Szakácskönyv kultúra.
Ebben élünk.
Irodalmi mustra, kiben mi rotyog,
Teszünk –e padlizsánt télen lecsóhoz.
Az éhes has haszna papírra vetve.
Vacsoravendég leszel, csak eressz be!
F?zünk neked!
S?t!
Sütünk halat!
Reklám se kell, adná magát
két háború közöttr?l,
inkább új töltet? k?rözöttr?l
írunk, verünk fejekbe ódát.
Ritmuszavarral
megfejelt prózát olvasunk,
rántások új m?fajában alkotunk
eladható nagyot.
Leszünk mi stáhlok, buday-k,
ideálok. (Mit esz’ a kics’?)
Pláza-receptvagányok.
Lacik,
konyháik – f?szeres egyvelegben,
Vilmos-körtéért tolakvó tömegben
hurkagyurkák.
Áldás, varázslat, vagy átok,
esetleg mágia
van konyhasutba gubódzva
otthon.
Hallhatunk kiemelt, magánzseb
közszolgáltatókon
arról,
ki, mit, mikor hozzon,
hogy tálalható legyen
pénzért mért, villódzó semmi ész, sok forintért.
A kolompért!
Azt szeretem!
Sütve, meg f?ve.
Zsírban. Olajban.
Hámozottan. Rakottan. Hajban.
Pirosbet?s, nagy ünnepen
salátát álmodok hozzá.
Megtehetem.
Húsról nem álmodom.
Ahogy megyünk a jobblét felé,
ritkulón jön az álom is képzetekr?l.
Csak alszom.
Lassan. Éhesen.
Amúgy, megrögzött konzervatív,
vacsora után
a nem dobozból kivett
szerelmet szeretem.
A frissen kiötlött-ölelt
elveszi éhségérzetem.
-csataloo-
BGJ.2010.02.08.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.08. @ 19:36 :: Balog Gábor -csataloo
