Inaktív : Januári mail helyett

Kedves Tornyostársaim! Szeretném, ha segítenétek eldönteni, hogy az egy témára írt két írásom közül melyik a jobb.

 

  1.

  Rajzoltam egy szívet.

  Néztem sokáig.

  Lehúztam.

  Utána karistoltam percekig.

  Kilyukadt a papír.

  Kész.

  Nincs hová nyilat rajzolni.

 

  Mikor megjött az els? ?szi mail,

  cseréltem volna egy falevéllel.

  Mostanra hidegvér? gyilkos lettem.

  Megöltelek magamban.

  Villáddal nem eszem.

  De te nem éreztél fájdalmat.

 

  2.

  Rajzoltam egy szívet. Néztem sokáig. Lehúztam. Utána karistoltam percekig. Kilyukadt a papír. Kész. Nincs  hová nyilat rajzolni.

  Pedig magamba neveltelek. (Talán foglalkozási ártalom.)

  De elszerettél t?led.

  Megjött az els? ?szi mail. Cseréltem volna egy falevéllel.

  Most már fázom ott bent. Kih?ltem.

  Megöllek magamban. Talán az emlékeket is. Sorozatgyilkos leszek.

  Szemed hajnali pázsitján nem látsz meztelen. A nap nem táncol konyakos pohárban.

  Kávéd ízét nem érzed a számban. Nem guggolok reggeli közben el?tted. Nem eszem villáddal.

  De ne félj, te nem érzel majd fájdalmat.

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.11. @ 08:57 :: Inaktív
Szerző Inaktív 201 Írás
Inaktiválást kérte - Archivált szerző Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem - mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. -Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség. -Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást -mellékletként-. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. "Őstől örökölt szenvedély"-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi Írók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!