Mi megtörtént nem találja végét,
csak a szegfűillat az induló utcában
– jó a meleg; most megtérítem
kárát a nyárnak.
Most kiemellek a mindentudásból´
utadra eresztelek égre rajzolt
nagy papírtekercs, mosdom
s újra tiszta ruhát veszek
a zsúfolt utcára, akár a
„mit sem ad magára ” legény;
utolérni utcának virágárus lányát
– talán csak a virág illatáért
mondok nemet a fizetség fejében
éppúgy´múló történetnek,
akár rettentőn hideg kezemnek
kendőd után kutatva
vigyázom sötétjét szemednek, miként
színek vigyázzák a nagy futás kezdetét,
s mint ölni hívó házvégi üzenet:
– nem hallgatok a nyárra
hiába fülledt illata a fáknak,
s hiába elmúlt nyár varázsa!
Emelem kezem… hazatértem
az éjszakához melléd vetkezem
a gondolatokkal együtt vétkezem
sírok, mint gyermek, majd olvasok
dacból levetett ruhádból.
Végül, mint utcának embere:
a végét alszom, s érzem csendesen.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.02. @ 21:59 :: Kovács György