Őseink természeti népek voltak. Úgy hitték, hogy a természetet titokzatos erők, szellemek irányítják. Minden cselekedetük arra irányult, hogy ezeket a felsőbb erőket jóindulatra bírják.
Honnan ered ez a hit? Miért kellett az élő- és élettelen természetet érző lélekkel felruházni?
Elég volt a határtalan égre felpillantani ahhoz, hogy máris imádhassák azt. Ennek a természetimádásnak az alappillére az ún. csillaghit.
Eleink, ha felnéztek az éjszakai égboltra, gyakorlatilag minden éjjel azt látták, hogy feltűnik a csodaszarvas, s Hunor és Magyar is, akik kutyájukkal üldözik eme nemes állatot.
A szarvas teste a Perszeusz és a Szekeres, szarva a Kassiopeia csillagkép, míg az üldözők az Ikrek, s a Kis Kutya, de még az öreg Nimród is jelen van Orion képében.
Különös elképzelések vitáztak ez időben az emberek kobakjában, hiszen egészen bizonyosan vallották, hogy a Föld egy nagy korong a világ közepén, amelyet cetek és halak tartanak.
Képzeletük a csúszómászó állatokkal teli Alvilágot a földfelszín alá helyezte. Életmódjukból következően úgy gondolták, hogy a Föld fölött az Ég sátra feszül, amelynek csúcsa a Sarkcsillag, az „Ég pillére”.
A világ közepére egy nagy hegyet képzeltek. Népmeséinkben ez az Üveg- vagy Gyémánthegy. E hegyből nő ki az Égig érő fa vagy Tetejetlen fa vagy ismét más néven a Világfa. Különös ereje van ennek a fának: összeköti a Felső Világot (Nap, Hold és Csillagok) a középső (Emberek és Természetfölötti Lények: Táltosok, Boszorkányok lakhelye) az Alsó Világgal (Túlvilág).
A Világfa ágai között hordozza az összes égitestet. A fa ágai, levelei az ég különböző rétegeit jelentik. A születendő emberi lelkek is ezen a fán élnek, mint madarak.
Egyes meséinkben a világfa gyümölcsöt is terem: aranyalmát (Természetesen minden éjjel el is lopják!).
A Tetejetlen Fa leghegyében a Felső Világ Ura, Arany Atyácska él gyémántos palotában. Lakhelyét gyémántmező veszi körül.
Fiai alatta élnek: a Nap aranysátorban, aranyerdőben, a Hold ezüstsátorban, ezüsterdőben, az Esthajnal pedig rézerdőben, rézsátorban.
A Felső Világ hét emeletből áll. Egyik régióból a másikba hét napig tart az út.
A Világhegyhez és a Világfához is hét lépcsőn át vezet az út. Ezekre azért van szükség, hogy rajtuk keresztül tudjon haladni a Táltos.
Arany Atyácska haragjában néha mennykövet szór a Földre. Az ősi hit szerint ahol a mennykő becsapódik, ott kő keletkezik.
Az Alsó Világban, a magyarok poklában az ördög él, aki különböző kellemetlenségeket, pl. bolhákat, tetveket, legyeket hoz az emberekre.
A „magyar mitológia” ismeri a szellemeket és más természeti lényeket is. A szellemeknek két fajtája van: az erdei- és a vízi szellemek. A sellő az a vízi lény, akinek halfarka van és a hétköznapi ember csak a vízen úszó hab formájában láthatja meg.
A szeleket egy öregasszony, Szélanya őrzi, s egy világ végi barlangból irányítja fújásukat.
Kevésbé szimpatikus csodalény a Lidérc (a szó más formái is ismertek, pl. Lodovérc, Lúdvérc, Lucvész), aki kedve szerint váltogathatja alakját: megjelenhet emberi vagy állati alakban, de leginkább fényjelenség formájában van jelen. Emberként mindig a sötétben érkezik, s akit meglátogat, az legyengül, elsorvad. Állatként, mint csirke érkezik, s gazdaggá teszi azt, akit meglátogat.
A manók és a törpék az erdőben élnek, szakállas öregek, akik rendkívül rosszindulatúak.
Az óriások a hegyekben élnek, s jó és rossz tulajdonságaik egyaránt vannak.
A tündérek jó tulajdonságokkal felruházott szép, fiatal lányok, míg a bábák csúf öregasszonyok, akik kútban laknak.
Az ősmagyar hitvilágban a szülést segítő ősi anyaistennő nem más, mint maga Boldogasszony (Érdekes tényekkel szolgál a magyar nyelvtörténet is, hiszen az ómagyar korban már nyilvánvaló neve volt Istennek is, aki Arany Atyácska után az Eleve, azaz a kezdettől jelenlévő nevet kapta.)
A boszorkány is rosszindulatú, emberfeletti hatalmú, ártó, csúnya öregasszony. Ha úgy akarja, képes átváltozni és repülni. Általában szürkületkor vagy éjszaka ténykedik. Az emberekre hirtelen betegségeket hozhat; az állatokat pedig megrontja (pl. úgy, hogy a tehén teje véres lesz vagy teljesen elapad).
Fene: az ősi magyar hiedelemvilág betegségszelleme.
Hadak útja: a Tejút egyik neve.
Mumus: láthatatlan, ijesztő lény; nagyon rosszindulatú.
Sárkány: félelmetes lény. Az emberekkel szemben rosszindulatú, s mocsarakban, barlangokban él. Teste őshüllő vagy kígyószerű, több feje és szárnya is van.
A Tudó olyan ember, aki a gyógyítás különleges képességével rendelkezik. Személye annyiban hasonlatos a Táltoséhoz, hogy születésekor valamilyen rendkívüli jel adja tudtul későbbi képességüket (pl. foggal születnek; Ady Endrének az egyik kezén egy ujjal több volt, de őt táltosként tartották számon).
A Táltos természetfölötti képességekkel rendelkezik, s megjelenhet állatalakban is, de többnyire emberként születik különleges dologgal (hajjal, foggal, szőrösen stb.).
A táltosmesterséget a többi táltostól tanulja meg, akik hét évesen elrabolják, szétszedik, majd újból összerakják. ők azok, akik képesek vihart támasztani, elhárítják a rontást, esőt tudnak támasztani, jósolnak, s tartják a kapcsolatot a Felső- és az Alsó Világ között.
A Világfa csúcsán Arany Atyácska küldötte, a Napmadár ül.
Ez az állat lehet sas, turul vagy griff.
A turul az ősmagyarság totemállata; a vadászsólyom legközelebbi rokona, az Árpád-nemzetség állatőse. A hagyomány szerint Turul mutatta meg a Vereckei-szoros felé mutató utat a honfoglaló magyarságnak.
Egyedül a griffmadár képes arra csak, hogy az Alsó Világból a Felsőbe hozza fel a hősöket.
Nézzünk meg néhány magyar népmesét közelebbről!
Tündérszép Ilona és Árgyélus
„Olyan különleges fa volt az, hogy éjjel virágzott, s meg is ért rajta az aranyalma minden éjjel.” — A Világfa termése aranyalma.
„A vén anyó széken ült, csodálkozva kérdezte Árgyélust: — Hol jársz erre, ahol a madár se jár?” — A Túlvilág elhagyott zugaiban még a születendő emberi lelkek sem laknak.
„Elment hát Árgyélus oda is. Ott is úgy járt, mint a Napnál. A hold a szélhez utasította.” — Az ősmagyarok csillaghívők voltak.
Fehérlófia
„Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta…” — Bűvös szám a magyar néphitben; nem annyit jelent, mint amennyit kifejez.
„De alighogy tüzet rakott, s a kásafőzéshez fogott Fanyüvő, ott termett egy kis ördög; maga nagyon kicsi volt, de a szakálla a földet érte.” — Rosszindulatú hitregei alak; az Alsó Világban a gonosz lelkek fejedelme.
„Amint megy, mendegél, előtalál egy várat rézmezővel, rézerdővel körülvéve. Amint meglátta, mindjárt bement bele; odabent egy gyönyörű királykisasszonyt talált, aki nagyon megijedt, amint meglátta a felvilági embert.” — Az ősmagyarok hite szerint az Alsó Világ a Felső Világ tükörképe.
„Odamegy a griffmadár a bokorhoz, kérdezi Fehérlófiától:
– Mivel háláljam meg, hogy megmentetted fiaimat?
– …
– No, hát vígy fel a felvilágra!” — A griffmadár a világfa tövéhez hozza fel az Alsó világból a hőst.
Egy kis ráadás:
Miért szerencséje a hősnek, hogy öreganyjának szólította a mesehőst?
Ez a mondat bizony oly régi, hogy a matriátus (anyajogi társadalom) korából maradt fent.
Miért tartalmaz ilyen kifejezést az egyik szólásunk: „égre-földre esküszik”?
Mert kiválóan tükrözi az ősi hitünket.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: M. Fehérvári Judit
