Kibontom a sűrű fonatot, és látom,
milyen egyszerű és szép egy szál magában
egy szál. Meztelen. Megremeg leheletem
mérgében, és nem szégyell még engem sem.
Bontogatom, mit összekuszáltam:
életem. Téli napveret szikrázik havon
köszörült fénnyel, míg bennem, érzem, egyre
melegebb az indulat. Lefektetem sorba
egymás mellé szépen, ahogy jöttek egymás után:
napokat, hónapokat, éveket
szavakat, mondatokat, sebeket.
Sodortak, mit fonni, szőni hittem:
álmaim. Belegabalyodtam rendesen,
össze is zavarodtam, ahogy találkoztam
néha magammal, néha veled. Orromban
a hó gyerekillata, és lassú
lépteim alatt csikorgatta fogát
múltam. Ma fagy, tegnap olvadt, holnap
talán megtalál a halál. Hát ideje van
bogozgatásnak, ideje bevallásnak és
gyönyörködésnek. Mindennek rendelt
ideje van és ideje van az
ég alatt minden akaratnak.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.04. @ 15:40 :: Juhász M. Lajos
