Madárkert
Szergej ablaka alatt minden reggel madarak tucatjai sétálgatnak, csipegetnek, hol felrebbennek, hol leszállnak.
A reggeli kávéval kezében Szergej hosszan nézi ?ket.
Piszkos tarka begók borzas tollal bóklásznak, a vetési varjú méltósággal, magasra tartott fejjel bámészkodik, a szarka ide-oda röppen.
Szergej a galambokat betegesnek látja. Van, amelyik húzza a lábát, van, amelyik csak gubbaszt tollát felborzolva, s mind olyan bágyadtnak t?nik.
Életképtelenek. Életképtelennek t?nnek az ember nélkül. A szomszéd házból egy asszony könyöradományként reggelente ételmaradékot kapar egy fa alá nekik. Nem így a varjak vagy szarkák, szajkók. Azok nincsenek az emberre utalva.
Szergej nem szereti a galambokat. Az él?sköd?k jutnak eszébe róluk. Akik kihasználják az emberek gyengeség és kiszolgáltatottság iránt tanúsított szánalmát.
Miért azok kapják a figyelmet és segítséget, akik nem érdemlik meg? Akik önerejükb?l nem képesek életben maradni?
Olyan ez, mint az embereknél. Légy elesett és gyámoltalan és megkapod a figyelmet, az együttérzést. De ha er?s vagy, összeszorított foggal talpon maradsz, akkor rádakaszkodnak, hogy cipeld magaddal ?ket.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Bűdi Gábor
