Fél hegynyi megfagyott barackvirág,
rügyekbe visszabúvó almafák,
szünet tél végi tavaszban.
Ezt kaptam-adtam induláskor.
Sugárral bombázott,
gyulladt anyamell,
tej helyett pótlék, nekem,
szül?mnek nyolc nap szabadság
kijárt, hogy munkába álljon
újra.
Én is kijártam.
Mit, kinek. Minek?
Iskolákat.
Anyámnak, kedveseimnek
egyenként háromszor tizenhat évet.
Hol frakkban, díszruhában,
széles úton szebb jöv? felé,
hol mezítláb-meztelen,
sárban, erd?-hegyen,
belém égetett Teremt? elé,
alig járt ösvényeken.
Bámultam corpust, út menti kereszten
pihentem csöppet néhanap.
Számozott italméréseken
találtam gazdagot. Észt is osztott.
Láttam szegényt.
Kifosztott
élet csonkjain pislákolót.
Mezítláb, meztelen.
Hinni sem mertem,
szereztem lakást és sokáig fizettem
ingyenes oktatás drága árát.
Hatévesen málnát, krumplibogarat szemeztem.
Piacra ment a málna,
a csíkos bogár veremben égett.
Lángja kísértett.
Nemesvidon,
zsákokba, vermelt krumpli jutott
a kovács kertvégi telekér?l is.
A szegénysoron se sokkal kevesebb.
Két házasság elfutott.
Az együtt megélt id?,
esetleg a n? lépett más dimenzióba.
Nehéz eldöntenem,
melyik hitvesem járt jól
nem létez? velem.
Harmadik frigyre
megöregedtem?
Mondják, és nem hiszem!
Készülök megélni,
odafentr?l kérni menlevelet.
Kegyet.
Felnevelni,
magam, s anyja képére nevelni
egy megfogant,
jó sorsra, munkára, izzadtságra,
s talán kicsinke’ boldogságra predesztinált
még egy gyermeket.
-csataloo-
BGJ. 2010.02.04.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.04. @ 20:00 :: Balog Gábor -csataloo