3.
Teltek a hetek hónapok. Icával nagyon összemelegedtünk. Egy darabig ez nem ment a tanulás rovására, de aztán előfordult, hogy egy hónapban egy vagy két alkalommal nem mentem be a gimibe, hanem hozzá állítottam be, amikor ő is betegállományba íratta magát. Nem lett volna semmi probléma, ha a buzgómócsing oszif egy szülői értekezlet során nem teszi fel a kérdést szüleimnek, hogy a gyermek valami betegségben szenved, hogy havonta pár napot mindig kimarad?
Apám csak annyit mondott, hogy sajnos van valami betegség, amiről még nem tudják pontosan, micsoda. Ő tudta az okot. Ahogy egymás közt hívtuk: Iskola undorítisz. Olyankor, ha nagyon untam, néha engedélyezett pár nap lógást, de akkor sem voltam teljes pihenésre ítélve, mert segítettem otthon anyámnak takarítani meg vásárolni, a leckéket meg kellett kérdeznem az osztálytársamtól, és tanulni, nehogy lemaradjak.
Este Icától mentem haza és apám elővett.
– Mondd, mi újság az iskolában?
– Mi lenne – adtam az ártatlant.
– Panaszkodott a Vali, hogy az utóbbi időben néha napokig nem mész suliba. Hol járkálsz te olyankor?
Azt tudta, hogy suli után hétközbe elmegyek Ica elé a melóba és haza is kisérem, sőt ha mód van rá, akkor estig együtt is vagyunk. Azt nem gondolta volna, hogy lógok is a suliból. Tudtam, hogy nincs értelme rizsázni, mert az adu az ő kezében van, kár is lenne tagadni.
– Igen sajna mostanság volt egy pár nap, amikor inkább az iskola mellé jártam, mint az iskolába. Tudod az a baj, hogy nagyon összejöttem ezzel a lánnyal, és néha nem bírom ki azt a pár napot szombatig.
– Nézd, azzal semmi gondom, hogy van ez a lány, mert mint tudjuk, én is voltam fiatal és én is nőztem. Nem kell viszont a jövődet feláldozni miatta.
– Ki akarja a jövőjét feláldozni? Én biztosan nem.
– Gondolkozzál egy kicsit a fejeddel. Ha tovább lógsz a suliból, előbb–utóbb eltávolítanak, kirúgnak. Hova akarsz menni? Van annak a lánynak saját lakása?
– Nincs. A szüleinél lakik.
– Keresete az van, mert dolgozik, ahogy mesélted. Mire elég? Egy albérlet máma nem száz forint. Enni kell, utazni kell, ez–az kell, és ami ezt fedezi az meg nincsen. Gondolod, hogy én nem szívesebben járnék színházba vagy moziba a munka helyett? Nem volt lehetőségem tovább tanulni. Pedig most, mint diplomás többet kereshetnék. Te még most tanulsz, van lehetőséged diplomát szerezni és könnyen úgy keresni pénzt, hogy az ne fárasztó legyen, mint másoknak. Amíg tanulsz és iskolába jársz, addig köteles vagyok gondoskodni rólad, de ha nem jársz iskolába, csak nőzöl és szórakozol, azt én nem fogom támogatni, még ha tudnám, akkor sem. Ha úgy döntesz, ezzel a lánnyal össze akarod kötni az életedet, nem ellenzem. Jogod van hozzá. De ide nem tudtok költözni, mert nincsen hozzá egy külön szoba, ahol ellehetnétek, de ha lenne is akkor is hozzá kéne járulnotok a rezsihez. Neked nincs se szakmád, se végzettséged. Mondd, felvesznek valahova, mint tanulót vagy betanított munkást. Mennyit tudsz megkeresni? Ezerötszáz forintot, mint ő? Mire elég háromezer forint? Arra, hogy legyetek, de előremenni, félretenni és a jövőt építeni nem tudtok. Én azt ajánlom, ha komolyan ragaszkodik hozzád és ennyire szeret, kivárja, amíg befejezed az iskolát. Utána, ha továbbtanulsz, mellette tudsz dolgozni, akkor már elkezdhettek egy közös életet. Így kínlódva, gürcölve hamar kiégnétek, sőt elhidegülnétek egymástól. Az első feleségemmel, Verával úgy kezdtük, hogy csak ő dolgozott én meg tanultam. Nehéz volt. Amikor már kerestem az egyetem mellett, akkor meg kitört a háború. Nem azért váltunk el annó, hanem másért, de tudod, hiszen ismered.
Apám lelki fröccsét meghánytam–vetettem magamban. Arra a megállapításra jutottam, hogy mivel nagyobb és több élettapasztalata van sok dologban, igaza lehet. Beszélnem kell Icával. Akkor szombatra egy bulira voltunk meghívva. Telefonon kértem, hogy ne menjünk el, mert meg kellene beszélni komoly dolgokat.
– Miért ne mennénk el? Gondolom, a családod nem akarja, hogy együtt járjunk, és erről akarsz beszélni.
– Nem egészen, de majdnem. Nézd, apámnak valahol igaza van. Vázolta a dolgokat nekem.
Elmondtam apám okos érveit.
– Mit gondolsz, hogy fogja kezdeni a bátyám meg a neje? Nekik sincsen semmijük. A bátyámnak van némi félretett pénze, ami elég arra, hogy kibéreljenek egy lakást és berendezzék, de semmi több.
– Neked van félretéve? Mert nekem nincs egy petákom se, és ha van is félretéve pénzed, azt én nem fogadhatom el.
– Akkor most mit akarsz? Szakítani, mert ezt szeretné apád?
– Szó sincs róla. Apám csupán csak annyit akar, hogy várjunk, amíg én befejezem a gimit. Utána elmehetek levelezőre vagy estire és szerezhetek diplomát úgy, hogy mellette dolgozom. Másképpen tényleg képtelenség elkezdenünk bármit is, mert egy kínlódás lenne az egész, és nem biztos, hogy kibírnánk, és egymás mellett maradnánk.
– Én nem tudok várni még két évet.
– Mi annyira sürgős neked? Baj van? Gyereket vársz?
– Nem, de két év múlva húsz vagyok. Addigra már legalább egy gyereket szeretnék.
– Ica, kérlek, gondold meg! Két év tudom, hosszú idő, de hamar elmegy. Olyan, mintha katonaságnál lennék.
– Nem, ne haragudj. Jobb, ha befejezzük, így az egészet, csendben, békében.
– Nem is akarsz már velem találkozni személyesen, hanem csak így telefon elintézzük és kész?
– Jobb így. Felejtsed el az egészet és kész.
Kattant a telefon én meg ott álltam paffra téve. Nem próbáltam hívni és ő sem keresett meg.
Később apám beteg lett, amiből már nem épült fel. Nem tudom, hogy Ica ebből mit tudott meg, de mindegy volt akkor már nekem. Mint később egy ismerőstől megtudtam, tizenkilenc évesen férjhez ment és egy gyerek anyja. Igaz a gyerek megszületése után fél évvel elváltak, a férje verte és ivott. Nem tudott várni és elsiette az életét. Vagy lehet, hogy ez így volt megírva mindkettőnknek?
A csillagszámlálás eredménye is titok maradt. Elvitte az autóbusz.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.11. @ 10:30 :: Avi Ben Giora.
