Ilyenkor csak gyógyillúziók születnek,
a többi érzés kullogón vacog.
Lázas vagyok, pár fokkal lázasabb a nap,
gennyes csomókba fulladnak szavak.
Cserepes ajkaimra járnak jéghideg szelek,
madarak köröznek sápadt háztömbök felett.
Hóba hullnak jégcsapok, szerelmes egybeolvadás,
míg máshol tűz körül fogannak dallamos imák,
fáradhatatlan sóvárognak árfolyam után
éveknek képzelt éjszakákon át.
Itt szőkebbek az utcák, mintha összemenne a világ,
táguló a végtelenbe tündöklő hiány.
Az ágynak dőlt vágyak is korábban fekszenek,
s apránként megértem, míg elcsitulnak nyári dallamok;
Minél többen vagyunk mi itt, annál magányosabb vagyok!
Legutóbbi módosítás: 2010.01.05. @ 08:10 :: Kőmüves Klára
