit átformázva:
Inkább mondjál nemet, vagy semmit sem. Jobban jársz!
