Már rettent?en elfáradt volna, ha egyedül járja ezeket a hegyeket. Így azonban, mintha nem is igényelne energiát a haladás. Nem volt számára furcsa az energiát ezen az úton kapni. Már máskor is, néha, amikor az Úr úgy akarta, érezte ezt a kellemes érzést. Táplálkozásra így nem volt szükség, vízre sem, csak hinni és követni. Követni, könnyedén.
Sokak képtelenek erre, nem olyanná teremtettek. ?t nem zavarta, már rég megszokta. Nem gondolkodott a dolgok értelmén. A válasz az Úr, maga.
Emlékezett, amikor még hitetlenként élte életét. Nincs ugyan jelent?sége, de ha érdemes lenne összeszámlálni, bizony két kéz többszöröse is kevés lenne. A földi halandó számára iszonyúan sok id?t nem érzékelte. Itt járt a Földön, de tudta, ez csak átmeneti.
Az id?, már majdnem 1700 éve mindegy.
Megállt az Úr, fent a csúcson és letekintve kérd?n nézett rá:
– Akkor tehát, mi legyen a neve ennek a csodás vidéknek, Péter?
– Uram, teremt?m… a Te kezedben van a döntés… Mást nem is mondhatok, de ha kérdezel, válaszolnom kell: Uram, s bocsáss meg nekem, ezért, ha kérhetlek, habár Pál apostolt is szeretem… mégis: mint ahogy a naptár összeállításánál bennünket egy helyre tettél, most kérlek, tégy kivételt, és ha szolgádat tényleg kérdezed, egyet had kérjek: Bármi névvel kívánod is ezt a tájat alattvalóiddal neveztetni, neve ne Pál legyen.
– Péter, nem neheztelek, megértelek, és kérésednek engedek.
A következ? naptól kezdve, ahogy az Úr ígérte, ezen országot valóban Nepálnak nevezték.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.16. @ 11:37 :: Berta Gyula
