Szemiotikai elemzési kísérlet Patrice Pavis színházesztéta nyomdokain.
(A darabot a Csokonai Színház előadásában láttam a múlt évadban)
A mise en scéne általános jellemzői a darabban:
a, Az előadás összetartó ereje:
– a színész munkája:
A színészi jelenlét: a nagymama, az inas, Leopold, Mixi és Pixi, valamint Mágnás Miska és Eleméry gróf, illetve az ájulós arisztokrata lányok /Marica és Jella grófnők/ esetében egyértelműen megvalósult, hogy itt és most álltak a nézők előtt, míg a darab többi szereplője esetében ennek csak nyomait érzékeltem. Mixi és Pixi grófok képesek voltak tartani a figurát, sőt magává a figurává lényegültek át. A többieknél, pl. Rolla grófnő édesapjánál, Korláthy grófnál csak a szerep külső képének megformálását tapasztaltam, ami csak néha, egy-egy sikerültebb résznél adta magát a hitet, hogy íme egy igazi arisztokrata tekint reám a színpadról /pl. amikor felesége belekarol, amikor magában berzenkedik a világa ellen, de aztán mégis mellette foglal állást/. Stefánia grófnő alakítása, valamint Mariskáé, Miska párjáé is inkább ripacskodásnak tűnt. Bennem, mint nézőben leginkább Mixi és Pixi alapjában véve nevetséges és irracionális, sőt anyagias megfontoltságú érzelmei szólaltak meg azon a hangon, amelyet az általuk megformált figura hordozott. Ugyanis érzelmeik — bármilyen sekélyesek is a szövegkönyvben — olvashatóak voltak, s a figura spontán ráillett alkatukra. Nagyszerű volt öltözetük is. A két rózsaszínkockás öltöny nagyszerűen kiegészítette egymást.
A rendező zsenialitását dicséri, hogy a grófkisasszonyok kódolt ájulásai a megfelelő mozgás-és tartás-, illetve legyezővel történő bukfencezés után felvett szokatlan, már-már illetlen póz segítségével a hiúság elkülönítő elemét éppúgy képes volt kifejezni, mint azt, hogy ez a világ elkülönül a nem „úri”-tól. Ugyanígy jött létre Eleméry gróf illúziója is. Ez vonatkozik Baracs István figurájára is. Azt ugyanis még elhisszük, hogy ő egy vasútépítő mérnök, de hogy miért éppen a színpadon a nála jóval magasabb Rolla grófnőbe szeret bele, ez a tény rejtve marad. A rendezői koncepció szerint Baracs ugyanis egy bonviván, aki mindenre képes, de mégsem kell tökéletesen idomulnia bonvivánságához. Így az maga a botrány, mint ahogyan a Rolla szerelem is. DE! A darab során annak is ki kell derülnie, hogy ők ketten nagyon is jó párosítás. Már ami az éneket és a táncot illeti.
Az előadást az első emeleti középpáholy harmadik sorából néztem. A látómezőmet egy éppen szimmetrikusan kettészelő oszlop végig akadályozta, s így figyelmem valószínűleg sok apró részlet elkerülte. A tolószékes Zsorzsi nagymama azonban még innen is remekül navigált székével, s mindazok, akik kontaktusba kerültek ezzel a székkel, remekül irányították azt. A gróf ügyetlenül, de mozgásában mégis bájos arisztokratikus jelleggel golfozgatott, s a beöltöztetett kórustagok is remekül használták a rendelkezésükre álló teret, mint egy arisztokratikus társaság tagjai.
Visszatérve a mérnökhöz, az illúziót többször sikerült lerombolnia bennem fizikai színházba illő mozdulataival. A helyváltoztatás ritmusát tekintve ismét csak Mixi és Pixi grófokat, valamint a grófkisasszonyokat tudom dicsérni. A korosabb színészek ugyanakkor nagyon jól hallatszottak, míg a fiataloknál — még a betétdalok előadása során sem — nem éreztem a hangok dinamikáját. Vektorálisan a darab egészére a szétmetsző vektorizáció jellemző. A szcenikai teret ettől függetlenül a szereplők képesek voltak jól használni, de nem kihasználni. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy vizuálisan kiknek a teste volt átélhető, ismét a grófkisasszonyoknál kötünk ki, míg Rolla édesanyja szerintem a saját perifériáin helyezkedett el. Miska teste az elszabadult test, míg Mariskáé csupán Marionettként mozgatott. Mixi és Pixi talán túlságosan is mértéktelenül használták fel energiáikat, de kapcsolatuk együttes viszonya, mozgáspályája tökéletes. A perszonázs felépítése Miskánál felfelé ívelő, a szerepcsere után is népiesen beszélő, s az úri életet teljesen magáévá tevő színész átlényegülése hiteles annak ellenére is, hogy arroganciája nem tűnik el. Mariskánál tapasztaljuk a legteljesebb külső átalakulást: teljes arc-és testfestést, de a darabban túlságosan is népieskedő. A grófkisasszonyokon és Mixin és Pixin kívül Miska és az ő kapcsolata a legszorosabb, de állandó kontaktus van a többi szereplő között is: Korláthy — Stefánia, Rolla — Baracs, Zsorzsi nagymama — Rolla etc. A színészek együttes viszonya, mozgáspályája a darab során jó volt, zavaró holt terek nem alakultak ki.
– a mise en scéne zavarótényezői:
A díszletről később kívánok nyilatkozni, de egy bizonyos, a rendező, ha az előadás műfaját és jellegét tekintjük, túl sokat akart markolni, s mégis keveset fogott. Ugyanis eleve operettre készült a néző, amely műfaji sajátosságaiból következően önállóan is szórakoztató, könnyű műfaj. S szerintem csak abban az esetben szabad olyan egyes színészeknél meglévő, míg másoknál csírájában sem jelenlévő gesztusrendszerre építenie, ha tartani tudja a mimogesztikus tartás láncolatát, amely ebben az előadásban nem valósult meg. Miska is csak energetikus akart lenni, de mégsem lett azzá. A figurák között azonban, mint az előbb már említettem, kétségtelenül akadtak olyanok, akik karakterük alapján formálták egyéniségüket, s képesek voltak visszatérni a központhoz. Ez egyébként szerintem alapelvárása lehetett a rendezőnek, hiszen a darabot színészekkel játszatta el, s önmaga is kíváncsian várta, megszületik-e az alkotásból az operett. Rolla grófnő naivából spílerré metamorfizálódott. Ez az ő esetében pozitív változás, míg a betétdalok sajnos megmaradtak a zenés közjáték szintjén, s alapvetően hiányzott az a stílushoz szükséges, de még egészséges harsányság is, amelynek egy partitúra alatti kinesztetikus és érzelmi irányítórendszert kellett volna kibontania színészben, nézőben egyaránt. Az igazság az, hogy ezen darab nézőjeként nem tanultam meg újra látni! Nem találkoztam olyan új momentumokkal sem, amelyek bármely színészt igazán kiemelték volna a játékból. Sok gyenge és unalmas pillanata volt az előadásnak. Sajnos számomra ezek nagy része éppen az ismert örökzöld slágerek alatt nem öltött semmilyen formát.
b, Szcenográfia: a színpadi tér a zenekari árokkal képzett szerves egységet, s érdekes módon a kukucskáló színház felfelé kukucskálóvá alakult. A zenészek ugyanis folyamatosan követték testükkel és tekintetükkel egyaránt az előadást. A díszlet meghatározó színe a zöld volt. A színpadi tér kis-és nagy négyzetekké, téglalapokká alakult. Az első felvonásban a háttér egy idillikus kis dimbes-dombos falut, míg a másodikban jelezvén, hogy megérkezett Eleméry gróf / ekkor még az ál, de ennek semmi jelentősége / dzsungellé alakult. Végül is nekem tetszett a díszlet, mert utalt a megmutatott és az elrejtett kapcsolatokra. A díszlet alakulása a darab könnyű meséjét követte. Ugyan érdekes volt az „úri társaságot”az első felvonásban a nádasok, a másodikban pedig pálmafák között látni, de ez lássuk be, azért mégsem helyén való. Ugyanígy az a fehér = albínó tehenecske is kilógott a díszletből, amely talán színével jelezte, hogy á dehogy is bujkálnának körülötte a grófkisasszonyok. Így a szemiotikai jelek összessége arra is utalhat, hogy a rendező fricskának szánta darabját, azaz az eredeti operett paródiájának.
c, Világítás: a fényeknek szerintem az előadás befogadásában segítették a nézőt. Nem volt sok fény, de amikor a díszlet rózsaszín és lila színekben úszott, akkor az tökéletesen illett a szereplők érzéseihez, reményeihez. Ugyancsak ez mondható el a teljes színpad megvilágításáról: a piros, kék, sárga és halványlila színek dominanciája a történések és a dalbetétek erősítését célozták meg.
d, A tárgyak: Golffelszerelés, golflabdák — anyaga az eredetivel megegyező, funkciója: a gazdagság státusszimbóluma, egyben az arisztokratikus attitűdök hordozója, az elkülönülésé, a felsőbbrendűségé; s azé az angolszász kultúráé, amelyik Eleméry grófot és nem Korláthy grófot jelképezi
Albínó tehén: leírása fentebb található. Jelképes értelmezése: Marica és Jella grófnő elbújhatnak a vidéki környezetben, s nyugodtan nyavalyoghatnak, mert ez a kutyát sem érdekli. A falusi élet meg olyan messze van, hogy ebbe felőlük még egy fehér tehén is belefér, amelynek az anyaga szerintem műanyag volt, jelezve azt, hogy semmi, de semmi jelentősége ezeknek a hölgyeknek, azaz átlagosak.
Tigris és oroszlán alakú és formájú bútorok: anyaguk textil, tépőzárasak, farkuk levehető, s a komédia miatt használati tárgyként domináns funkciójuk is van. A térhez való viszonyuk komikus.
Egzotikus növények: Afrika-party, extravagáns, alkalmi enteriőr, befektetői bál — hatás, pazarlás, a pici érdekek szövevényének a tere: fényűző, látványos, ízléstelen.
e, A jelmezek, az arcfestés: a jelmezek a társadalmi helyzetet tükrözik, arcfestés csak az igazi és az ál Eleméry gróf hites feleségeinél jelenik meg, s egy harmadik kultúra, az afrikai reprezentánsa lesz.
f, A zene, a zaj és a csend funkciója: a darabban a legnagyobb csend akkor keletkezik, amikor Rolla grófnő Mixinek és Pixinek azt tódítja, hogy elszegényedtek. És kontra. A legharsányabb zaj egy hatásvadász csönd után akkor lesz, amikor kiderül, hogy mégsem, s ők már eljegyezték a házban élő Marica és Jella kisasszonyokat. Gyakorlatilag ez a darab toposza: a vagyon. Ha nincs, nem kell a lány, ha van, lehet az bárki. A gróf a pénzért árulja szemérmetlenül a lányát, s Dubaiban akar befektetni. S hozzá is adná őt a raccsolásos vircsaftokhoz, ha nem lenne a kavarásokba beleöregedett nagymama, aki azért valljuk be, mégis szimpatikus, ahogyan a darab végén cinikusan feláll székéből. Úri hóbort a tolószék is. Jól lehet vele mókázni és hallgatózni. A zenei betétek önállóan éltek, nem igazán volt jellemző a történethez való viszonyuk. Talán ez alól az „Úgy szeretnék boldog lenni” és a „Fáj, fáj a szívem” a kivételek.
g, Az előadás ritmusa: a valós és a megélt idő kapcsolata hiteles, pörgő ritmikájú, dinamikus darab.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: M. Fehérvári Judit
