Konstatálja, hogy nem sikerült beletalálnia a hamutálcába.*
Don Allum
Szergej sokat gondol mostanában Don Allumra, és az édes óceáni felhőkre.
Don Allum átevezte az Atlanti-óceánt. Egyedül. Többször is. Egy átkozottul kicsi lélekvesztőn.
Szergej emlékszik arra a sok órás éjszakai repülőútra az óceán fölött.
Révetegen bámulta a felhőtlen égből a végtelen vizet a holdfényben.
Rettegett volna a vízen lenni, egyedül, éjszaka. őszintén csodálta Don Allumot.
Szergej már vitorlázott a viharos tengeren… Nagyon félt.
Még jó hogy vannak Don Allumok, különben csak üres frázis lenne a bátorság, céltudatosság és kitartás.
Még jó hogy Don Allum átevezte az Atlanti-óceánt, különben ma Szergej nem határozta volna el, hogy akkor is átverekszi magát azon a marha nagy mocsáron, ami előtte áll.
Temetés könnyekkel
Szergej távoli hozzátartozójának temetése.
Szergej a hozzátartozó (nem váratlan) halálhírére konstatálta a tényt, miszerint ez a fejezet is lezárult. Pontosabban már régen lezárult, hiszen a hozzátartozó Szergej gyerekkorának meghatározó személye volt, sok-sok csodálatos emlékkel. De a kapcsolat már egy évtizede megszakadt, habár ez mit sem csorbított Szergej háláján és békés-boldog nosztalgikus érzésein.
Szergejnek nyűg a temetés. Egyrészt Szergej úgy érzi, hogy semmi köze az urnában lévő hamuhoz és a temetőben lévő néhány száz tonna odahordott kőhöz. Szergejnek az emberhez van köze, és az ember kitörölhetetlenül él Szergej gondolataiban.
De Szergej tisztelettudó, ezért az élők kedvéért fekete öltönyt húz és elmegy. Nem ismeri meg a távoli hozzátartozókat, és ez annál is inkább kínos, mert Szergej a fő helyen ül, ahova a gyászolók hozzá is jönnek kifejezni őszinte részvétüket.
Szergej utálja a szertartást és felháborodik a papon, aki Istent imádja végig, és jó, ha két szót szól a távozóról – akit nem is ismert.
Jönnek a rokonok, Szergej bambán áll és megpróbál szomorú pofát vágni. Pedig nem szomorú, hiszen a boldog időkre gondol az elhunyttal… És ekkor valami hihetetlenül tragikus dolog történik.
Szergej meglátja magát kívülről, ahogy bánatos pofával fogadja a gyászpuszikat és a gyomrából feltör a röhögés.
Az az igazi, megállíthatatlan, visszafojthatatlan, vihogó, nyüszítő, fojtogató röhögés. Szergej az öccsére néz, aki bevörösödött szemmel megérti, mi történik. Annak szájszegletében szintén apró rándulások jelennek meg, s valami hasonló fájdalmas kínvigyor jelenik meg az arcán.
Szergej érzi, hogy botrány lóg a levegőben. Megpróbálja visszafogni a lélegzetét, és ráharap a nyelvére. Érzi, hogy a takony elönti a kíntól az orrát, és könny fakad a szemébe. Hirtelen elfordul zsebkendőt tart az arca elé és minden ízében rázkódva röhög, és röhög és röhög…
Szergej tudja, hogy a rokonság meghatottan veszi tudomásul Szergej fájdalmas zokogását, amit férfiként szégyenkezve, elfordulva a zsebkendőjébe temet.
Játékok
Szergej évekkel ezelőtt kitalálta, hogy ő aranyos és segítőkész ember.
Szergej sokat vezet, minden nap autózik, sajnos a kilométerek többségét a belvárosi forgalomban. Szergej úgy gondolja, hogy ő jó sofőr, nem csak magára, de másokra is tud vigyázni. A társak gyakran hibáznak, ezért Szergej a távolba tekint és figyeli a többi autóst. Ez legalább két tucatszor mentette már meg Szergejt kisebb vagy nagyobb balesetektől.
Ma reggel egy pici, öreg autóban valaki figyelmetlen volt, és kihajtott a robogó Szergej elé egy apró utcácskában. Szergej érzékelte, hogy nagy a baj, és azonnal telitalppal ugrott a fékre, majd aprót korrigált jobbra, amíg a lehetőségek engedték.
A két autó szinte centiméterekre állt meg egymástól, meglehetősen nagy zajjal.
Szergej átnézett az ablakon és egy riadt arcot látott. A másodperc tört része alatt Szergej kedvesen mosolyogni kezdett és udvariasan intett a riadt embernek, hogy nyugodtan induljon tovább. Beletelt vagy négy-öt másodpercbe, mire az érzékelte Szergej szokatlan reakcióját. Egy riadt mosoly, gázadás és lefulladás. Szergej tovább mosolyog és jelzi, hogy türelmesen vár. Indítás, gázadás, indulás. Szergej intve elköszön.
Szergej imádja ezt a játékot, szerzett egy jó napot valakinek. Remélhetőleg…
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Bűdi Gábor
