Csendes éjen
lelkem mozdulatlan
tiszta tükréhez ereszkedtél
csodálni szépségedet.
Épp csak fölibém szálltál,
hogy ne fodrozd szívem tavát—-giccsbe-hajlás—-fodrozd!
de szárnycsapásaid nyomán
megtört a víztükör
s vad hullámai közt
torz képed riasztott
csendedbe vissza még …——————–csendedbe
A tánc véget ért.
Csendet csak csend szül újra—–csendet….csend
s benne néma emlékké simulnak
felkorbácsolt vágyaink.
Megfeszülök,
ne fodrozza lelkem nyers er?,————–fodrozza!
s ha kifeszített szárnyakkal
mozdulatlan ereszkedhetsz fölém,
tiszta tükörkép ragyog szívemr?l reád.
Talán egy nap majd oly közel repülsz
hogy szomjad is olthatod,
de amíg riaszt a sodrás vagy a mély,
amíg ázott pille szárnyad,
nem emeli a szél,
míg nem látod, hogy hullámaid
sodornának a száraz part felé…,
addig csak pillanatok lehetnek miénk…
tiszta szívemben
csodálni szépségedet.
Sajnos túlon túl elmegy a szentimentalizmus irányába, van még, – a jelzett szóismétléseken felüli halmozódás, ezért most NP… 🙁
Legutóbbi módosítás: 2010.01.11. @ 23:38 :: Takács Andrea-Babu
