Anyám! Segítsd még egyszer utoljára egyetlen fiadat. Add mellém támaszul lázadó értelmedet, amellyel Te akkor, az idők iszapjába merült múltban szembeszegülni mertél az avítt konvenciókkal, beléd sulykolt évezredes előítéletekkel, szent tradíciókkal és elhagyva a védelmet, biztonságot adó szülői házat, környező világodat, felutaztál az első világháborút követő gazdasági válság nyomorában vergődő fővárosba, hogy ott gépírónőként megkeresd a kenyeredet, és világra hozz engem, egyetlen fiadat. Gondolatban még egyszer megcsókolom a kezeidet. A keskeny csuklójú, hosszú ujjú, fiatal nő Isten alkotta szépmívű kezeit, és a munkában eltörődött, eres, májfoltos öregasszony elnehezült kezeit is, akivé értem lettél. Megcsókolom a lábaid nyomát is. Az olcsó, áruházi selyemharisnyákba bújtatott karcsú bokájú, ívelt lábaid nyomát, amelyekkel talpon tudtál maradni a kemény pesti aszfalton, és a dagadt, visszeres lábaid nyomát, amelyekkel helytállottál az ősi-új Hazában, az Atyák csontjai felett, azon a Szent Földön, amelyik visszahívott, és magába fogadott Téged… Mindörökre.
Most kérlek, add ki a jussomat ebből a földből, ebből a világból! Add nekem a pusztában évtizedeket vándorló szökött rabszolgák kitartását, az összeverődött csőcselékből örök emberi törvényeket alkotó és nemzetté váló nép fennségét, az inkvizíció máglyáit, üldöztetést, megalázást, pogromokat vállaló hit erejét, bátorságát.
Kérem mellé apai jussomat is! A tatári elözönlések, az évszázados megszállások túlélni tudását, a vérbefojtott szabadságharcok utáni újból és újból való felzendülni merést, a széthúzás, pártütés, árulások után az együttállás, az egymásért halni tudás csodáját, mert nehéz harcba készülök indulni, Anyám!
Harcolni akarok minden retrográd hatalom ellen, az istentagadók és az istenfélelmet üzletszerűen hasznosítók siserahada ellen egyaránt, a Nemzetet, Hazát eltipró ellenséges hatalommal együttműködő egyenlőséget hirdetőkből lett kiváltságos kizsákmányolók gőgös hada ellen, minden ellen, ami nem igazságos és nem a szívből fakad.
Adj az egyik kezembe kardot, amely utat nyitott ezen a földön a szabadságnak a történelem véres évszázadaiban, a másik kezembe fáklyát, amelyet mindig a mi népünk vitt az emberiség sorai előtt a tudásért, a haladásért, akkori is, ha kormos máglyákat gyújtottak ezért alattuk, és visz ma, az atommáglyák fényénél is.
Add, hogy a legjobbakkal összefogva, névtelen harcosként, az igazak soraiban érjen a halál…
Most a mécsesgyújtás és a Kaddis-ima után leteszem sírodra az igazság virágait is. Nem a nép, a közösség, a sokak javáért fogadom sorsommá ezt a harcot, „csak” egy nőért teszem, amit teszek, mint ahogyan Te is egy férfiért, az apámért tetted azt, amit tettél. Ennek a nőnek kell újra a szíve alatt, ha ugyan nem benn a szívében kihordania újra az életemet. Nélküle nem jöhet a világra semmi abból, amit tudok, amit el akarok mondani.
Bocsánatodat kérem, Anyám, de nem magasztos eszmékért, fénylő ideálokért — „csak” egy nőért! Egy olyan nőért, amilyen Te voltál egykor!
Engedj utamra, és add rám áldásodat.
AMEN
Legutóbbi módosítás: 2010.01.17. @ 11:41 :: Csomós Róbert
