Mert virágra nem futja már
(- kerülve jó bor a tegnapi kenyérre)
„alig-látó” gyertya fénye mellett
az emléknek ölelve mosolyát
Kibontva apró aranycsomókat
mit csókjai kötöttek a téli ablakon át
fázó ujjakkal jóles?n nyújtózom
megfoltozom a benti éjszakát
Hogy tudta fogadni hangom!
Úgy nyújtom felé félelemb?l kezem
vonalat húzok elköszönt napoknak
biccentek e nagyra n?tt kalandra
Mert virágra hiába is futná,
ha csak ölelem emléke mosolyát,
s „ többé rá nem ül ” széke mellett
szobámba vonszolom nyugodni
magamnak keltett torz ürességem
Legutóbbi módosítás: 2010.01.22. @ 06:25 :: Kovács György