Kissrác koromban régész vagy pap szerettem volna lenni, de a sors később mégis úgy hozta, hogy varietéartista lettem. — Azért, mert Béla bátyám nem akart egyedül villamosozni a tornaszakosztályba. Inkább elvitt magával. Pár évre rá, már az ország legjobb akrobatikus tornászai voltunk hárman a bátyámmal, és Laskawy Attila barátunkkal. Már érettségi után, holott szüleink tisztességes polgárok voltak, elhatároztuk, hogy átiratkozunk az artista iskolába, hogy megszerezzük a diplomát. Abban az időben ez egy ritka lehetőség volt arra, hogy világot lássunk, és még pénzt is keressünk. Az első külföldi vendégszereplésünk 1968-as év augusztusában volt Prágában.
Nagy sikerünk volt a varietében mindaddig, míg a baráti hadsereg helyire nem lökte a sorból kilógó Csehszlovákiát. Még jó, hogy a műsorunkat látta egy német ügynök s szerződtetett a következő évre Hamburgba. Megkaptuk a szolgálati útlevelet, mert nem léptünk le nyugatra, a prágai zűrzavar alatt. — Egyébként sohasem érdekelt bennünket a politika, s szándékunkban sem volt, hogy külföldön maradjunk. Hamburgban nagy sikerrel szerepeltünk; szeriőz számunk ellenére a tényleg veszélyes záró trükknél, mikor a bátyám Attila vállán a kézenállásomat tartotta, hallottam a közönség kuncogását. Kiderült, hogy azon mulattak, hogy a lábaim belenyúltak a zsinórpadlásba, és eltűntek a nézők szemei elől.
Mikor elbúcsúztunk a várostól, nem volt szerződésünk, mert a varieték már hónapokkal előre megtervezik a műsoraikat. Kollégáink azt tanácsolták, hogy menjünk Frankfurtba, mert ott átmenetileg felléphetnénk amerikai katonai klubokban. Az amik ígértek is; — csak későbbre. De mi akkor szerettünk volna rendszeresen étkezni, s nem a jövő hónapban. Már az utolsó papírpénzt váltottuk, mikor – mint a mesében — megjelent egy ügynök és felkínált egy féléves szerződést Izraelbe. — Egyébként nem sokat kérettük magunkat… N.B. — ezért nem mehettünk haza sokáig, mert Izrael agresszor állam, mondták a Szervek. – a rosseb tudta. — Mi artisták vagyunk, és nem politikusok. — Két napra rá, már Tel-Aviv belvárosában a Rehov Dizengoff egyik étterme teraszán ebédeltünk.
Jaffában az óvárosban léptünk fel a híres „Zorba” varietében. Mi voltunk a vendégsztárok, de az oroszlánok se volt kutyák. Nekem is tetszett, mikor az idomár asszisztensnője sztriptízzel bűvölte a szájukat nyalogató ínyenc oroszlánokat és a nézőket. Az állatokat vasrács védte a közönségtől. A fél év alatt sok helyen szerepeltünk, s így meglátogathattuk a bibliai városokat. Nem változott ott semmi. Csak a hajdani rablók ivadékai, most a turistákra vadásznak. Názáretbe odaállított Attila egy magányos szamár mellé és lefotózott. Rögtön ott termett a füles gazdája és öt dollárt követelt. Ha a szamár kéri, Isten bizony adtam volna neki!
*
Egy szabadnapunkon megnéztük Beer-Shevában a híres csütörtöki beduin vásárt. Ott a vándorló törzsek adják, veszik a tevét meg egyéb állatot. Mi is vettünk egy remek Citroent, majdnem igazi rendszámtáblával. Csak a sejk mondta, hogy kerüljük el Ausztriát.(?)
Attila, aki értett a technikához, mert egyszer látta, amint egy autóban éppen gyertyát cseréltek. Ezért hazafelé megtanított bennünket is vezetni. — Még jó, hogy sivatagi úton voltunk. Hogy jogosítvány, autópapírok, biztosítás meg ilyesmi is létezik, arról sejtelmünk se volt. Ahogy Haifából elhajózunk az autóval, mint féllegális potyautassal — ugyanilyen bürokráciamentesen kihajtottunk a hajó gyomrából Pireuszban. Aztán irány Frankfurt. Útlevelünk van, az autónknak is egy szépen rajzolt rendszáma; — mi mást is kérhetnek a határokon? Mikor elhagytuk az akkor Görög junta határát, csak tisztelegtek, mint a jugoszláv határőr is, csak ő vörös csillaggal díszítette a sapkáját. De azért nem lökte vissza a karton amerikai cigarettát. Az olasz határőr a kolleganőjével beszélgetett, mert nagy volt a torlódás. Svájciak bezzeg átforgatták a szolgálati útleveleket, mintha ritka óraszerkezetet vizsgálnának. Csoda, hogy nem rántottak elő a lupét…
Mikor Frankfurtba „hazaértünk,” az ottani kollégák tanácsára összeállítottuk a második számunkat, amivel kisebb színpadon is felléphetünk. Ugyanis a sztriptíz kiszorította a varietéprogramot, mert a lányok több pénzt hoznak a tulaj konyhájára. — Ebben igaza van.
Két napon belül megszületett Attilával a Bonni Brothers duo. Ez a komikus szám abból állt, hogy Attila öt percig próbál sikertelenül a vállamra állni. Mindezt normális öltönyben, mint két finom úr adtuk elő. Közben volt lövöldözés, pofozkodás. Na! Mi is jókat röhögtünk közben egymáson, mikor egy, egy pofon erősebbre sikerült.
Egyébként véletlen, hogy itt maradtunk Németországban. Éppen Nürnbergben dolgoztunk, mikor lejárt az útlevelünk és kiutasítottak az országból. Rögtön jelentkeztünk a zirndorfi gyűjtőtáborban. Pár hét után megkaptuk az új papírokat. — Ha éppen más országban jár le az útlevelünk, akkor ma talán török, svéd, vagy éppen luxemburgi okmányaim lennének.
Immár a német papírral kezdtük a turnét. Bázelben. Megnéztem a Sportmúzeumot, ahol büszkén néztem a magyar olimpikonok képeit és érméit. A következő állomás Lausanne volt. Még ma is jót vidulok, ha visszagondolok a Genfi tavi bamba hattyúkra. Kenyeret dobtam nekik, a sirályok már röptébe elzabálták előlük a kaját. Egy műsor általában egy, két hónapig futott, és az artisták is így cserélődtek. Szerencsére Koppenhágában négy hónapot töltöttünk. Látványos és érdekes volt az ottani Királyi Sörgyár. A nevét nem írom le, de a sör jól esett a hőségben. Na, de végre megszereztük a jogosítványt. Ideje volt már háromévi vezetés után. Az akkori Jugoszláviában három hónapig maradtunk, megosztva Umag, Rieka és Portorozs között. Umágban esténként horgásztam a parton, a halak mulatságára. Ha jöttem, már gyülekeztek röhögni. De még egy haldokló, agg társukat sem akasztották nekem a horogra.
A nyarat Görögországban töltöttük. Athén centrumában vagy kétezer ember előtt léptünk fel az „Alzos” amfiteátrumban. A görög nyártól elbúcsúztunk, majd az őszi hónapokat Londonban töltöttük, egy birminghami téli hónappal megtoldva.
Könnyebbség kedvéért leírom, hol nem voltunk: Török, Román, Norvég, Skót, Lengyel, Bolgár, és Albán földön.
A majd két évtizedes csavargás után elbúcsúztam a vándorélettől. Az állandó esti idegfeszültséget már nehezen bírtam elviselni. Szerepemet a Bonni Brother show-ban bátyám vette át. Én meg kényszerből – Munkaügyi hivatal zaklatására –, Hanauban elvégeztem egy közgazdasági szakiskolát. A diploma megszerzése feljogosított arra, hogy a jövőben, mint kereskedelmi bonyolító-előadó keressem meg a kenyerem. De meggondoltam. Még meg se száradt a bet? a pergamenen, én már rögtön elmentem egy erdészetbe, ahol jobb volt a fák közt fizetésért csavarogni, mint egy irodában kuksolni. Aztán egy nagycirkusz sajtófőnöke lettem, majd két évre Minigolf pályát béreltem. Főztem olasz étteremben, sört csapoltam Frakfurtban, és bort árultam farsangkor, és különórákat adtam; – na nem a piacon. – Mindaddig, míg végre elértem a lehet? legalsóbb korhatárt, a legkisebb nyugdíjhoz.
*
Néha sikerült eladnom egy-egy riportot a helyi lapoknak. Novelláimat még ma sem tudom lefordítani németre, hiába tanítom már vagy tíz éve ezt a nyelvet. Pár éve önként dolgozom a karitásznál. Főképp idős magános emberekkel beszélgetek. Ez nekem is jót tesz. Sokat tanulhatok. – Külföldi gyerekeknek tanítom a grammatikát, irodalmat, történelmet; – és egy csipetnyi humanizmust. De az utóbbira nincs kereslet. Hébe-hóba kutyákat sétáltatok jutányos áron. Igazán értékes munka, mert örömet ad kutyának, embernek.
Ha visszagondolok a semmibe süllyedt id?kre, nekem mindig azok voltak a legszebb városok, ahol éppen örök szerelembe estem. Akkor még a zuhogó es?ben is csak a napsütést láttam a felhők felett. Ezért imádom Athént, Párizst, Eilath-ot, Londont; – Koppenhágában már a jegygyűrűt is megvettem, amit később eladtam Firenzében, mert már amúgy is csak felesleges holmiként húzta az ujjam. – Hiába színpompáztak az Uffizi képtár festményei, de nekem akkor és ott, a színek is megfakultak. Nem csoda, ha az ember közben azt fontolgatja, hogy melyik kifőzdében mérik a legolcsóbb vacsorát.
Mára megváltozott a világ. Ha megkérdezne egy fiatalember, hogyan lehetne varietéartista – azt válaszolnám, hogy olyan számmal készülj, amihez a legkevesebb rekvizit kell, hogy kishelyen is előadhasd a műsorod. Így több esélyed van akár luxushajón is fellépned. Meg állandóan küldözgesd a reklámanyagot az ügynököknek. Aztán várd a jósszerencsét. Persze, ha nem gyakorolsz, sportolsz, akkor elfelejtheted az egészet.
Ha summáznám, hogy mért volt szép a bohémélet? – Mert a sokéves csavargásom alatt, megismerhettem egy sereg különböző színű, fajú, vallású embert, és idegen kultúrákat. Megtanultam örökre meggyűlölni a fanatizmust, és megértettem, hogy mit jelent igazából az, hogy tolerancia.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.28. @ 11:30 :: kisslaki
