Az ezüstszín? textilfesték hamar bepenészesedett. Valószín?leg a víztartalma miatt. Az Apa beleszagolt a tégelybe, majd beletúrt a fapálcával, amin száraz rétegeket képeztek a korábban használt festékek. Kiemelt az ezüstszín? masszából egy keveset, amin szapora sárgás fény táncolt. Tetszett neki, amit látott, bár kicsit dühítette, hogy a festék már használhatatlan. A kis helyiség, ahol a dolgait ?rizte, sz?k volt és sötét. Azt a kis világot, amit most bámulva csodált, az a négy szál gyertya adta, amiknek lángocskáit a résnyire nyitott ajtón áramló szell? borzolgatta.
Az Apa tudta, hogy ma van az a nap. Tudta, hogy ezt az Anya is tudja. Nemsokára értelmet nyer majd minden, de ehhez még tenniük kell még néhány dolgot. Estére már minden rendben lesz.
Az Anya korán kelt. Elképzelhetetlenül korán. Amikor kinyitotta a szemét, rögtön eszébe jutott, hogy ez lesz az a nap. Végre. Az Apa felé fordult, de már nem feküdt mellette. Tisztában volt vele, hogy ? is erre készül. Remegett a keze, kiborította a vizet, a pohár is a fogához koccant, mikor az ajkához emelte. Felült, belebújt a papucsba, még eltöltött így egy kis id?t. Szédült, és még mindig remegett.
Végre elindultak. Az úton nem is szóltak egymáshoz, a rádiót sem kapcsolták be, mégis mindketten – egymástól függetlenül – ugyanazt a dallamot dúdolták magukban. A csendet az Anya törte meg.
– Biztos vagy benne?- kérdezte. A szemében látszott az az izgatottság, amit az Apa is érzett. Leállította a kocsit az út szélén és megfogta az Anya kezét.
– Nem lesz semmi baj. Mindketten felkészültünk rá. Remek leszel.
Az Anya szeme megtelt könnyel, elkapta a tekintetét az Apáról, kinézett az ablakon.
– Nézd! Lovak! – mondta, majd kirántotta a kezeit az Apa szorításából.
Az Apa nem válaszolt, nem is nézett arra, csak újraindította a kocsit. Elindultak, mindketten boldogok voltak. Tudták, hogy ma megváltozik az életük.
A parkoló szinte üres volt. Az áruházban sem voltak sokan. Tolták a bevásárlókocsit, de nem mertek semmihez sem érni. Órák teltek el, de nem vettek le semmit a polcról. Megálltak az egyik sor végén. Egymásra néztek, de egyikük sem tudott szólni. Mindketten a másiktól várt egy kis bátorítást, de csak a félelmet érzékelték egymásból, ez pedig tovább bizonytalanította ?ket. Az Eladót el?ször észre sem vették, ott álltak a tömött polcok el?tt hármasban. Az Eladó megköszörülte a torkát, majd megkérdezte:
– Ez lesz az els??
A Szül?k zavartan néztek egymásra. Az Eladó ezt látta, segíteni akart.
– Nyugodjanak meg. Mindenki kicsit megijed az els?t?l. Mikor már a harmadikra készülnek, pikk-pakk, túl lesznek a dolgon – mondta és nevetett. – Nos, milyen típust szeretnének?- kérdezte, majd megérinve az Anya derekát, elkísérte ?ket az els? polcig.
– Gyárilag csak ez a kett? létezik. Bár a kiegészít?kkel elég széles skálát lehet produkálni.
A Szül?k érdekl?dve néztek össze. – Bizony – folytatta az Eladó –, bármit is írnak a szakkönyvek, minden csak önökön múlik. Itt volt például tegnap egy pár, rögtön nem is egyet rendeltek, hanem mindjárt hármat. Tudják, a mai világban, ahol a pénz a legfontosabb, meg a karrier, egyszer?en nincs id? háromszor eljönni ide. Egy alkalommal letudják mind a hármat, és pikk-pakk, nincs vele több gond.
– Hármat is lehet?- kérdezte az Anya érdekl?dve.
– Bármennyit! – felelte az Eladó -, de három felett már bejelentési kötelezettség van, meg szükség van a szakhatósági engedélyekre. Meg ott van ugye az adóhivatal is…
– Az adóhivatal? – nézett az Apa értetlenül.
– Hogyne, kérem. Senkinek sem hiányzik a sok kíváncsi ember az adóhatóságtól, akik persze mindig találnak valamit. Tudják, virágzik a feketepiac. Sok a visszaélés. Minden egyes darab után adót igényelhetnek vissza. Sokan megpróbálják ezt, de pikk-pakk, és jönnek az adóellen?rök. Higgyék el, három is tökéletesen elég egyszerre.
– Mi csak egyet szeretnénk – szólt az Apa.
– Elnézést. Elfelejtettem, hogy ez lesz az els? – mosolygott az Eladó. – Melyik típus mellett döntöttek?
– Egy ilyet szeretnénk – mondta gyorsan az Anya, rámutatott egy cifra dobozra a polc közepén, majd lesütötte a szemét.
– A FEMALE 365-ös. Nagyon jó választás. Nincs vele sok gond, kevés ráfordítással hatalmas dolgokat lehet véghez vinni vele. Az egyetlen baj vele, hogy az alapfelszereltséghez nagyon kevés dolog tartozik, ezért nem annyira népszer?. Viszont ha jól válogatják össze a kiegészít?ket, nagyon hálás darab lesz.
– Ilyet szeretnénk! – mondák a Szülök, szinte egyszerre.
– Remek. A végs? magasságot nem tudják szabályozni, ez a termék hátrányai között van, de minden egyes darabot tesztelnek miel?tt a boltokba kerül. Garanciát vállalunk, és a termék is csereköteles. Pikk-pakk. Nincs kockázat.
– Tökéletes – mondta az Apa. – Köszönjük a segítséget, azt hiszem, most már elboldogulunk.
– Kérem – mondta az Eladó, biccentett, majd olyan gyorsan elt?nt, ahogy jött. Ketten maradtak, csak az Apa és az Anya. Megint egymásra néztek, de most nyoma sem volt a korábbi zavarnak. Az Apa megragadta a bevásárlókocsit és elindultak, hogy összeválogassák a kiegészít?ket.
– Milyen szín? szemet szeretnél neki? – kérdezte az Apa.
– Kéket. Mint a tiéd – felelte az Anya. – Azt szeretném hallani, hogy az emberek azt mondják, hogy olyan a szeme, mint az apjáé.
– Édes vagy. Válasszunk neked is valamit! A füle! A füle legyen olyan, mint a tiéd!
– A füle? Drágám, lányunk lesz. Nem igazságos, hogy a szeme, ami olyan mint az apjáé, mindig felt?nik majd mindenkinek, és a füle, ami olyan mint az enyém, néhány hónapig látszik, aztán majd örökre eltakarja a haja. Ráadásul nem akarom így büntetni szegényt. Nézd meg – felemelte a haját, és rámutatott a saját füleire. – Ezt szeretnéd, hogy viselje egy életen át?
Az Apa elmosolyodott. – Tudod, hogy imádom a füleidet – felelte az Anyának.
– Nem a fület akarom, hanem az orrot! – mondta az Anya. Az Apa beleegyezett. A cetli, amelyre otthon, jóval el?tte felírtak mindent, folyamatosan kiürült. Nemsokára ott lapult a Gyerek minden alkotóeleme a kocsi aljában. Már a pénztárnál jártak, mikor az Eladó ismét megjelent. Megkocogtatta az Apa vállát, az Apa megfordult.
– Elnézést, van még itt valami – mondta a Szül?knek, felváltva nézve mind az Apa, mind az Anya szemébe. – Most akadtam rá a raktárban, ez az utolsó darab. Kicsit sérült a doboza, de semmi baja sincs. A leltárban nem szerepel, kérem vigyék magukkal. Természetesen teljesen ingyen.
– Mégis, mi ez? – kérdezte az Anya.
– Kis meglepetés. Otthon bontsák ki.
Ezzel átadta a gy?rött dobozt a Szül?knek, majd ismét elt?nt. Ezúttal végleg.
A Szül?k megdöbbentek, de ?k következtek a sorban. A Pénztáros kedvesen mosolygott rájuk. Gyorsan végeztek. A kocsi csomagtartója teljesen megtelt. Nagyon várták hogy hazaérkezzenek. Kés? este lett már, mikor nyugovóra tértek.
– Szerinted jól csináltuk? – kérdezte az Anya. Az Apa felé fordult, majd válasz helyett apró csókot lehelt az Anya homlokára. Mindketten hamar elaludtak.
Hajnal volt még, mikor az asszony felébredt. Mosolygott, mint mostanában minden reggel. Nehezen mozgott, hiszen a terhessége sok mindenben akadályozta. Mosolygott akkor is, miközben a m?helybe lépett. Kellemesen ismer?s illat csapta meg az orrát. A frissen festett kelméké. Egyedül volt. Az asztalhoz lépett, egy nyitott festékestégely hevert rajta. Rápillantott, tudta, hogy hiba volt otthagynia tegnap éjjel. Sokáig dolgozott. Hirtelen lett álmos, a festék már használhatatlan. Kotorászott a köntöse zsebében, üzenetet akart hagyni a férjének. Kezébe került egy lista, melyre a babaholmikat írták fel. Hangosan felnevetett. Megfordította a fecnit, és írni kezdett. „A kis feleséged megint hülyeségeket álmodott. A vizsgálaton kiderült: két baba lesz. Egy ilyen, egy olyan. Kell még néhány dolog a munkához is. Festéket kell venni. Az ezüstszín? textilfesték hamar bepenészesedett. Valószín?leg a víztartalma miatt.”
Legutóbbi módosítás: 2010.01.05. @ 06:38 :: Szegi L. András
