Reggel egyszer?en tanácstalan volt, hogy mivel töltse a napot. Aztán úgy döntött, hogy megnézi az Everglades mocsár vidékét. Reggeli után útra is kelt. Folyamatosan kúszott fel a h?mér?kben a higanyszál, még messze volt a dél, de máris meleg volt. Nem szerette az autóban a klímát nagyon ritkán kapcsolta be, ha tárgyalásra menet elegáns öltözékben volt, de máskülönben jobban szeretett lehúzott ablakokkal utazni. Szerencsére nem volt érzékeny a huzatra. Szólt a zene, kényelmes tempóban haladt. Everglades City parkolójában világossá vált el?tte, hogy nem egyedül kíváncsi a tájra, és látnivalóira. Magához vette fényképez?gépét, hátára vette kis hátizsákját az üdít?jével, apróságokkal és elindult a többiek között. Hamar összeállt egy csoport, s miután vezet?jük bemutatkozott, elindultak.
Megnéztek egy krokodil etetést, mely elborzasztotta, végigmentek egy függ?hídon, ami félelemmel töltötte el, s ezt követ?en volt, aki a természeti múzeumot tekintette meg, ? azonban azokhoz csatlakozott, akik gyalog indultak túrára, hogy minél többet lássanak a legnagyobb megmaradt szubtropikus vadonból. A víz felett haladtak, mint egy meghosszabbított stégen, cölöpökre épített korláttal védett fából készült utakon. Lenézve hattyú nagyságú madarak úszkáltak a vízinövények között, szárnyuk gyöngyházfény? sötétkék színben pompázott, farkuk tájékán indigó lilásra színez?dtek. Megszokták az emberek közelségét, ügyet sem vetettek rájuk. Id?nként cs?rükkel a vízbe kaptak, s megették a zsákmányt. Újra, és újra leny?gözte Kimet, hogy végtelen messzeségig el lehetett látni. Tovább haladva, keresztül vitt az út egy erd?n, a csoport lelassult. Furcsa, szinte sejtelmes erd? volt, s kellemesen h?vös volt a leveg? a bent rekedt párától. Kim arra gondolt, hogy lesz ennek böjtje, ha kiérnek újra a napra. A fák mögöttük maradtak, s a nap valóban teljes erejével lecsapott rájuk. Az út mellett egy kanyarból kiérve egy táblát pillantott meg. Kerek formájú volt, egy kezét el?re nyújtó, kissé lehajló emberi alakot ábrázolt, vele szemben egy krokodillal, s átlósan keresztülhúzva egy fekete sávval. Nyilvánvaló volt, hogy a simogatást, közelítést tiltotta, s hirtelen majdnem elnevette magát. „Az etetést látva kinek jutna eszébe, hogy megsimogassa ?ket?” – gondolta.
Miután végighaladtak a kijelölt úton s visszaértek a kiindulási ponthoz, dél körül volt. Szétoszlott a csoport, s ? az útikönyvet fellapozva úgy döntött hallgat a szerz?re, s a következ? cél Immokalee lesz, a könyv szerint a fest?i Trafford tóval. Evett egy szendvicset, majd autóba ült s hogy leküzdje a meleget, bekapcsolta a klímát. „Pár perc, aztán le az ablakokkal!”- gondolta, s kifordult a parkolóból. Abban a pillanatban megszólalt a mobilja. „Mark” olvasta a kijelz?n, s valami jó érzés fogta el. Talán öröm.
– Szia! – s hangjában ez az öröm hallható is volt.
– Szia! Szünet van, s gondoltam megkérdem, merre jársz? Ha zavarlak, tedd le nyugodtan!
– Nem! Nem zavarsz! – mondta gyorsabban, mint ahogy akarta. Most indultam el Immokaleebe. És ott, mi újság? Érdekes a téma?
– A téma érdekes, csak… – nem folytatta.
– Csak? – év?dött vele a lány.
Kicsit tétovázott, miel?tt válaszolt.
– Hm… Semmi. Holnap este találkozhatunk? – kérdezte, s hangja bizonytalanságról árulkodott.
– Szólj rám, ha hazaértél, hogy mikorra készüljek el! Rendben?
– Igen. Ott fogunk vacsorázni a többiekkel, a szokott helyünkön, ha megfelel.
– Az nagyon jó lesz.
– Bocs, de mennem kell. Az én beszámolóm következik. Vigyázz magadra, és ha egy krokodil meghívna ebédre, ne d?lj be neki!
– Ok! – nevetett.
Jókedv?en ment tovább. Mark hangja felvidította, ugyanakkor ráébresztette arra is, hogy hiányzik neki. Idáig is érezte, de csak most, hogy hallotta a hangját a benne rejt?z? állandó játékossággal, tudatosult benne. A jókedve fokozatosan elpárolgott, helyét kérdések foglalták el. Tovább haladt, pedig már elvesztette fontosságát a Trafford tó, és minden egyéb program. Automatikusan folytatta az útját, de gondolatai össze-vissza kavarogtak.
Megérkezett. Er?t kellett vennie magán, hogy szellemileg is kövesse testét, s miután körülnézett a lehet?ségeket illet?en bejelentkezett egy airboat túrára. A lapos, széles csónakszer? vízi-járm?ben az els? sorban ült a plexi véd?üveg mögött, a járm? vezet?je magasabban felettük, mögötte felpörgött a hatalmas motor, mintha a hátán viselte volna. Mellette egy házaspár ült, izgatottan beszéltek valamilyen idegen nyelven. A Trafford tó környezetének egyedülálló csodálatos él?világa van, s ezt szinte közvetlen közelr?l lehet tanulmányozni a túra során. Olyan közelr?l láttak kócsagokat, íbiszeket és pelikánokat, hogy egy nagyobb ugrással elérhették volna bármelyiket. Flamingócsapat húzott át id?nként felettük új helyet keresve maguknak. A növények között aligátorok úszkáltak. Egy kisebb szigetszer? mellett mentek el, amin több krokodil sütkérezett. A csónak hangjára lassan becsusszantak a vízbe. Mikor a s?r?bb növényzet közül kiértek, nyilvánvalóvá vált, hogy milyen óriási területr?l van szó. Távolban egy utasszállítógép ereszkedett a leszálláshoz Miami repterére.
Kimnek eszébe jutott a könyv, mely az Eastern légitársaság 401es járatának borzasztó katasztrófájáról szól, mikor 1972 végén az Evergladesbe csapódtak egy éjjel. Elképzelte azt az éjszakát itt a sötét mocsárban, és beleborzongott. Visszafelé Immokaleeben még megállt, s az ott él? szeminol-indiánoktól eredeti láncokat, karköt?ket vásárolt részben Sarahnak, részben magának. Barátn?je imádott minden természetes anyagból készült, kézzel gyártott, festett ékszert, így tudta, hogy örömet fog szerezni vele.
Miami felé haladva a nap végén érezte, hogy mennyire elfáradt. Alaposan lezuhanyozott, hajat mosott. Lebonyolította a telefonokat azután lement, és az étteremben megvacsorázott. Visszatérve szobájába a film felénél elaludt. Key Largoban járt álmában, újra élvezte a jó társaságot, a víz alatti látványt. Az álom hatására jókedv?en ébredt. Csak fürdést tervezett a napra, nem indult el semerre. Attól tartott, nem érne vissza id?ben, mire Mark hazaér. Ebéd után felhívta Suet s megkérdezte, hogy tudja-e melyik géppel érkezik?
Tíz perccel, a landolás el?tt parkolta le az autót. Úgy igyekezett elhelyezkedni, hogy semmiképpen ne tudják elkerülni egymást. Elkezdtek szállingózni az érkez?k, majd egy csoport ember egyszerre özönlött ki az üvegajtón, így Mark akkor látta meg ?t, mikor majdnem elé ért. Egy pillanatra meglep?dött, majd szája a füléig szaladt, letette sporttáskáját a lány mellé, felkapta és szája a szájára tapadt. Kim úgy érezte, mintha egy örökkévalóság óta állnának így. A fiú letette, de még nem engedte el. Szorosan átölelte, és a fülébe súgta:
– Annyira hiányoztál…
– Te is nekem – súgta vissza.
Mark felvette a táskáját, s kéz a kézben indultak a lány kocsija felé. Kimnek az az érzése támadt, mintha egy hosszú vándorlás után végre hazaért volna.
A ház egész más volt, mint amilyennek elképzelte. Egy legénylakás helyett, melyben nem a rend a f? tulajdonság meglep? tisztaság uralkodott, sehol egy széthagyott zokni, pulóver vagy bármi.
– Annyi id?nk van, hogy lezuhanyozzak és felöltözzek. Készítenél addig egy kávét? – tette le táskáját a fiú.
– Hát persze. Jól fog esni.
A konyhában is tisztaság, rend fogadta, az edényszárítón csésze, tányér, amib?l az elutazása el?tt utoljára evett. „Claire valóban jó munkát végzett” – mosolyodott el a lány.
Mikor beléptek a hangulatos kis étterembe, a csapat már együtt volt, s ?k úgy ültek le közéjük, mintha már évek óta ismétl?dne a mozdulat. Megbeszélték a konferencián történteket, közben Kim kis id?re elhagyta a társaságot, és felhívta a szüleit, nehogy aggódjanak. Sarahnak üzenetet írt. A vacsora kezdetén megegyezett a társaság, hogy másnap délután tekintettel a konferencián elhangzott témákra, mely a globális felmelegedéssel kapcsolatos problémákat érintette, újra Key Largoba mennek. Kim belül nagyon örült, sokszor gondolt arra a napra. Aztán újra az anekdotázgatás felé fordult a beszélgetés, és sokat nevettek. Kimnek is volt mit mesélnie, s ilyenkor olyan ?szinte érdekl?déssel figyelték, hogy meger?södött benne az érzés, hogy teljes jogú tagként befogadta a csapat. Mark újra többször a karjára tette kezét míg mesélt, de ennél többel nem bizonygatta, hogy köze lenne a lányhoz és ez is tetszett Kimnek.
Reggel arra ébredt, hogy a közvetlen közelében friss kávé illatozik. Az els? álmos pillantása, Mark mosolygó arcára esett. Felült, mire a fiú felvette az éjjeliszekrényr?l a csészét a kis tányérjával együtt, és a lány kezébe adta. ? is felvette az övét, s míg kortyolták a forró ébreszt?t, egyfolytában nézte Kim arcát.
– Köszönöm, ez jól esett – tette vissza az éjjeliszekrényre az üres szettet.
– Örülök neki, mert el?ször úgy gondoltam, hogy nem ébresztelek fel, olyan jól aludtál.
? nem felelt, csak nézte a fiút, mire az magához ölelte, s a fülébe súgta.
– Néha már majdnem feladtam, de reméltem, hogy egyszer csak megérkezel. Érdemes volt várnom.
Kim kibontakozott az ölelésb?l, s Mark úgy látta, hogy zavarban van.
– Valami baj van? Megbántad? – kérdezte aggódva, s kezét az arcára téve megsimította.
– Nem, nem err?l van szó… Csak tudod, nem régóta vagyok túl egy a kapcsolaton…
– Tudom, anyám említette – szakította félbe.
Kim miel?tt újra megszólalt, gondolkodott egy ideig, próbálta megfogalmazni a mondandóját.
– Szóval úgy jöttem ide, hogy sokáig nem kell senki… és most itt vagyok az ágyadban, és alig ismerlek, és nem tudom mit gondolsz…
Nem tudta folytatni, Mark a szájára nyomta az ujját.
– Azt gondolom, hogy éppen eleget vártam rád, és talán nem véletlen, hogy anyám jegye melléd sorsolta ?t. Te New Yorkban élsz, én itt. Mennyi volt az esélye, hogy találkozunk? Rosszul éreztem, hogy szinte kezdett?l egymásra hangolódtunk?
– Nem – s már újra mosolygott –, ezért vártalak tegnap a reptéren, és ezért vagyok most itt. Úgy hiszem. Mert ahogy elutaztál, már az els? nap hiányoztál, csak még nem fogalmazódott meg bennem. Aztán tegnapel?tt, ahogy meghallottam a hangod…
Mark szorosan magához ölelte, és megcsókolta hosszan.
– Akkor minden rendben – mondta, mikor elengedte –, mire letusolsz, kész lesz a reggeli.
Tojást sütött sonkával, és teát f?zött mellé. Kim már a zuhany alatt érezte az illatát, és összefutott szájában a nyál. Bár még mindig össze volt zavarodva, valami eddig nem ismert öröm járta át egész lényét.
– Ha végeztünk, be kell mennem, hogy megnézzem minden rendben van-e, miel?tt elindulunk Largoba. A jegyzeteimet is rendeznem kell, mert csak beleszórtam a táskámba, hogy elérjem a gépet. Nem vittem a laptopomat, dög nehéz. Megkapjuk lemezen az anyagot, de én szeretek jegyzetelni. Általában mást mondanak, mint amit megkapunk.
– Nekem be kell mennem a hotelba a fürd?ruhámért, törülköz?ért. De ne várj meg, megyek utánad.
– Rendben, de meg is várhatlak.
Végül is, hogy miel?bb elindulhassanak, Mark el?re ment.
Kim beledobálta köntösét, papucsát sporttáskájába, s felvette fürd?ruháját. Kikészítette fehér sortját, s türkizkék fels?t választott hozzá. Már kezében volt a táska, mikor csengett a mobilja. Sarah, olvasta a kijelz?n. Letette a táskát, s elheveredett az ágyon. Igyekezett fesztelenül beszélni, de az els? egy-két perc után Sarah kissé türelmetlenül kérdezett rá.
– Elmondod, hogy mi van, vagy én találjam ki?
Kim meglepetésében elhallgatott. Mit mondjon, mikor még ? sem érti, mi történik vele?
– Az van…
– Igen? Hallgatom… – nógatta, de hangjában cinkosság volt.
– Szóval, reggel ágyba kaptam a kávét – s hallatszott, hogy nagyon is zavarban van.
Csend.
– Tudom. Tudom, mit gondolsz… De hidd el, én sem értem mi történik velem. Mint ahogy azt sem értem már, hogy miért t?rtem el Tomnak, hogy Babynek nevezzen, hogy reggel a fenekemre csapva megkérdezze, hogy hol van már az a kávé, és még sok mindent. Nem a társa voltam, hanem a tulajdona, akit lehetett mutogatni. Pár napja egy este azt gondoltam, hogy egy hülyével éltem két évig. Most úgy gondolom, hogy igazából én voltam hülye, hogy nem vágtam ki már az elején. Annyira össze vagyok zavarodva – mondta végül szinte bocsánatkér?n.
– Kim! Én nem ítélem el, amit csinálsz. Kicsit meglepett. De amit elmondtál, abból úgy gondolom, hogy nem egyszer?en vigaszt kerestél. ?szintén megmondom, az els? pillanatban erre gondoltam. De mikor el?ször beszéltél róla, azt mondtad, nem nézted meg igazán. És akkor így is volt. Mert csak a vacsora után meséltél a puha szájáról, és még mindig csak az alapos megfigyel?képességedr?l szólt az egész. Tehát valami kell, hogy legyen benne, ha ennyire elvarázsolt.
– Tegnap, amikor rájöttem, hogy hiányzik, és érte mentem a reptérre ott csókolt meg el?ször. És abban a pillanatban úgy éreztem…, hogy… hazaértem. Érted, amit mondok?
Pár másodpercre csend állt be, miel?tt barátn?je válaszolt.
– Jaj Kim!…Értem. Nagyon is értem…
– Sarah! Te sírsz? Miért?
Csend, majd olyan hangon, ami a nyilvánvalót jelenti újra megszólalt:
– Mert most vesztettelek el. És olyan barátn?m, aki pontosan érti, hogy mikor mit mondok soha többet nem lesz.
Kim meglep?dött, s értetlenül kérdezte:
– Miért mondod ezt? Miért veszítenél el?
– Kim! Ha ? az igazi, hol akarsz vele élni?
? meglepetésében felült.
– Istenem! Ez eszembe sem jutott. Te, a szüleim, a munkám… – várt kicsit – most nem tudok erre mit mondani. Bocsáss meg, mondtam, hogy teljesen össze vagyok zavarodva. Nem baj, ha most letesszük? Mennem is kell, és…
– Hát persze! Kim! Azért ne felejtsd el! Ez a te életed! És ha ott van a boldogságod…
– Értem, és kösz.
Míg az autóban az Aquvárium felé haladt, a könnyeivel küszködött. Legszívesebben szabad folyást engedett volna nekik de nem akarta, hogy Mark kétségeket érezzen benne az érzelmeit illet?en. Aztán amikor az irodába lépve a fiú mosolyogva felé fordult, már csak azt érezte, mint el?z? nap a reptér felé haladva, hogy valami löki, taszítja a karjaiba. Már csak egyszer?en boldog volt.
– Megnézem a többieket, hogy állnak, mikor tudunk indulni. Ülj le nyugodtan! Van friss kávé, ha kérsz, az el?bb f?ztem. Biztos ?k is isznak, miel?tt elmegyünk.
– Köszönöm. Töltsek neked is?
– Kösz nem, én már ittam. Mindjárt jövök.
A lány kiöntötte a kávét egy pohárba, tett bele kevés cukrot s leült Mark íróasztalához. A konferencián készült jegyzetei el?tte feküdtek. Míg kortyolta a kávét, fellapozta. Mark írása szép volt. Beleolvasgatott, majd a harmadik oldalt kinyitva kikerekedett a szeme meglepetésében. Egy rajz volt, a lap fels? harmadán. Nem klasszikus. Vonalakból állt, vékonyabb és vastagabbakból, mégis mint egy fénykép úgy nézett ki, és az ? arcát, haját ábrázolta. Döbbenetes volt. Lépéseket hallott, többet is. Gyorsan becsukta a mappát, és visszatette a helyére. Miel?tt beléptek, még elmosolyodott. „Ott is rám gondolt.”
A mikrobuszban egymás mellett ültek, Mark átfogta a vállát és Kim a rajzra gondolt. Ted meg sem lep?dött, mikor kéz a kézben közeledtek hozzá. ? ezt megjegyezte magának. Újra isteni ebéddel várta ?ket a férfi, utána a konferencián elhangzottakat értékelték.
– Ha így halad a vizek szennyezettsége, a tenger gyümölcseib?l, vagy a halból készült ételekre nemsoká csak emlékezhetünk. – Jegyezte meg a hallottak után Ted, s nyomatékul nagyot sóhajtott. A többiek egyetért?en bólogattak. Némi pihen? után újra lemerültek, a mesevilágba. Színes, csendes nyugalom. Mindannyian jól érezték magukat. Egész délután maradtak. Mikor Tednek búcsút intettek az autóba beszállás közben, a nap vörösen izzott a látóhatár peremén, s utat rajzolt a vízen a part felé a vörös ragyogás. Mindannyian fáradtak voltak. A víz, a meleg elvette erejüket. Többen elszundítottak az egy órás út alatt. Kim is ráhajtotta fejét Mark vállára, s ha nem is aludt el, laposakat pislogott csendben, s id?nként kicsit hosszasabban csukva maradt a szeme. Aztán az út vége felé ismét felélénkültek, s már újra vidáman, nevetgélve ugratták egymást. Megérkezve ismét bepakolták a holmijukat, és Mark ellen?rizte a gondozókat, elvégezték-e rendesen a feladataikat. Kim nem ment be, a kocsija mellett állt, s az els? felfényl? csillagokat kémlelete. Mark megállt el?tte, átölelte a derekát.
– Maradj velem! – súgta a füléhez hajolva.
Kim hátrahajtotta a fejét, s huncut fény gyulladt szemeiben, ahogy felnézett a fiúra.
– Miért is tenném? – s hangja év?d? volt.
A fiú felnézett az égre, mintha onnan várna segítséget, kissé ringatta közben Kimet, majd lenézett rá.
– Talán, mert már minden perc elvesztegetettnek t?nik, amit nélküled töltök el.
– Azt hiszem, ha jól megfontolom, ezt az érvet el kell fogadnom.
– Nagyszer?! – szorította magához.
– De pár holmimat el kell hoznom a hotelból – s míg ezt mondta, a többiek kiözönlöttek vidáman az ajtón. Kim rájuk nézve úgy látta az arcokon, hogy elégedettséggel töltötte el ?ket a látvány. Mark elengedte, s kezét felemelve intett nekik, míg elköszöntek. Csak Rick lépett közelebb, s kezét mindkett? feltartva összeütötték tenyereiket. Miel?tt tovább ment volna, három ujját mutatta Mark felé, s kacsintott.
– Figyelj mindenre! – szólt még a sz?ke fiú után.
– Ok! – s vissza sem fordulva intett, miel?tt beült az autóba.
– Három ujj, és egy kacsintás… – töprengett Kim hangosan – vajon értenem kellett volna? – Nézett a fiúra.
? elnevette magát, s felkapta a lányt. – Majd reggel… megérted – s megforgatta.
– Mibe akarsz belerángatni? – kérdezte Kim gyanakodva, de vidáman.
Letette, s mutatóujját felemelve csak ennyit mondott:
– Reggel.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Tara Scott
