Tisztelt Képviselő Úr!
Kedves Barátom, bocsáss meg a túl hivatalos megszólításért, de tudod, egy ilyen fontos pozícióban, mint a Tied, mégsem mondhatom, hogy „Szevasz, haver”!
Pedig talán ezt kellene tennem, hiszen tudod, mi együtt voltunk taknyos kölykök, együtt loptuk a szomszéd kertjéből a köszmétét, bosszantottuk a legelésző teheneket, és talán még emlékszel arra is, amikor együtt engedtük le Karcsi gazda füstös traktorjának a kerekét, mert megpálcázott minket a trágyával bekent házfal miatt.
Te velünk nőttél fel, velünk rúgtad a bőrt a mezőn, velünk csúzliztál üres üvegekre, velünk koptattad az iskolapadot, és még surranót is együtt húztunk, mikor szólított a kötelesség. Velünk ittad a savanyú kisfröccsöt Rozi néni kocsmájában, a „Roziban”, és velünk vitattad meg az élet nagy dolgait, olykor csendben bólogatva, olykor–olykor hangoskodva. Még akkor is ott voltál velünk, amikor legényes pofozkodás után egymást röhögtük ki vérző orral.
Te – Drága Barátom – velünk tanultad az Életet!
Tudod, drága barátom, én még emlékszem arra, mikor megtanultuk – mert az Élet az igazi tanítómester –, hogy a semmiből nem lesz valami, és ha nem csinálunk semmit, akkor nem is történik semmi. Így együtt gyűjtöttük az üres sörös üvegeket, és annak az árából vettünk közös focilabdát, együtt pakoltuk a fonnyadt dinnyét a piacon, hogy a végén a gazda adjon kettőt a ropogós fajtából. S arra is hamar rájöttünk, hogy „kell hogy Valaki legyen belőlünk az életben”, legyen az akár ács, autószerelő, tanár vagy orvos. Te mozdonyvezető, vagy állatorvos akartál lenni, én meg darukezelő, vagy légkalapácsos útbontó, mert, hogy az annyira férfias munka. Én azóta is felváltva töröm az utat és ülök a toronydaru fülkéjében. S Te végül mozdonyvezető lettél és állatorvos, asztalos, meg sarki zöldséges.
Mígnem egyszer kitaláltad, hogy – Te, Drága Barátom – képviselő akarsz lenni. Tenni akarsz értünk valamit, hogy nekünk jobb sorunk legyen. Mi pedig nagyot bólintottunk, hisz a barátunk vagy, segíteni akarsz, ez csak természetes, s rögtön fizettünk neked pár savanyú kisfröccsöt, mert ez közöttünk így szokás, habár nem nagyon értettük, hogy miből is fogsz majd megélni, ha nem gyógyítod tovább az állatokat, nem viszed a pécsi gyorsot időben, nem csinálsz szép komódot, vagy nem méred ki a krumplit a vasárnapi ebédhez. Azonban Te elmagyaráztad, hogy Te ezután abból fogsz megélni, amit majd mi adunk neked, hisz nekünk szükségünk van a Te munkádra, így mi termelünk tovább, s fizetünk neked, s ez mindenkinek nagyon jó lesz. Tudod, Drága Barátom, hébe–hóba bejártunk az iskolába, így aztán értettük mi a dolgok rendjét, s azt is, hogy így van ez jól, hisz igazgatni kell a mi életünket, s ez komoly munka, hát fontos nekünk, hogy neked legyen időd erre, megtermeljük hát mi a Te megélhetésedet. Rögtön fizettünk is neked egy újabb savanyú kisfröccsöt, s megnyugtattunk, hogy lesz a gyerekednek jó ruhája, még szánkója is, Te csak nyugodtan dolgozz értünk.
Aztán büszkék voltunk Rád, s nem kevésbé magunka. Hiszen Te képviselő lettél, nekünk pedig lett képviselőnk, s ugye ez nem kis dolog. Nyugodtan főrészeltünk, ástuk az árkot, szántottunk–vetettünk, tanítottunk, orvosoltuk a betegségeket, s annál nyugodtabban ittuk a savanyú kisfröccsöt. Tartottuk az ígéretünket, fizettünk. Nem is keveset, hogy Te nyugodtan dolgozhass, s ne legyen gondod házra, kocsira, gyógyszerre. Biztonságban éreztük magunkat, hisz nekünk van képviselőnk, aki törődik velünk, s nekünk rövidesen jobb lesz.
Aztán nem láttunk egy ideig. Hiányoltunk, de tudtuk, mennyi dolgod van, hisz igazgatni az országot, annyi ember életét nem gyerekjáték. Mi nem tudtuk volna megtenni, ehhez kellett a Te fene nagy eszed és okosságod. Mi csak csendben főrészeltünk, szántottunk–vetettünk, orvosoltunk tovább. Olykor–olykor belenéztünk a televízióba, hátha meglátunk munka közben abban a szép parlamentben, de sosem láttunk téged, csak azt a sok üres széket. Rozi néni mondta, hogy egyszer látott téged, és épp az orrod túrtad, meg újságot olvastál, de mondtuk neki, hogy az nem Te lehettél, csak összekevert valami másik öltönyössel.
Aztán egyszer jártam a székes fővárosban és Te jöttél mögöttem egy nagy fekete autóval. Dudáltál, villogtál, meg még szirénáztál is, én meg majd halálra törtem magam, hogy utat engedjek neked. Integetett is a sofőröd, mikor elmentél mellettem, s én tudtam, hogy emlékszel még rám. Később valaki mondta, hogy a nagy sietségben kettészeltetek egy Trabantot, és meg is haltak valami gyerekek, de az biztos nem Te lehettél, mert Te közülünk való vagy és ilyet nem teszel.
És később sem láttunk. Vártunk néha a Roziban, mert egyre több gondunk lett, amit orvosolni kellett volna, s olyan jó lett volna elmondani valakinek. Az öreg Karcsi gazdának odalettek az állatai meg a traktorjai, sőt ma már földje sincs, Rozi nénit megbüntették, mert nem standolta le rendesen a savanyú kisfröccsöt, Jocónak elvették a házát, mert valami bank azt mondta, hogy már annyit sem ér, mint amennyi hitelt adtak rá, oszt nem tudta kifizetni, orvos sincs már a faluban, meg posta se. A kisboltban meg már aranyér adják a kenyeret meg a tejet.
Egyszer Rozi néni azt mondta, hogy látott a televízióban és azt mondtad, hogy minden jól megy és sikeresek és büszkék vagyunk, de azt is mondta, hogy szerinted menjen el ebből az országból, akinek nem tetszik. És hogy ebben az országban bizony minden jobb lett, mint korábban volt. Hülye vagy Te, Barátom?
Hát jó sok savanyú kisfröccsöt ittunk meg, mire megértettük, hogy Te biztos nagyon sok embert képviselsz, így érthető, hogy ránk nem jut időd, és van egy–kettő a sok közül, akinek tényleg jobb lett.
Rozi néni azt is mondta, hogy testőrökkel jársz–kelsz mindenhova. Mondtam neki, hogy nem hiszem, hisz Téged mi küldtünk, mi választottunk, minket szolgálsz, hát akkor meg ki a fene az, aki téged bántani akarna? Minek neked testőr? Meg egyébként is – tudod jól –, ha bármi bajod lenne, odaállnánk mi, oszt szanaszéjjel pofoznánk, aki téged bántani akarna.
Aztán meg meghalt az öregapám. Volt neki egy öreg Ladája – tudod, amelyiket még kamaszként elkötöttünk, és azzal vontattuk be a májusfát az erdőből. Nem ment az már, csak egy rozsdaboglya volt. De volt még rendszáma, hát megörököltem. Megörököltem a költséget. Fizettem a biztosítónak, meg valami súlyadót is, meg utána azt mondták, hogy fizessek majd ötvenezret, mert az örökség az örökség. Ha már nem jöttél el a temetésre, gondoltam, én megkereslek, hogy elpanaszoljam, hogy az örökség helyett csak költséget kaptam és nincs ez így jól, hát képviseljél. Mert ugye, miért fizetnék illetéket, ha csak terhet kaptam, és nem hasznot. De nem jutottam el hozzád, mert azt mondták, hogy fontos ügyben valahol külföldön vagy, meg egyébként is menjek valaki máshoz. Mondtam én, hogy mér mennék máshoz, mikor Te vagy az én képviselőm. De csak annyit mondtak, hogy ezt én nem értem.
Hogy mást ne mondjak, Drága Barátom, iszonyú haragra gerjedtem. Kellettél volna, de nagyon, és nem voltál. Pedig én tartottam az ígéretemet. Dolgoztam és fizettem.
Bánatomban még panaszkodtam is a Roziban rád, pedig tudod, hogy nem szokásom mások háta mögött beszélni, de hát nem jöttél.
Rozi néni azt mondta, hogy kitaláltátok, hogy nektek ingyen lehet utazni, meg lakni is, ha mentek a fővárosba. Azt is mondta, hogy van olyan szabály, hogy rád nem vonatkozik semmilyen szabály, mert van olyan papírod, hogy ha Te elkövetsz valamit, akkor rád nem vonatkozik a törvény. Valami mentesség, vagy mi. Sőt még azt is mondta, hogy igen nagy ember lettél, meg nagyon gazdag is, de nem csak Te, hanem a sógorod, meg az öcséd is. Nem nagyon hittem, mert az öcséd sose volt egy lángész, a sógorod meg olyan tesze–tosza ember, hogy csak lottóval tudna gazdag lenni, de hát a Rozi néni csak tudja. Valami olcsó lakásokat intéztél nekik, meg aztán el is adattad jó nagy haszonnal, hogy jó sok pénzük legyen.
Megittam ijedtemben pár savanyú kisfröccsöt, mert már nem csak dühös voltam rád, hanem csalódott is. Vártalak, hogy egyszer csak megbeszéljük ezt a Roziban, de nem jöttél.
Mondtam volna, hogy intézz már a falunak is valamit, mert már a vonat sem áll meg itt, busz is csak alig jár ide. A gyereknek meg nincs iskolájuk, csak a szomszéd faluban. Öreganyámnak meg vizsgálnák a veséjét, de csak jövő tavasszal kerül rá a sor a korházba, de addig tán meg is hal. Szóval, van itt baj dögivel, s ezen csak Te segíthetsz, hisz Te vagy a Képviselőnk. De hát amióta képviselő lettél, csak a baj nőtt, nem a jóság. Márpedig Te nem dolgozol, nem fűrészelsz, nem orvosolsz, nem csinálsz komódot, csak a mi ügyeinket intézed, mi meg fizetünk is rendesen, oszt mégsem akar jobb lenni, csak rosszabb.
A faluban már több a hollandus, mint a mifajtánk. Megvették az összes házat a pincesoron, meg a földeket is. Te adtad el? Vagy ki a fene?
Láttam a fiadat, azt mondják, külföldön jár egyetemre. Mindjárt gondoltam, hogy nem a főrészelésből meg egyebekből kerested meg az árát, mert abból nem lehet, hát gondoltam, akkor biztosan rendben van a mi oldalunk, szóval mi fizetünk neked rendesen, hogy ne kelljen dolgoznod, csak igazgatnod az életünket. De hát a Te oldalad egyre hitványabbul áll, mert nekünk nem nagyon igazgattad a sorsunkat.
Mondta a televízió, hogy kaptál jutalmat is. Jocó szerint visszavehetné házát abból a pénzből, amit mi adtunk neked jutalomból. Adta a rosseb, minket nem kérdeztél meg! Mi inkább Jocónak adtuk volna, ha már a mi pénzünkből van. Az dolgozik látástól vakulásig, hogy etesse a három kölköt. Megcsinálta a rossz kutat is a főtéren. Csak úgy magától, fizetséget sem kapott.
Meg van új autód is. Jó nagy, meg fekete, sofőrrel. Jocó azt mondja, hogy abból már három házat vehetne magának a faluban.
Te, Barátom! Én már nem csak dühös vagyok, meg csalódott, hanem azt is gondolom, hogy Te nem vagy jó képviselő. Tudod, ha úgy fűrészelnél, mint ahogy képviselősködsz, akkor már nem lenne ujjad, ha úgy orvosolnád az állatokat, akkor az összes tehén már dögön lenne!
Megmondom én neked, Drága Barátom, azt, amit gondolok. Haza kéne jönnöd ide, oszt dolgozni kéne megint. Az jobban ment neked, meg aztán nekünk is jobban menne, mert Te addig segítesz nekünk, hogy lassan beledöglünk. Tudod, Barátom, Te azért mentél el, hogy nekünk segíts, hogy szolgálj minket, de már nekem nagyon úgy tűnik, hogy mi szolgálunk Téged. Oszt ez meg olyan, mint amikor a Riska feji meg az asszonyt és nem fordítva.
Láttalak az újságban. Voltál a tollasbálon vagy mifenén, az asszonyon annyi volt a kence meg a puccos arany, hogy az összes óvodást lehetne etetni belőle a faluban egy évig. Rozi néni szerint az ő elvett nyugdíjából van. Már el is hiszem neki.
De tudod mit? Drága Barátom! Jobban is teszed, ha nem jössz vissza! A Roziba meg pláne. Mert ha egyszer bejönnél egy savanyú kisfröccsre, már nem fizetnék neked, sőt úgy vágnálak orrba, hogy taknyod–véred kennéd a falra. Még akkor is, ha Rozi néni velem festetné újra a kocsma falát. Még akkor is, ha együtt voltunk taknyos kölykök, együtt loptuk a köszmétét és engedtük le a traktor kerekét. Mert a tisztesség az tisztesség marad. Akkor is!
Szóval ezt üzenem én neked, Képviselő Úr!
Gabesz
Ui: Most lehet, hogy visszahőkölsz, s azt mondod, hogy nem is ismersz engem, és Te sosem csináltál ilyet. Nos, lehet, hogy nem is az én barátom voltál, hanem az apámé, vagy az öcsémé, és lehet, hogy nem köszmétét loptál a szomszéd kertből, hanem körtét, de hidd el nekem, nincs ennek semmi jelentősége.
Ui2: Rozi néni azt üzeni, hogy varjú mondja szemednek, hogy csecsebogyó!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:33 :: Bűdi Gábor
