Várj rám a völgy ölén, hol az őszi csend
avarba hull s fáklyafény se lobban,
sóhajod neszének visszhangja sincsen,
társa vész a szónak elhagyottan.
Várj rám az éjben, ha csillag se rebben,
s merengő taván holtan ring az ég.
Várj, míg partra vet felhőkék szemedben
a hullámtalan tengernyi mélység.
Várj rám akkor is, ha már nem kiáltok,
terhem a sors bőkezűn tetézi.
Mások bűnéért szórja rám az átkot
s lobogó tüzemet elemészti
Várj rám mikor a testem szügyig lázban
poklok kínjaiból a mennyország
gyönyöréig újra tajtékos nászba
menekülne…magam elől…hozzád
Legutóbbi módosítás: 2010.01.16. @ 05:40 :: Seres László