Őrködöm, állig fegyverben. Az üzemanyag-raktárban a hordókat mintha valaki kalapáccsal püfölné. Berezelek! Hasalok a földön, csőre töltött fegyverrel. Végre jön a váltás. A még koromsötét téli hajnalban beállok a sorba. Baktatva félig alvó társaim között, egy öreg katona megjegyzi: “Megint durrognak ezek a nyavalyás hordók a hidegben. A rosseb egye meg!”
Elalszom végre! …Álmosan ébredtem, rosszkedv-akciósan! Én most beszélek vele, iszonyú, vagy inkább viszolyt keltő szobájában! Megnézem végül… Ilyen tényleg nincs! Az anyósom, döbbenek rá! Már tudom, miért vettem a konyakot! Fogom, és elmegyek vele a konyhába, vagy akárhová… Azért megpróbálom felébreszteni, de nem ébred. Hurrá! Aztán felpattan vigyorogva, és megjegyzi sandán: “Örökké kitalálsz valamit, majd továbbállsz.”
Most akkor katona vagyok, vagy… anyósom van… vagy…?
Van…
Legutóbbi módosítás: 2010.01.17. @ 06:00 :: Boér Péter Pál