Érzem, közel az ébredés:
a sötétb?l iramodva
tör el? a létezés
(a rozsdás síneken)
s zaja oly idegen
a valóságba beleszövi
neszeit az álom,
függök pókfonálon,
pillangószárny zizzen
az illatos légben,
hullanak új szavak,
s már lelkemen acélfonat
– elfut az álomvonat,
csak rideg való marad.
(bádogvilágomra savas es?t
könnyez az Isten,
hisz jobb dolga nincsen)
