Modern idők ördöge nem mindég csúnya ám, pláne nem, ha elegánsan öltözve tűzpiros Ferrari sportkocsin érkezik. Úgy suhan a nyolc hengeren, mint bárányfelhő az égen, és ahol kilép a kocsiból virágok nyílnak piskóta lábacskáinak léptei nyomán… Graumauser úr csak állt és bámulta a csodát, a csodálatos nőt. A szélben jobbra-balra lendülő, derékig érő szőke hajkoronával keretezett értelmet sugárzó babaarcot, a selyemblúzon átsejlő, a karcsú szivárványív csípő ritmusára táncoló remegő melleket, a formás lábakra, hosszú combokra felépített remekművet, amelyet a nagy természet a teremtés koronájának, a férfiember örömére alkotott. Hozsánna hát a nagy koreográfusnak, a természetnek! Hozsánna… hozsánna!
Azt ugye mondanom sem kell hősünkben mindjárt feltámadt az alanyi költő is! Gondok ráncolta homloka kisimult, fátyolos szemeiben csillagok fényei, pogány szerelemünnepek örömtüzei gyúltak. Halleluja! Halleluja!
Hát igen! Az új nevelőnő már a megjelenésével bizonyította alkalmasságát. A piros autócsoda, a Gucci parfőm, Gucci cipő, kosztüm, blúz, táska már mégis csak valami, de legalább is nem semmi. Igaz, ezeket a cuccokat bármelyik nő megveheti a divatszalonokban, ha pénze van rá, de itt, mint már említettem minden, a lábak a termet is Gucci minőségűek voltak! Graumauser úrnak nehezére esett, hogy fel ne üvöltsön örömében. Ám veleszületett óvatossága csendre intette és beérte annyival, hogy gondolatban vállon veregette magát. Jól van jó öreg Graumauser Edward! Jól van! Okos fiú vagy, megint ráhibáztál!
Az első költemény — még csak egy rövidke négysoros szonett — már a második napon kipattant Edwardunk agyából Loretta D, Saint Toulosehoz. Ugye belátják nem nehéz rajongani, verset írni egy ilyen arisztokratikus nevű hölgyhöz? Ugye nem nehéz ihletet kapni egy ilyen gyönyörű Múzsától?
Az elfolyó idő vizén evezve
Vén szívem újra szerelmet tanul
Halk csobbanás lesz szép neved
Ha majd a csónak felborul…
Ja, igen! Az új nevelőnő sajnos mindég a gyerekekkel étkezett, míg ezzel szemben Graumauser úr a felesége társaságában, vagy inkább mondhatnám, felügyelete alatt költötte el reggelijét, ebédjét, vacsoráját, vagyis ette végig azokat a diétás készítményeket, amelyeket ő összefoglalóan csak sz.rnak definiált. Így aztán a vers felolvasására az egyik álmos délutánon a nappali szobában került sor eléggé romantikus körülmények között. Azt azért ne higgye senki, hogy öreg barátunk olyan naiv lett volna miszerint csak a poézisától várjon átütő sikert. A verssel együtt — nyomatékként — átadott egy értékes antik aranyláncot is. Az ajándék bájos sumákolás, pirulás közepette el is fogadtatott, és hősünk joggal úgy vélte: Ennyi gavalléria nem pattanhat le hatástalanul a szép Loretta szendeségének páncéljáról!
Folytatásnak jó alkalomként kínálkozott a hó végi fizetési csekk, átadása. A személyzetet formai okokból mindég Graumauser úr fizette ki, csak a vagyon kezelésének, uralásának többi procedúrája illette ősjogon — a tulajdon jogán — Grethe Braunwettert a feleségét. Ő ugyanis azért vette férjül Graumauser urat, hogy a pénzvilágban jóhangzású, ám de polgári zöngéjű, sőt már-már pórias neve elé a „von” szócskát odabiggyeszthesse, és ezzel nyerjen belépést a felsőbb arisztokrácia úgynevezett jobb köreibe.
Ekkorra már — ezt ugye mondanom sem kell — elkészült a másik hosszabb vers is, amihez Graumauser úr csatolta utolsó öröklött vagyontárgyát, egy a lánchoz jól illő medaliont. A két ékszer súlyban meg sem közelítette a veretes költemények irodalmi értékét, de még így is kimerítette Graumauser Edwárd kincstárát és összes további vagyoni lehetőségeit. Íme:
Már őszi lombon hűvös szél hárfázik
Alatta fáradt, csüggedten megyek
Bordáim közt, űzött szívemben hordom
Rettegem, félem, várom a telet
Tört árbocon szakadt vitorla csattog
Az ég sarkában vihar… a kevély
Egy villanást még édes élet-tenger
Mielőtt lehúz sötétjébe a mély
Te vagy az élet váratlan csodája
Mentőhajó az álmok tengerén
Tested a csónak, mely kék öböl felé visz
Hullámhegyek közt nem remélt remény…
Most tehát már minden csak azon múlott, hogy a szép Loretta mennyire romantikus, illetve, hogy mennyiért gyakorlatias. A verseket szívéhez szorítva alszik-e el nyoszolyáján, vagy megfontoltam anyagiakért méri ki kegyeit. Graumauser úr mindkét eshetőségre el volt szánva és a havi kifizetésnél ravasz erőfeszítésekre határozta el magát.
Ott állottak hát ismét a nappali szoba ajtajában, Graumauser úr kezében a felesége által aláírt pénzutalvánnyal, amelyen minden rovat, sőt a név is ki volt már töltve. Loretta D, Saint Toulose a kialkudott havi 3,000 (azaz háromezer) eurót kapta. A minden ünnepélyes külsőséget nélkülöző átadás után, Graumauser Edwárd egy világfi mozdulatával elővette a saját csekkfüzetét, mert kicsinyke havi apanázsát ő is bankszámlán kuporgatta, majd zakója belső zsebéből bűvészként elővarázsolta a töltőtollát is. Az első számjegy kalligrafikus megrajzolása előtt Edward mélyen, okosan, szerelmesen belenézett Loretta tágra nyílt, égszínkék, szűzies ártatlanságot sugárzó szemeibe és tollával egy nagy ötöst rajzolt fel, egyelőre csak a levegőbe. Ah jaj! Ki hitte volna? Loretta szép feje horizontális elutasító mozgást végzett, így Graumauser úr kénytelen volt felfelé licitálni, és nem is hiába! A hatos, hetes után a nyolcas számnál Loretta megingott ugyan, de még nem biccentett igent, Graumauser úr tehát beírta a kilences számot, és most halljanak csodát. A szép Loretta szemeiben bíztató fény gyulladt ki, rózsaszín nyelvecskéjét egy madárröptényi időre kidugta gyöngyfogsora között, és fényesre nyalta duzzadt, biggyesztett eperajkát, mire Graumauser úr térdei kocsonyává lettek, keze mely éppen ekkor írta be a kilences szám mögé a három nullát megállt a levegőben és majd földre ejtette Grethe születésnapi ajándékát az arany MONT BLANC töltőtollat. A csodás hölgy ekkor bíztatóan kacsintott, és szépen formált arisztokratikus kacsójának mutatóujjával félreérthetetlenül egy kis ovális kört, rajzolt fel a levegőbe. Graumauser úr pedig egy kígyó bűvölte tengerimalac megadásával követte mozdulatait, és egy negyedik nullát akasztott a számjegy végébe.
Most pedig jól tessenek rám figyelni! Tudott dolog, még a matematikában kevésbé járatosak előtt is, hogy ez a jelentéktelennek látszó újabb nulla tízszeresére, ezúttal kilencezerről, kilencvenezerre emelte a beírt összeget. Ennyi pénzzel Graumauser úr nem rendelkezett, az ő havi apanázsa ennek csak töredékét tette ki. Így tehát a csekk beváltásának idejéig a hiányzó összeget, a bank pénztárába be kellett fizetnie, mert a francia törvények szerint fedezetlen csekk kiállítása komoly monetáris bűncselekménynek számít, és börtönnel is büntethető. Igen! Graumauser úr bűnös úton próbálta Lorettát a hatodik parancsolat megszegésére csábítani, de hát szinte nem is volt már magánál, aggályait, félelmeit, erkölcsi gátlásait elaltatta az öröm reményének ópiuma, füleibe angyalok harsonái zúgták a diadalt: OMNIA VINCIT ÁMOR… OMNIA VINCIT ÁMOR… HALLELUJA!
Egyelőre azonban hosszú napokig nem történt semmi. Graumauser úr kétségbeesetten futott a nő és a pénze után, minden időben, minden helyen próbált Loretta intim közelségébe kerülni, egy ízben még éjféli órán a hálószobájához lopakodva halkan be is kopogtatott a csalfa nőszemélyhez. Mindhiába.! Bár hallotta odabent a mocorgást, kocogtatása válasz nélkül maradt. A ravasz perszóna ahelyett, hogy alkalmat adott volna, kerülte a helyzeteket, és Graumauser úr, ha a bank sorozatos felszólító levelei nem figyelmeztetik, már-már hajlandó lett volna álomnak, a képzelete szüleményének hinni az egész kis malőrt, Loretta ígéretét és a csekket.
Ez a szomorú patthelyzet, ez a kegyetlen kergetősdi, eltartott vagy egy hónapig, míg végül is hősünk kénytelen volt belátni, hogy rútul becsapták, túljártak az eszén. Talán nem is a szép Loretta, hanem maga ez a cudar élet. Elhatározta, visszaadja ezt a pofont, kinyomozza ki áll Loretta ellenállása mögött, ki ütötte le a kezéről a már-már leterített zsákmányt. Az ugyanis világos volt előtte, hogy valaki rálicitált az ajánlatára, Loretta olyan nagylábon élt, úgy költekezett, mint egy főhercegnő. Párizsból, Londonból egyre érkeztek a drága szalonruhák, a nevelőnő toalett asztalán tucatszám álltak a méregdrága, márkás parfümös üvegek, minden ruhakreációhoz újabb és újabb ékszerkollekciót viselt… nem… nem és nem! Ezek nem származhattak mástól, mint moszjő Claude-tól Graumauser úrfeleségének dúsgazdag bankár bátyjától, aki nagy kujon hírében állott és annyi volt a pénze, mint kiskutyában a bolha.
Graumauser úr hipotézise akkor nyert igazolást és vált bizonyossággá, amikor a legközelebbi alkalommal a fizetéseket folyósította. A szép Loretta minden megjegyzés nélkül, enyhe fintorral az arcán, mintha egy ronda kukacot fogna az ujjai között, süllyesztette divatos krokodilbőr retiküljébe, a multhavihoz képest jelentéktelen csekket, és olyan közömbösen nézett át rajta – von Graumauser Edwardon — mintha egy zsák krumpli állt volna előtte. Eltette a csekket és kecsesen ellibegett. Ugyanakkor hősünknek tudomása volt arról, hogy a délután utánvéttel megérkezik Párizsból az újonnan megrendelt ruhaköltemény, sőt még a számla horribilis összegét is tudta — negyvenezer euró – mert indiszkrét módon belekukucskált a nevelőnő postájába. Vesztesége már nem térülhetett meg, de még bosszút álhatott. Moszjő Claude leleplezése némi balzsammal enyhítette volna szíve sebeit. Rajta hát jó öreg Graumauser Edward, biztatgatta magát szokás szerint félhangosan, torold meg a rajtad esett sérelmeket!.
Már az elszánt elhatározást követő héten adódott is alkalom. Claude úr Rollys Rollysa éppen kigördült a garázsból — valószínűleg csak a sofőr ült benne egyedül — ugyanakkor a gyanakvó és mindég éber Grethe is visszavonult altatóval kicsikart szokásos délutáni sziesztájára. Graumauser úr lábujjhegyen odalopakodott a nevelőnő szobájához. Óvatosnak kellett lennie, mert Grethe első házasságából származó két éles fülű tinédzserlánya, Paulina és Colette ilyenkor mindég a szomszédos tanulószobában biflázta az angol nyelvleckét. Ezúttal a szerencse mellészegődött, a lányok nem tanultak, a szobából zene áradt ki, pontosabban rekedt buzi-bariton recsegett eunuch tenorral, a hangszerek vad kakafóniája, és persze dobok dübörgése mellett, így Graumauser úr egyszemélyes expedíciója szerencsésen célba jutott.
Hah! Micsoda neszek! A szerelmeskedő pár félreérthetetlen nyögései, sikolyai, lihegése zene Graumauser úr füleinek, aki már előre eltervezte, sőt tükör előtt többször el is próbálta, mint fog műfelháborodása visszafoghatatlanul kitörni belőle, mint fogja tisztes úri házából — na persze nem Claude urat — hanem ezt a bujálkodó perszónát lángpallóssal örökre kiutasítani. Hát nem felháborító?! Neki semmit nem jutatott kegyeiből, másokkal meg itt paráználkodik?!
Graumauser úr azonban nem lett volna az aki, ha előbb nem kukucskált volna be a kulcslyukon… és ahhh! Azonnal az oldalához kapott, mert megmozdult a veseköve, kiújultak a gerincbántalmai, nyilallás állott a likas fogába, görcs a beleibe, rájött minden létező és képzelt nyavalyája. Félreérthetetlen helyzetben ugyanis Loretta felett, illetve nem is felette, hanem alatta, pontosabban hol felette, hol alatta a feleségét pillantotta meg. Hát ezért nem tiltakozott a máskülönben filléreskedő Grethe a drága nevelőnő felfogadása ellen?! Hát innen van pénze ennek a pimasz perszónának, aki nevelőnőnek, nyelvtanárnőnek adja ki magát?! Ki hitte volna, hogy nem az apukák, hanem az anyukák pénzéből él? És ő Graumauser Edwárd hogy lehetett olyan rövidlátó, hogy nem tudott következtetni felesége hírhedt és hirdetett frigidségéből, jól ápolt szőkített és applikált bajuszából, férfias hangjából és megjelenéséből a dolgok mibenlétére? Hiszen Grethe, ha egy gusztustalan debella is, majd harminc évvel fiatalabb nála?
Görnyedten, csendesen osont vissza a szobájába Graumauser úr. Dehogyis csinált botrányt! Miért veszítette volna el a viszonylagos jólétét, anyagi biztonságát, a kis havi apanázsát? De szíve keserűségét ki kellett öntenie egy versben. Íme:
Emeld szemeid mindég a tiszta, magas égre
Gondolj a visszahozhatatlan pillanat szép örömére
Ki a beláthatatlan jövőt tervezi, a semmi rétjein kaszál
Ott szárnyalj, csapongj, hol vágyaid pillangója száll
Végzetét, sorsát kikerülni földi halandóban nincsen erő
Tagadod, akarod, vagy csak elfogadod… sorsod a nő!
Legutóbbi módosítás: 2010.02.18. @ 13:37 :: Csomós Róbert
