Volt egyszer, hol nem volt, a távoli déli sarkkörön is túl, ahol az örök fagy az úr, a Shakleton szigeten éltek az elefántfókák és a császárpingvinek, általában nagy egyetértésben. Itt párosodtak, majd születtek meg picinyeik. Egymás köreit nem zavarták, csupán a pingvineknek kellett arra vigyázniuk, hogy a nagyobb test?, mázsás súlyú fókák útjába ne kerüljenek. Azok lustán heverésztek, és amikor elérkezett a párzási id?, csak akkor lett hangos verekedésükt?l a sziget. Sebeket is ejtettek egymáson, de ezek hamar begyógyultak. A kis pingvinek körülöttük visongtak, pici lábaikon esetlenül botladoztak. ?k csak a vízben mozogtak ügyesen, kecsesen. Az antarktiszi nyár kezdetén védett hely csupán néhány száz méterre van a nyílt vizekt?l, ahol a táplálékot megtalálják, de novemberben, amikor vége a rövid nyárnak, az eljegesedéssel több mint száz kilométert kell a fóka- és a pingvinszül?knek megtenni, hogy élelmet szerezzenek fiókáiknak. A metsz? sarki szelekt?l, a mínusz 62 fokos hidegt?l a szül?k csak úgy tudják megvédeni a pingvincsemetéket, hogy felváltva melegítik a tojást. A tojó lába és hasa közt óvja ?t, majd hamar átveszi t?le a hím. A tojó elindul az óceán felé, hogy élelmet hozzon születend? kicsinye számára. A hím két hónap alatt feléli tartalékait. Ha a tojó addig nem tér vissza, a hímnek el kell indulnia a tengerhez, különben elpusztul. Így sorsára kell hagynia utódját. Ha a tojó mégis visszajön, akkor cserélnek, a tojó melegíti a tojást, majd kikölti. Addig a hím vadászik a zsákmányra és viszi haza azt nekik. Állandó vándorlásban telik életük.
Ezen a szigeten élt Elefanni és Elefrici, a fókanép ?sei. Százezernyi császárpingvin tipegett körülöttük a fagyos földön. A fókanemzetségek közötti viadalok mindennaposak voltak. Fiuk, Eleisti, a herceg volt a fókák legnagyobb bajnoka. Több csatát nyert, a legmegfelel?bb n?stényt mindig ? szerezte meg magának. T?lük származnak a ma itt él? fókák is. A fókák a n?stényekért szálltak harcba, nem kímélték saját kölykeiket sem. Átgázoltak rajtuk is, ha menekülniük kellett. Agyontaposták ?ket, néha kis pingvinfiókák is áldozatul estek, ha nem voltak eléggé ügyesek és gyorsak. Eleisti unokája, Elefrédi, egyszer, amikor a nemzetségf?i tisztségért küzdött, egy pici pingvint majdnem elgázolt, alig tudott szegényke elmenekülni a hatalmas test el?l. A fióka ügyesen csusszant ki Elefrédi útjából. Bátorságát azóta is emlegetik, emlékérmet is készítettek, amelyen ez a felirat látható: „Frédit kikerülte, és legy?zte a bátor Pivi”. Az utódok megtanulták a leckét, arra mindig vigyáznak, hogy az Elefrédik útját ne keresztezzék.
Pivi és testvérei ezen a szigeten n?ttek fel, a fagyos szelek ellen úgy védekeztek, hogy szorosan egymás mellé állva tömörültek. Csak így maradhattak meg ezen a vidéken, a szeretet és a gondoskodás lángja melegítette ?ket. A szigeten az egyedülálló feln?tt pingvinek figyeltek rájuk, ?k pedig, mintha bölcs?dében lettek volna, körülöttük totyogtak. Fújhatott a szél, egyetlen menedékük a közösségük volt, ami megvédte ?ket. A hó borította szigeten hónapokig éheztek, de nem féltek ?k már semmit?l sem. Tudták, hogy apjuk vagy anyjuk nemsokára megérkezik, és végre ehetnek. Amikor kés?bb lecserélték barna bolyhos öltözetüket frakkra, ?k is a tenger felé igyekeztek. Szüleik nyomdokain járták hosszú vándorútjukat az óceán és a sziget között. Pivi apjától, Pattitól és anyjától, Pamitól tanult meg mindent, ami a túléléshez nélkülözhetetlen volt. Elmesélték neki születése és növekedése körülményeit. Arról is beszéltek, hogy amikor még a tojásban élt, hogyan védte ?t Pami a hasa alatt. Kés?bb Patti vigyázott rá, és Pami ment élelemért. Amikor Pami a szigetre visszaérkezett, alig találta meg Pivit a rengeteg fióka között. Hetekig járt körbe-körbe, hívogatta kicsinyét, de az nem felelt. Már a sziget közepén járt, amikor egy ismer?s hang ütötte meg fülét, végre rátalált Pivire. Megtörtént a csoda. Ekkor már Pivi is frakkot öltött, úgy várta Pamit. Néhány hónap elteltével Pivi is nekiindult a nagy óceánnak. Sok száz kilométert tett meg, míg elérte azt a helyet, ahol elegend? élelmet talált. Elkísérte útján ?t a többi kamaszkorú pingvin is. Sajnos többen a halfarkas áldozatai lettek. Akik megmaradtak, visszatértek a szigetre, hogy ott párt találjanak. Több száz éve ugyanaz a csoda ismétl?dik meg. Nagy találkozások, egymásra ismerések, születés, felcseperedés, vándorlás. Amíg világ a világ, m?ködik ez a körforgás. Pivi szigetén az egymásrautaltság, összetartás határozza meg a mindennapokat. Pivi és társai úgy éltek, olyan igazi közösségben, ahogyan a emberek csak a régmúlt id?kben éltek. Reméljük, hamarosan elkövetkezik az az id?, amikor Pivi és társai hatással lesznek az emberi társadalmakra is.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.07. @ 09:51 :: Kühne Katalin