— Szia! — Szia, kicsi! — Engem nem kicsinek hívnak, én Hajnalka vagyok, és négy éves leszek. — Á, dehogy. Hajnalka én vagyok. — Nem, mert te öreg vagy és csúnya, te nem lehetsz Hajnalka! — Ez igaz, tulajdonképpen vicceltem, Tibornak hívnak, illetve Tibor bácsinak. És ötven éve voltam négy éves. Az biztos, hogy te vagy a legszebb Hajnalka, akit mostanában láttam. — Mit csinálsz itt? — A Földhivatalban voltam, és utána leültem ide megenni egy szendvicset, mielőtt hazaindulok. Kérsz te is? — Ühüm. — Hát akkor, Hajnalka, van szalámis és sajtos is, melyiket kéred? — A sajtosat, a szalámisat meg elviszem anyukámnak. — Rendben. — Tudod, mi még nem reggeliztünk. — Aha. — És itt voltunk éjszaka is. Hideg volt. — Miért, nincs otthonotok? — De van, csak apa elküldött minket, mert nagyon mérges volt, és be volt rúgva. Ő nem az igazi apukám, mert az meghalt, felborult autóval. És itt vagyunk, anya azt mondta, hogy Istenke biztosan küld segítséget. — Hát Istenke engem küldött, lelkemre kötötte, hogy segítsek. — Te onnét fentről jöttél? — Nem, hanem Vágfüzesről. — És segítesz? — Persze, hát Istenke azért küldött. — Elviszem a szendvicset Anyunak, jó? — Jó, és mond meg neki, hogy Tibi bácsi szeretne beszélni vele. … — Szóltál? — Képzeld, Tibi bácsi, apa itt van. Bocsánatot kért, azt mondta, soha többé ilyet nem csinál. — Szép kis alak. Anyukád nem jön? — Nem, ők most ott sírnak. Anya köszöni a szendvicset. — Szívesen. — Akkor én megyek is. — Rendben. Légy jó kislány. — Aha. Te tényleg Istenkétől jöttél? — Hát persze, és látod csak leültem, hogy megegyek egy szendvicset itt a padon, és rendbe is jöttek a dolgok. — Az én szendvicsemet is Istenke küldte? — Persze. Ő mindenkire odafigyel szendvics ügyben is. — Akkor, szia! — Szia, Hajnalka.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.29. @ 13:32 :: Torjay Attila