Hónapok teltek el Robert és Rebecca éjszakai beszélgetése óta el?z? és jövend? életekr?l. Erica mostani életének múltja végülis visszatért, még voltak fehér foltok, de az álmok sokat segítettek. Újra dolgozott a m?vészek, a közönség és ismer?sök nagy örömére. Autót is vezetett újra, szerencsére a baleset nem hagyott benne félelmet, talán óvatosabb lett valamivel.
Matilda férjét vették fel Ericáék kertésznek, és a baráti körükb?l is b?ven kapott munkát. Mindketten a család alkalmazottai lettek, s a bérelt lakásból a kerti lakba költöztek, mely két szobával, teljes komfortjával és közelségével kényelmes megoldásnak t?nt. Ericának is több ideje maradt pihenésre és Tomra. Több id?t tudtak együtt tölteni, s ez mindkett?jüknek fontos volt.
Egy februári pénteken megszólalt Erica telefonja. A baleset óta s?r?bben, többen felhívták naponta. Jóles? érzés volt, hogy fontos a többieknek. Kíváncsian pillantott az apró készülékre, s mosolyogva konstatálta, hogy Reb neve jelent meg pici bet?kkel.
– Helló Reb! Hogy vagytok?
– Szia Erica! Szeretnénk, ha holnap este nálunk vacsoráznátok!
– Nem tudok róla, hogy lenne akadálya, de megkérdezem Tomot, és visszahívlak! Köszi a meghívást!
Férje sem beszélt meg senkivel semmit, így szabad volt a másnap estéjük. Ritka alkalom. Így Renek visszaszólt, hogy másnap este ott lesznek.
Szombat este nyolckor megszólalt Roberték cseng?je. A házigazda nyitott ajtót. Üdvözölték egymást, Tom hatalmas lapos csomagot adott át Robertnek. Rebecca még kötényben jött ki a konyhából, hogy ? is üdvözölje vendégeit. Kezet mosott, s poharakat tett le a nappali asztalára kis tálcán egy üveg aperitiffel.
– Hamarosan kész a vacsora, addig gyertek, igyunk egy kortyot, hogy jobb étvágyunk legyen!
Leültek az asztal köré és felhajtották a valóban egy-két kortyot, majd Robert átnyújtotta az ajándékot feleségének. Leült mellé, és együtt kibontották. Gyönyör? virágcsendélet volt, bordó-fehér virágokkal, szépen elrendezve egy vázában, nagy zöld levelekkel. Látszott rajtuk, hogy nagyon tetszik mindkett?jüknek.
– Nagyon köszönjük! – mondták szinte egyszerre.
– Nagyon szép – örvendett Rebecca –, pont olyan színekb?l áll, mint a nappalink és még semmit sem találtunk ide a f?falra, ami passzolna ide.
– Nincs mit köszönnötök, örülünk, ha örömöt okoztunk. Pierre-t kértem meg, hogy ezekkel a színekkel fesse meg. ? a legsikeresebb fiatal fest?m jelenleg.
– Remélem a vacsora olyan finom lett, mint amilyen szép a festmény – mondta nevetve Rebecca. – Gyertek, miel?tt kih?lne minden!
Követték az étkez?be. A vacsora tényleg finom volt, jó hangulatban telt. Mikor befejezték, visszamentek a nappaliba, leültek. Robert átment a konyhába, s kis id? múlva egy tálcán poharakkal és egy üveg pezsg?vel tért vissza. Miután mindenki levett egy poharat, átfogta Rebecca vállát, s rejtélyesen mosolygott:
– Igyunk a legkisebb Richards egészségére!
Ericának fülig szaladt a szája: – Csak nem??
– De igen! Babát várunk! – kiabálta nevetve Rebecca. – Látjátok? Nem is kaptam csak egy korty pezsg?t!
Ericáék gratuláltak, és jó egészséget kívántak.
– De… Nem csak ezért hívtunk benneteket – ült vissza Rebecca.
Leültek a többiek is. Robert átvette a szót:
– Szeretnénk megkérdezni, hogy elvállalnátok-e a keresztszül?k szerepét?
Ericáék összenéztek, s szinte egyszerre mondták:
– Örömmel! Nagyon köszönjük, hogy ránk gondoltatok!
Az asszonyok megnézték, melyik lesz a gyerekszoba, és megbeszélték, hogy együtt fogják kialakítani. Most vendégszobaként m?ködött. Leültek egy kanapéra, onnan nézték a szoba adottságait. Rebecca kihasználta, hogy ketten voltak, s rátette a kezét Erica vállára:
– Mondd csak! Szoktál még gondolni… a… – nem tudta, hogy fogalmazza meg.
– A régi életemre? Hát persze! Semmit nem felejtettem el bel?le! Már nem zavar. Nem gondolok rá, hogy esetleg…
– Ó, értem! Nagyon is értem! Biztos, hogy nem!
Erica felállt, Rebecca követte, és visszamentek a fiúkhoz.
Kés? este volt, mikor jó hangulatban elköszöntek a vendégek.
Rebecca összepakolt az étkez?ben, bepakolta az edényeket a mosogatógépbe, Robert segített neki.
– Beszéltem Ericával – mondta az asszony, miközben a megmaradt ételt betette a h?t?be.
– Mir?l?
– Hát… Arról. Képzeld, azt mondta, hogy attól függetlenül, hogy visszatértek az emlékei, a „régiek” is megvannak, és nem zavarja.
– Lehet, hogy rosszul esik neki, hogy én nem szoktam err?l beszélni vele, de örülök, hogy túl vagyunk rajta. Azt hiszem, jó, hogy nem beszéltünk nekik az utunkról. Felkavarta volna.
– Igen. Azt mondta, hogy már nem gondol arra, hogy az agyával van valami baj, és ez a legfontosabb.
– Jobb ez így. Ott folytatja az életét, ahol a balesettel abbahagyta. Értelmes, sikeres. Örülök neki. Lehetne sokkal rosszabb.
– Milyen furcsa – mélázott el Rebecca. – Ha nincs ez a baleset, lehet, hogy sohasem találkozunk. Egy városban élünk, és mégsem. Lehet, hogy ez sem volt véletlen?
– Ki tudja? Már magam sem tudom, mit gondoljak!
Hazafelé Erica és Tom arról beszélt, hogy mennyire jó dolog, hogy ?ket kérték fel erre a szép feladatra.
– Szeretném, ha hamarosan mi is erre kérhetnénk ?ket.
Erica Tomra nézett: nem mosolygott.
– Rajtam már nem múlik, drágám! Már nem félek, hogy baj lehet. Két hónapja nem védekezem, így minden esélyünk megvan rá.
– A felgyógyulásod után ez lenne a nagy boldogság az életemben. Remélem nem túl nagy kérés a sorstól. Igaz, hogy már régen nem beszéltünk róla, de ami történt, biztos, hogy a sok könyv hatása. Semmi baja nem lehet a kicsinek, hiszen visszatértek az emlékeid, és úgy élünk, mint régen.
Erica nem szólt a „régi” emlékeir?l, hagy gondolja Tom, hogy elfelejtette már. Nem akarta, hogy aggódjon miatta. Helyette ennyit mondott:
– Biztos, hogy nem nagy kérés. Te jó ember vagy. Megérdemled, hogy boldog legyél.
Nem mondta el, hogy a „régi élete” emlékeit bezárta egy fiókba, s csak nagyon ritkán nyitotta ki. De amikor visszaemlékezett egyszer-egyszer, mindig valami hihetetlen tiszteletet érzett az iránt az élet iránt. Valami örökre megváltozott benne. A barátai, a szülei és Tom annyit vettek észre ebb?l a változásból, hogy még ragaszkodóbb lett. Igyekezett még jobban összefogni a társaságot, figyelni egymás problémáira. Néha furcsa dolgokról beszélt, hogy mennyivel fontosabbak az emberi kapcsolatok, mint a tárgyi értékek halmozása, még többet adakozott jó célokra, mert mint mondta: „Higgyétek el, oda nem vihetünk semmit!” A barátaik nem igazán tudták átérezni, mire gondol ilyenkor. Azt gondolták, a baleset okozta ezt a filozofikussá válását, nem tulajdonítottak neki nagy jelent?séget, mivel Erica egyebekben már újra a régi volt.
Május közepe volt. Tom korábban ment be reggel, fontos üzleti megbeszélései voltak, át akarta nézni még egyszer a kapcsolódó iratokat, melyet irodája páncélszekrényében ?rzött.
Erica felébredt, kiment a konyhába. Rocco szaladt utána:
– Éhes vagy, édesem? Gyere, adok neked fincsi ennivalót!
Kivette a h?t?b?l a konzervet, kis m?anyag tálba szedett bel?le, s egy rövid ideig a mikróban felmelegítette. Rocco két lábra állt, s egyik els? lábával megtámasztotta magát a konyhaszekrényen. Erica lehajolt, ujjaival megborzolta a fehér kis buksit:
– Jó, jó! Azonnal kapod!
Ahogy felegyenesedett, alig érezhet?en megszédült. De ahogy jött, úgy el is múlt. Letette az ételt Rocconak, abban a pillanatban lépett be az ajtón Matilda.
– Szia! Jó reggelt! – köszöntötte Ericát.
– Helló!
– Bocs, egy kicsit elaludtunk.
– Semmi gond! Nem sürg?s semmi! Most akartam kávét f?zni, de Rocco, mint mindig az els? akart lenni az evésben. Nevetett.
– Én megf?zöm a kávét, mire megmosakszol, itt fog g?zölögni illatosan, kívánatosan!
– Jó.
Jót nevettek mindketten, Erica elment zuhanyozni.
Pár perc múlva köntösben visszajött, leültek egymással szemben, Matilda kitöltötte a kávékat, Erica cukrot és tejszínhabot tett a sajátjába, összekeverte s a szájához emelte. Aztán elsápadt, letette a poharat, s a szájára szorított kézzel elsietett a mellékhelyiségek felé. Matilda felhúzta a szemöldökét, s elmosolyodott: – Nana! Csak nem?
De utána sietett, s bekiabált:
– Erica! Segítsek?
– Nem köszönöm! Már túl vagyok rajta.
Matilda visszament a konyhába, s várta, hogy Erica visszajöjjön.
Nagyon szerette. Miel?tt idejött hozzájuk házvezet?n?nek, egy házaspárnál dolgozott, akik rosszul éltek, és sok minden Matildán csapódott le. Az asszony utálatos természet? volt, semmi sem volt neki elég jó, amit Matilda csinált, számtalanszor megalázta, végül nem bírta tovább, eljött onnan, pedig nem tudta, hogy fogják kifizetni házuk bérleti díját. A férje is hol kapott munkát, hol nem. Ericáéknál szinte családtag lett. A férje rendben tartotta a kertet, s mivel mindenhez értett, a javítanivalókat is rábízták. És így, hogy a kerti lakásban laktak, félre tudtak tenni, hogy öregségükre sajátjuk lehessen.
Szerette és tisztelte Ericát. Korrekt volt vele, nem hajszolta, így szívesen megcsinált mindent. Ami fontos volt, jól f?zött, és szabad kezet kapott. ? dönthetett, hogy mikor, mit tesz az asztalra.
Erica visszajött, sápadt volt, nem kívánta a kávét sem. A mosakodástól, fogmosástól kicsit jobban lett, de még mindig émelygett. Kivette a mobilját, tárcsázott:
– Halló, Anna!
– Szia kicsim. Mi baj van?
– Nagyon vacakul érzem magam. Kijött bel?lem a vacsora. Tegnap étteremben voltunk, én kagylót ettem. Még jó, hogy Tom mást evett, fontos tárgyalása van. Lehet, hogy nem volt friss. Pedig jó íz? volt.
– Maradj otthon, kés?bb megnézlek!
– Jó! De ha jobban leszek, bemegyek, akkor szólok.
– Inkább pihenj! Majd jövök!
– Jó! – mondta megadóan. – Szia!
Úgy másfél óra múlva Anna lépett be:
– Mi van édesem? Jobban vagy?
– Azóta kijött bel?lem, ami még a kagylóból bent maradt, most már lényegesen jobb!
– Ha te mondod?!
Erica csodálkozva nézett Annára?!
– Ha én mondom?! Nem hiszed, hogy rosszul voltam?
– Dehogynem, kicsim! Csak azt nem, hogy a kagylótól. Tudod, egy ideje figyellek, mostanában igen jól ebédelsz, ha együtt eszünk délben, és nassolsz is.
– És?
– És én is így voltam, mikor a lányokkal…
Ericában most vált világossá, Anna mire célozgat.
– Gondolod, Anna? Ez eszembe sem jutott! Jaj, bár igazad lenne!
Anna húgaként szerette Ericát. Nem volt neki sem testvére, egy kicsit pótolta a hiányát. Mindig úgy gondolta, ha lenne testvére, pont ilyen lenne.
– Mindjárt megtudjuk! – nevetett cinkosan, s közben a táskájában matatott, majd egy kis dobozt vett el?, s Erica kezébe nyomta.
– Terhességi teszt – olvasta a doboz feliratát, s szélesen Annára mosolygott, jobb keze mutatóujjával pajkosan megfenyegette barátn?jét: – Valld be, hogy borzasztó kíváncsi vagy!
– Hát persze! Nagyon drukkolok nektek! Azok után, amin keresztülmentetek, itt lenne az ideje a jónak is! De ha nem akarod, hogy én tudjam meg el?ször, ráérsz megcsinálni!
– Megcsinálom most, ha igen, akkor sem mondom meg Tomnak, csak ha már orvos is meger?sítette.
– Igen. Ezt megértem. De… – gondolkozott rajta, hogy feltegye-e a kérdést.
– Mondd csak! – bíztatta Erica. – Nincsenek kínos kérdések közöttünk.
– Ugye már nincs benned félelem a baleset után történtek miatt?
– Nehéz volt leküzdeni, de sikerült. Úgy gondolom, minden rendben van. Nem mentem bele a hipnózisba, de már nem gondolok rá. Megvársz? Utána bemegyek veled. Tom majd hazahoz.
– Semmi pénzért nem hagynálak itt, de csak ha már jól vagy!
Erica elt?nt a dobozzal. Anna kiment a konyhába, készített magának egy kávét. Egyszerre értek vissza. Anna Erica arcát nézte, de az nem árult el semmit. Nézték egymást, Anna csalódottan azt gondolta: – Majd legközelebb – és bánta már, hogy idehozta a tesztet, Erica biztos csalódott. De ? hirtelen elkezdett bólogatni, és kitört bel?le a nevetés, miközben potyogtak a könnyei. Anna letette a kávét az asztalra, odament Ericához és átölelte: – Édesem! Hála Istennek! – suttogta. Elengedte, s leültek az asztal mellé.
– Ahelyett, hogy bejönnél a galériába, menj be a kórházba, nincs sok intéznivaló, és te is nyugodtabb leszel, ha orvos is lát, és meger?síti. Elmondja, mit hogyan csinálj!
– Jó. Beegyek a kórházba, utána megyek hozzád a galériába.
– Biztos, hogy jó lesz, ha most vezetsz?
– Nem lesz semmi baj! Óvatos leszek, ne félj!
– Ugye hívsz, ha végeztél a kórházban?
– Persze! Ne izgulj! Azonnal hívlak! És köszönöm! Aranyos vagy! Nekem ez a lehet?ség eszembe sem jutott.
– Nézd el nekem, ha aggodalmaskodni fogok!
A galéria el?tt Anna leparkolt, Erica intett, és továbbment.
A lifttel megállt azon az emeleten, ahol Rebecca irodája volt. Épp adatokat pötyögtetett a számítógépbe, felnézett, s meglep?dve kérdezte:
– Helló! Mi van veled? Olyan sápadt vagy! – felállt, megkerülte az asztalt, s kiment Ericához. Szép kis kerek pocakja volt, egyértelm?en mutatva, hogy lakója van. Erica benyúlt a táskájába, el?vette a dobozt.
– Lehet, hogy hamarosan ti is keresztszül?k lesztek.
– Ez komoly? Hát ez csodálatos!
– Ha majd az orvos is meger?síti. Azért jöttem!
– Várj, elmentem az adatokat, és megyek veled!
– Ezért jöttem hozzád.
– Jaj, ha ez igaz! Isteni lenne! Együtt n?nének fel!
– Szeretném, ha a kicsivel sok id?t töltenétek nálunk napközben. Kint a parton jó a leveg?, nyugalmas, sok a mozgástér. Ahogy lehet, megtanulnak lovagolni.
– Részemr?l semmi akadálya, örülnék neki!
– Gyere, tudjuk meg, valóra vált-e az álom!
Az orvos meger?sítette, hogy bár még nagyon az elején jár, de valóban babát vár. Megbeszélték, hogy mi a teend? a reggeli rosszullétek ellen, milyen vitaminokat kell szednie, helyesen táplálkoznia, mikor milyen vizsgálatokon kell jelentkeznie. A két n? határtalanul boldogan ment vissza Rebecca irodájába.
– Ülj le még egy percre, ne rohanj! Estére megmondod Tomnak?
– Nem! És nagyon kérlek, te se mondd meg Robertnek, nehogy elszólja magát! Valami különleges helyen akarom elmondani, és még úgy egy hónapot várok vele, ahogy az orvos is mondta, még nagyon az elején vagyok. Még bármi történhet. Egy hónap múlva már stabilabb lesz minden. Csak a reggeli rosszulléteket nem tudom, mivel fogom magyarázni. Ma nehéz tárgyalása volt, hulla fáradt lesz. Ez fontosabb esemény, hogy csak úgy közöljem vele. Azt szeretném, hogy amikor elmondom, csak erre figyeljen!
– Igen, értem! És igazad is van! Én egy vacsora után a párnájára tettem egy lapot. Egy képeslap volt, grafikus által rajzolt pólyás baba volt rajta, és ráírtam: „Szia apa! Már itt vagyok, csak még nem látsz! De már hárman alszunk az ágyban!” Nagyon örült, bekeretezte, és a hálóban ki van téve.
– Ez nagyon aranyos ötlet! Én is romantikus megoldást keresek. Mennem kell, fiataloknak szervezünk kiállítást, középiskolásoknak tehetségkutató versenyt hirdettünk. Segítek Annának, eleget dolgozott helyettem.
– Jó, csak meg ne emeld magad! Tudod, most kell a legjobban vigyáznod magatokra.
– Vigyázok, szia!
– Este hívlak!
Folyt. köv.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Tara Scott
