2008. augusztus 11-ig súlyos, általam gyógyíthatatlannak hitt politikafüggőségben szenvedtem. Minden oldali, összes párt hetvenedik vonalbeli politikusait is név szerint ismertem. Pontosan tudtam, hogy mikor milyen módon harapnak mosolyogva egymás torkába a különböző politikai háttérműsorokban. Azt is tudtam, hogy a műsorvezető melyik kérdésére miként fognak, kioktatóan és lekicsinylően reagálni. Azon már túlestem, hogy ne lássam, hogy ahány oldal, annyi kutya, annyi eb, de még mindig azt hittem, hogy intenzíven érdekel.
Történt volt, hogy tavalyelőtt nyáron, szerényen nyaralgattunk nejemmel vidéken. Az első nap egy nyugágyból néztem a parasztporta udvarán a fákat. Már-már elbóbiskoltam, mikor az egyik megszólított. Meghökkentem, de nem nagyon, nem is értem miért…
– Üdvözöllek Emberfi. Hogy bírod ezt a rettenetes, zavaros, bizonytalan és unalmas életet.
– Már, hogy volna unalmas, kedves fa barátom?
– Szólíts nyugodtan Kérgesnek, ahogy a barátaim teszik.
– Vannak barátaid? Azt hittem az egész életed, csemete kortól a szétkorhadásig nem más, mint tömör unalom és kiszolgáltatottság.
– Á, dehogy Emberfi. Látod itt mellettem a testvéreimet, a szomszédban a barátaimat. Mi remekül megvagyunk, még az az egészségünk ápolását is ketten végzik önkéntes munkában. Nézem a felhőket, egymásba karolunk néhányan, gondolkodom, elmélkedem, nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott. Tudom, hogy nincs mitől félnem, és tudom, mikor mire számíthatok.
– Elnézést kérek Kérges, én ezt másképp látom, sőt szavaid kissé bántanak, korholást érzek belőlük. Egy helyben állsz! Mégiscsak magányos vagy…
– Nem Emberfi. Elnézem az állatokat, amint egy mákszemnyi nyugalmuk sincs. Egész idejüket arra kényszerülnek pazarolni, hogy marakodva, egymást kergetve, rettegve, táplálékért küzdenek. Az egér a bogarat, a macska az egeret és így tovább. A madaraknak sincs nyugtuk, őket nem csak a négylábú állatok vadásszák, de ők egymást is. Nézd, viszket a kérgem, nem vagyok már fiatal, de nekem van időm és lehetőségem a méltóságtejes gondolkodásra. A gyökereim között van egy kis felcser, olyan fekete kaparó lábakkal, ő meggyógyít, megvéd a kórokat okozóktól. Igaz néha a gyökerembe harap, de tudod, hogy van az ilyen műtéti beavatkozásoknál, még ha ezek mindennapos rutin jellegűek is. Egy másik felcser a kéregviszketegségből gyógyít mindnyájunkat akupunktúrás kezeléssel. Elég gyakran rám kerül a sor. Ő egy madár és a csőrével a beteg területre ütve, az okot megszünteti.
– Mondd és, hogy látod az embereket?
– Nekik sem jobb, tán rosszabb…
– Mire gondolsz?
– Nézd, például mikor Karcsi, csont részegen péppé veri Jóskát, az amúgy kebelbarátját csak azért, mert a tehene benézett az udvarára a félszemével.
Rám esteledett, búcsút vettem Kérgestől, bementem a szobába és aznap az esti közszolgálati és kereskedelmi híradókat blicceltem, olyannyira, hogy a TV-t be sem kapcsoltam. Jelentem, attól a beszélgetéstől fogva, azzonali gyógyultnak tekintem magam, nincsenek megvonási tüneteim sem.
A politikumon kívül is van élet, leginkább ott van.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.14. @ 12:49 :: Boér Péter Pál
