Reggel, miután elfogyasztotta a reggelijét, úgy döntött, a délel?ttöt a híres Miami Seaquariumban tölti. „Ha Fa és Bi nincs is itt, a többi delfin is b?ven kárpótol értük.”- Gondolta, és elindította az autót. A partot elérve áthajtott a Rickenbacker Causeway-n, kifizette a másfél dollár használati díjat, s lassan gurult, hogy minél tovább gyönyörködhessen a tájban. Az Aquarium sokkal nagyobb területen feküdt, mint gondolta. Szerencsére hatalmas parkolót létesítettek, így legalább helyet találni nem volt nehéz. A hatalmas kör alakú medence köré épített lelátó fölött fehér, könny?szerkezetes tet? biztosította a védelmet a nap izzó sugarai ellen. Rengetegen döntöttek úgy ezen a reggelen, mint Kim, haladtak a medence melletti lelátó felé, hogy helyet foglaljanak. Gyerekek izgatottan hangoskodtak. A lány is sodródott a többiek között, mikor valaki megfogta a karját gyengéden, és húzni kezdte kifelé a sorból. Felnézett. Mark mosolygott le rá és látszott rajta, hogy ?szintén örül a találkozásnak.
– Szia! Miért nem szóltál, hogy ide készülsz? Nem kellett volna sorba állnod, bejöhettél volna velem – és most, hogy háttal állt a napnak nem úgy, mint az imént látszott, hogy a szeme is mosolyog.
– Nem akartalak zavarni. Neked végül is ez a munkahelyed – s érezte, hogy zavarban van a váratlan találkozástól.
– Engem sosem tudsz zavarni. Különben sem jön hozzám naponta vendég. Örülök, hogy itt vagy.
– Köszönöm. Mindig szerettem volna megérinteni Fát…
– És Bit… Én is olvastam – s most valahová a távolba nézett –, azt hiszem ?k is hozzájárultak, hogy most itt vagyok. Menjünk! – s kezét Kim vállára téve kormányozta a medence felé. A show még nem kezd?dött meg, három delfin azonban máris ügyes mutatványokkal kápráztatta el a közönséget. A gyerekek tapsoltak, kiabáltak. Mark beledugta a kezét a vízbe, és mozgatni kezdte. Erre az egyik delfin odaúszott. Feltámaszkodott a medence szélére, és Kim határozottan úgy látta, hogy nevet.
– Nyugodtan simítsd meg! Szereti. Valamiért különös ragaszkodás van bennük irántunk. De épp neked mondom, aki ismeri Merle könyvét…
Kim kinyújtotta a kezét, s óvatosan megsimogatta a csillogó sima b?rt. Meglep?dött.
– Mindig azt hittem, hogy hideg, és síkos a b?rük… De nem csúszik rajta a kezem, és meleg. Nem is tudom, mihez lehetne hasonlítani… Nagyon érdekes.
A delfin lebukott, úszott egy kört, majd ugyanott felbukkant egyenesen Kim el?tt és szinte kérte, hogy simogassa még.
– Tetszel neki. Ha valaki félve, kapkodva simítja meg, érzi a félelmet és elúszik. Tudja, hogy nem félsz t?le.
Kim határozottabban húzta végig a kezét az állat fején, mire az teljes hosszában kiemelkedett a vízb?l, jóformán csak a farokuszonya maradt a hullámok alatt. Elindult hátrafelé, közben csapkodott az uszonyaival és hangokat adott ki. Mintha csacsogna valamit a lánynak. Tiszta szívb?l nevetett.
Beszélgettek arról, hogy mivel töltötte Kim az elmúlt napot. Közben megkezd?dött a show, és ?k megnézték, ami még hátra volt bel?le. Utána a fiú megmutatta Kimnek a nagy akváriumokat, melyekben különböz? fajta tengeri halak úszkáltak. A vastag b?r? tengeri tehenek látványa leny?gözte, de a következ? tartályban a cápák láttán megborzongott. Miután végignéztek mindent, Mark ebédelni hívta. Most, amikor Claire nem volt velük, mindketten kissé zavarban voltak. Mark f?leg arról kérdezte, hogy milyen benyomást tett rá a környezet a nagyvárosi élet után? Mire észbe kaptak, már csak ?k ültek az étteremben. Az utcán megálltak, Mark megkérdezte mi a terve délutánra? ? azt felelte, hogy fáradt legszívesebben aludna egyet, amíg a koradélutáni meleg tart. Erre a fiú miután elmondta, hogy van még egy kis dolga délután, felajánlotta, hogy este megmutatná neki az éjszakai életet a városban. ? örömmel köszönte meg s megígérte, hogy este 7-re elkészül. Nagyon jól érezte magát az esti programok közepette, f?leg a tánc vidította fel nagyon. Úgy mozogtak a parketten, mint egy összeszokott páros. Kipirult, amit?l még szebb lett, s Mark nem tudta nem észrevenni, hogy a férfiak irigyen pislogtak feléjük.
– Hol tanultál meg ilyen jól táncolni? – kérdezte a lány csillogó szemmel, mikor pihenés gyanánt visszamentek a vacsora asztalukhoz.
– Anyánk beíratott minket tánciskolába. Mi kézzel-lábbal tiltakoztunk, de azt mondta, hogy egyszer majd örülünk neki. Képzeld el a bátyáimat! Megbeszéltük, hogy meglógunk, de ott ült a folyosón az órák végéig. Ismert minket – nevette el magát, miközben ujjával köröket rajzolt a pohara száján.
– Nagyon szereted, ugye? – fürkészte a lány, s belekortyolt kellemesen h?vös üdít?jébe.
– Igen. Csodálatos egyéniség. Most id?nként rácsodálkozom, mert amikor gyerekek voltunk nagynak és er?snek láttam. Most látom csak, hogy tulajdonképpen milyen jól el tudta játszani. Láttad, milyen törékeny, kicsi. Azért négy fiú… És ha ránk szólt mégis abban a pillanatban vége lett verekedésnek, rosszalkodásnak… Nem tudom, hogy csinálta.
– Valahogy kisugárzik bel?le valamiféle nyugalom, életöröm, és azt hiszem az irántatok érzett szeretet. Mert mesélt róla, hogy az édesapátok…
– Igen. Akkor annyira féltünk, hogy összeroppan. Valószín?leg abban az id?ben értettem meg, hogy valóban végtelenül er?s. Azt hiszem egyszer?en csak el tudja fogadni, amit a sors rámér. Tudom, hogy hiányzom neki. Mégsem próbált lebeszélni, nem könyörgött. El tudott engedni, mert fontosabb az én boldogságom neki, mint az övé. Ebben van a titka. Azt hiszem.
– Megszerettem ?t. Még sosem fordult el? velem, hogy ennyi ismeretség után ezt mondtam volna, de arra gondoltam a gépen, hogy ha történne valami velünk, ? segítene énrajtam. Nem tudom érted-e, mit akarok mondani?
– Pontosan. Ez ?. Lehet szeretni, csodálni, csak megfejteni nem.
– Igen. Minden esetre jó ötlet volt a tánciskola. Azóta volt lehet?séged gyakorolni?
– Igen. F?leg így a f?szezonban. Sok a turista és van úgy, hogy a munkatársaimmal, akik a barátaim is egy-egy este kijövünk a városba, táncolunk és kikapcsolódunk.
Kés?bb még sétáltak egyet a parton a pálmafák alatt. Meleg volt a leveg?, s a fölöttük elterül? fekete lepel sötétjét csak a hold opálos fénye, és a csillagok fehér szikrája törte meg.
– Elfáradtál? – mosolyodott el Mark egy lámpa alatt, Kim arcára nézve.
– Ennyire látszik? – csodálkozott rá a lány. – Mi tagadás, a tánc kivette bel?lem az er?t, de nagyon jól esett.
– Ennek örülök. Visszaviszlek a szállodához.
Ahányszor autóba ültek, a fiú nyitotta az ajtót Kimnek, és amikor beült, be is csukta el?zékenyen. Most is így volt.
– Holnap a kollégáimmal, le kell merülnünk. Lenne kedved velünk jönni? Segítek mindenben.
– Igen. Az jó lenne. Köszönöm – lelkesedett a lány, pedig valóban látszott rajta, hogy fáradt.
– Akkor reggel hétre jövök érted. Nem lesz korán? Egy gyors oktatás el?tte… Muszáj.
– Nem lesz korán, de oda megyek én kocsival, és akkor nem kell értem jönnöd. Az is id?.
– Ahogy neked jobb, nekem sem fáradság. Akkor az Aquariumnál várlak.
– Rendben és köszönöm az estét, nagyon jól éreztem magam.
– Nagyon örülök, csodálatos este volt. Jó éjt, aludj jól! Pihend ki magad, holnap szükséged lesz az er?dre!
– Igyekszem. Jó éjt!
Kim elindult a kapu felé. Mark nézte, ahogy távolodik. A kapu el?tt még megállt, és integetett. A fiú visszaintett, majd nagyot sóhajtva beült az autóba, és elindult hazafelé.
Kim miel?tt elaludt még felhívta a szüleit, aztán Sarahval beszélt hosszasabban. Neki részletesen be kellett számolnia, az egész napjáról. A végén Sarah csak annyit mondott, hogy a következ? nyáron együtt mennek vissza Miamiba. Ebben maradtak.
Reggel hétkor Kim pontosan érkezett. Mark bemutatta a kollégáinak, és az egyetlen n?nek, aki a csapat tagja volt, és egyszer?en csak Sue-ként nyújtott kezet.
– Örülök, hogy velünk tartasz. Senki nem mehet el úgy Floridából, hogy nem látja Key Largot – nevetett Kimre barátságosan.
– Key Largoba megyünk? Mark nem említette. Azt hittem, hogy valahol itt merülünk – csodálkozott.
– Lehet, attól tartott, hogy akkor nem jössz el. Mondta, hogy az este nagyon fáradt voltál – mondta ugyanolyan barátságosan.
– Igaz, de másnapra általában kipihenem – nevetette el magát.
Bepakoltak, és elindultak. A fiúk viccel?dtek, nevetgéltek. Jó volt a hangulat és Kim úgy érezte, hogy azonnal feltétel nélkül befogadták ?t a csapatba. A mikrobusz jobb oldalán ült az ablak mellett, Sueval. Kissé befordult az autó belseje felé, így látott mindenkit. Mark egy sorral mögötte ült a másik oldalon, szintén az ablak mellett. A lány észrevette, hogy egy-egy nevetés után a fiú ránézve hamarabb komolyodott el, mint a többiek. Úgy egy órányi út után megérkeztek. Kim meglep?dött, mert egy útszéli, szépnek nem mondható falufélét látott kinézve az ablakon, rikítóan színes reklámtáblákkal. Sue lelkesedése alapján nem erre számított. Azonban amikor kiértek a parti részre, egy pillanatra megállt benne a leveg?. Pálmafák, és mangrovék szegélyezték a gyönyör? vízpartot. Key Largo innen nézve valóban csodaszép hely, nádtet?s kis kunyhószer? bungalókkal, melyeket pálmák öveznek. Végig haladtak egy mólón, s motorcsónakokba szállva egy korallzátonyig mentek.
– Megérkeztünk, remélem, nem fogod megbánni, hogy velünk tartottál! Maradj mellettem! – s azzal lemerültek.
Kim egy hatalmas akváriumban találta magát, csak itt nem voltak üvegfalak. A nap átt?zött a vízen, és fényében feler?södtek a színek. A színpompás korallszirt körül tengeri sügérek, sötétkék, világoskék és narancssárgás csíkos Angyalhalak kormányozták magukat zöld farok úszójuk segítségével. Fejük, és hasuk egy része is zöld volt, és kék uszonyuk csak még érdekesebbé tette ?ket. Id?nként pontyok is felt?ntek, és kíváncsian nézték a csapatot. Egy kiemelked? korallszirt mögül kibukkanva Kim három Barrakudát pillantott meg, két-három méteresek voltak. Lebegtek a vízben mozdulatlanul, áldozatra várva. Ijedten kapaszkodott bele Markba. ? megfogva a kezét, lassan úszott el?re. A Barrakudák megmozdultak, és közelebb úsztak hozzájuk, de nem támadtak. Kim rémülten vissza-vissza nézett, de nem jöttek veszélyesen közelebb hozzájuk, azonban egy ideig követték ?ket. Egy mélyedésb?l hirtelen egy fura külsej? hal bukkant el?, és egyenesen a lány elé úszott. Antracitszürke volt a színe, és uszonyai farok uszonyával megegyez?en szétnyitott legyez?szer?en, szálakból állt. Egy a sugaras úszójú halak rendjébe tartozó Pillangóhal volt. Kis ideig farkasszemet néztek, majd komótosan elúszott. ?k is tovább haladtak. Tarka-barka halak rajzottak körülöttük, s a víz alatti áramlatban színpompás legyez?szer? korallok hajladoztak, mint a fák a szélben, csak lágyabban mozdulattal. Színes halak között, élénkvörös t?z-, és szarukorallok mellett úsztak el. Sziklaszirtek között szlalomoztak, s Mark megfogta a kezét, s maga után húzva egyszer csak lelassított, s elengedve Kimet egy közeli irányba mutatott. Agykorallokat világított meg a napsugár, leny?gözve a lányt. Ritkán látható még ezen a területen is. Maga a korallképz?dmény látványa is páratlan élményt nyújtott. Mark a bal oldalán úszott mellette, s közvetlen el?ttük egy meglehet?sen nagyra n?tt fekete hal haladt. A fiú megérintette az ujjával, mire gyorsan irányt váltott. A nap fénye áthatolt a vízen, s egy egész raj csillogott kavargott körülöttük kék-sárga csíkokban pompázva. Áthaladtak egy résen, a túloldalon egy másik kisebb raj várta ?ket szétrebbenve, de továbbra is körülöttük úszkálva.
„Mint egy megelevenedett színes gyermekrajz” – gondolta a lány, ahogy körülnézett. Hirtelen újra érezte, ahogy Mark megfogja a karját és maga felé húzza. Ránézett, mire a fiú mutatóujját követve tekintetével egy nagy medúzát látott tovahaladni. Hálásan bólintott a fiú felé. Nem tudta mióta lehettek már lent, elvesztette az id?érzékét. Aztán visszatérve a szárazföldre derült ki, hogy a csapat egy betegségi nyugdíjba vonult tagja ebéddel várta ?ket. Tengergyümölcseib?l készült az étel, rendkívül ízletesen. Sueval segítettek a terítésben, és az asztalnál Mark mellé ültették. Ted, aki negyvenes évei közepét-végét taposta, korántsem nézett ki betegnek. Alacsonyabb volt kicsivel Marknál, napcserzett b?re izmos er?teljes testalkata, inkább egészséget sugárzott. Éppen velük szemben foglalt helyet. Beszélgettek a régi id?kr?l, sokat nevettek, és amikor közben-közben rájuk nézett, Kimnek az, az érzése támadt mintha Ted és a többiek is párként tekintenének rájuk, és ? maga is meglep?dött, hogy nem bánta. Annyira jól érezte magát ezek között az emberek között, legszívesebben megállította volna az id?t. Ted a munkájáról faggatta, és amikor elmondta, hogy miért és hogyan is jött egy hónapra Floridába, a férfi elismer?en bólintott. Kés?bb, mikor Mark megemlítette, hogy Ted volt a f?nökük, a lány visszagondolva az ottlétükre nagyon is nyilvánvalónak találta. Miel?tt elindultak vissza Miamiba, meg kellett ígérnie, hogy miel?tt hazamegy New Yorkba, Markkal még visszajönnek.
„Miért rohan úgy az id?, ha valahol jól érezzük magunkat?” – gondolkodott el az autóban. Ott ült, ahol reggel, de most Mark ült mellette, és valahogy ez is olyan természetes volt. Kicsit az lett az érzése, mintha sodródna bele valamibe, és a dolgokra nem is lenne befolyása. Sorsszer?nek t?nt. Ugyanakkor nem volt ellenére ez az egész. A fiú mesélt azokról az id?kr?l, amikor mind együtt dolgoztak. Ted hogyan szerzett pénzt a kutatásaikhoz, az állandó viták, harcok a felettes szervekkel. Fel?rölték. Pedig nagyon jó csapat volt. Sokszor meglátogatják, és mindig jól érzik ott magukat. Ha valamiben elakadnak, akkor is az els? útjuk Tedhez vezet. Óriási tudást tárol magában. Azért jöttek el most is, mert változást érzékeltek az él?világban a partok mentén, és kíváncsiak voltak a véleményére. Kim, ahogy hallgatta, rájött, hogy az ottlétük alatt nem is érzékelte, hogy tulajdonképpen munkáról folyt a szó. Mintha csak egy baráti látogatásra mentek volna. Mennyivel más világ. Nincsenek paragrafusok, nincs kötött szabály. Éppen ezen morfondírozott, mikor felé fordulva Mark megkérdezte:
– Nem bántad meg, hogy velünk jöttél? Jól érezted magad köztünk?
– Legszívesebben megállítottam volna az id?t. Nagyon jól éreztem magam. Mintha mindig is közétek tartoztam volna. Fantasztikusak a kollégáid. – Olyan lelkes volt a hangja, annyira ?szinte, hogy a fiú végleg megnyugodott. Egész id? alatt, ha nem is látszott rajta, azon aggódott, hogy nem volt-e rossz ötlet ez a kirándulás. Félt, hogy Kim úgy érezheti, hogy rátelepszik. A lány lelkes szavai valamiféle örömmel töltötték el, és megkönnyebbült. Amikor kipakolták a felszereléseket az autóból és behordták a raktárba, már az is természetes volt, hogy Kim a csapattal tart az esti vacsorára. Szétszéledtek, délután négy óra volt. Este hétre beszélték meg a találkozót a szokott helyükön. Már mindenki elindult, csak ?k álltak a lány autója mellett.
– Mark! Én azt hiszem, nem kellene elmennem este a vacsorára – nézett fel a fiúra és látszott, hogy ?szintén gondolja.
– De azt mondtad, hogy jól érezted magad velünk. Akkor mi a baj? – kérdezte csalódottan.
– Nincs baj, és nagyon jól éreztem magam köztetek. Nem udvariasságból mondtam, nem szokásom. Csak biztos vannak olyan megbeszélnivalóitok, amik nem tartoznak idegenre. Nem akarom, hogy…
– Idegennek érezted magad? – fojtotta bele a fiú a szót.
– Nem… Dehogy! – menteget?zött, s szája sarkában félszeg mosoly jelent meg.
– Jó. Akkor fél hétre, érted megyek – s bár a fiú is mosolygott, a hangja ellentmondást nem t?r? volt, még ha játékosan is.
– Rendben. Addigra elkészülök.
Míg a lift felfelé haladt vele, egész id? alatt a nap eseményi peregtek benne. Egy-egy humoros történet. Ügyelnie kellett, hogy el ne nevesse magát, mert nem volt egyedül. Mikor felért a szobájába, gyorsan lezuhanyozott, s ahogy kijött a fürd?szobából, fürd?köpenyben végigd?lt az ágyon, s felhívta barátn?jét. Elmesélte neki a nap eseményeit, és hogy még egy valószín?leg vidám este vár rá, vacsorával egybekötve.
– Gondolod, hogy nem irigyellek így is éppen eléggé? Jó társaság, vacsora egy puha szájú fiúval… Van még valami, amit nem mondtál el?
– Igen! ?szintén sajnálom, hogy nem vagy itt. És ezt, most komolyan mondom.
– Ok! Minden meg van bocsátva. Pihenjél, aztán kapd fel a legjobb cuccod, és érezd jól magad! És ezt most én is ?szintén mondom. Aztán várom a beszámolót! Részletesen!
– Jó! De ha nagyon kés?n érek vissza, akkor csak holnap hívlak. Még anyáékkal is beszélek. ?ket sem hívom kés?n.
Miután a szüleivel is beszélt, Kim elnyúlt az ágyon. Lehunyta a szemét, s újra végiggondolta a történteket. Újra megállapította, hogy rendkívül jól érezte magát. Annyira – ami váratlanul világosodott meg benne –, hogy elfelejtett fényképezni. Pedig nála volt a gép, de annyira lefoglalták az események, hogy el? sem vette a táskájából. Nem baj, megbeszélték, hogy még egyszer visszamennek. Majd akkor bepótolja. Ezzel el is nyomta az álom. Hat óra el?tt öt perccel ébredt. Kapkodva hajat mosott, s nagyjából megszárította. Ötször öltözött át, mire egy ruha maradt az ágyra fektetve. Fehér nadrágot húzott, s hozzá tengerészkék fels?t, s szintén fehér blézert készített ki, amit nem vett még fel, csak kés?bbre tartogatta. Fehér magas sarkú szandál egészítette ki elegáns öltözékét. Pontosan fél hétre ért le a szálloda parkolójába, ahol Mark az autója mellett várta. Mikor meglátta a lányt, átsietett a másik oldalra, és kinyitotta az ajtót. Az este nagyon jó hangulatban telt el, mintha ott folytatták volna, ahol délután abbahagyták. Újra és újra megtapasztalta, hogy a csapat minden tagja bírta a szellemes humort, és ett?l úgy t?nt, hogy egyfajta sajátságos nyelvezetet beszélnek. Sokat nevettek, és ha Markra került a sor a mesélésben, többször rátette a kezét Kim karjára, mintha ezzel is nyomatékot akarna adni az éppen soros anekdotájának. Ett?l még bens?ségesebb lett az este. Éjfél elmúlt jócskán, mikor feloszlott a társaság. Az utcán álltak az autók mellett, búcsúzkodtak mikor Mark még az egyik fiú után szólt:
– Victor! Egy mondatra még…
– Mondd, mi a gond? – lépett vissza a fiú, s ?szinte érdekl?déssel nézett Markra.
– Az el?adások alatt is be leszek kapcsolva, ha valami adódna, üzenetet írjatok! Utána a szünetben, hívlak benneteket. Holnapután este érkezek.
– Rendben, f?nök. Mondom, a többieknek is… – s huncut mosoly bujkált a szája sarkában.
– Ne f?nöközzél, mert kirúglak! – bokszolt bele Victor vállába tréfásan Mark. – És vigyázzatok a bótra!
– Rendben, jó utat!
Elköszöntek, és mindenki haza indult. Már lecsökkent a forgalom az utakon. Kim egy ideig hallgatott. Aztán csak megszólalt.
– Te vagy a f?nökük? – nézett oldalról Markra.
– Igen, de ez csak annyit jelent köztünk, hogy nekem kell holnap elutazni egy kétnapos konferenciára. Nem szeretem, ha f?nököznek, ezért ezzel szoktak cukkolni. Láthatod, remek csapat.
– Hát az biztos, hogy szerencsések vagytok egymással. Biztos jó f?nökük vagy, mert érezhet?, hogy tényleg jól érzik magukat veled. Ezt nem lehet így színlelni. Hol lesz a konferencia?
– Norfolkban. Holnapután este érek vissza. A hátam közepére sem kívánom az egész utazást, de muszáj mennem.
Megérkeztek. Mark, mint mindig, kinyitotta az ajtót a lánynak.
– Mit fogsz csinálni holnap? – kérdezte, és belül tényleg dühös volt, hogy most kell elrepülnie.
– Még nem tudom. Lehet, hogy csak fürdök, arra is gondoltam, hogy megnézem Evergladest, vagy a Bahamákat. Nem tudom.
– Bármit is találsz ki, érezd jól magad!
– Köszönöm, mint ahogy ezt az egész napot is.
Tétovázott egy kicsit, majd lábujjhegyre állt, és egy puszit nyomott a meglepett fiú arcára. Aztán megfordult, és elindult az épület felé. Mark állt még egy darabig, majd szélesen elmosolyodott, és beült az autóba.
Kimet annyira felpörgették a nap eseményei, hogy még egy órába telt, mire végül el tudott aludni.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Tara Scott
