kettő közt, az vagyok.*
Erdő, mi szeles télbe nő, s rám hullatja ágát,
Ki vakon bólogatva meghajol, elhallgatva álmát,
lomb vagyok.
Játszik velem a létem, de mit sem ér, hisz vérzem,
A föld alatt van minden reményem, ott érzem részem,
gyökér vagyok.
Kérg-em-berem, erem-verem, s életet vésett bicska-fricska,
Házam, hazám tett azzá, ami lettem, táncoló, könnyezőfa,
törzs vagyok.
Lüktet és rezeg a dünnyögés, felkapott törött zivatar,
Felettem mardos a szél, alattam szorít a föld, mi eltakar,
heg vagyok.
Lomb, gyökér, törzs, ím levegő, víz, zihált talaj,
Heg, melyben alszik a korhadt, korgó, beszédhibás avar,
a kettő közt, ott vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.21. @ 17:27 :: Thököly Vajk