Remény
A reggeli séták a csendes vízparton
gondolkodásra adnak némi időt,
a Nap kíváncsian les rám az égről
így gyakran tartok percnyi pihenőt.
A teremtés gondolata gyakran rámtör
és már glóriát is látok a fejem fölött,
a harmatos füvön a hajnali fényben
kábultan lépkedek a virágok között.
Tárt karokkal megyek a fény felé,
a moha és páfrány előre köszön,
lábnyomom látszik a vizes homokon,
hol sirályok ülnek a vízparti kövön.
Majd hirtelen jön a rideg józanodás,
színes olajfoltok a fenséges vízen,
a döglött tetemet sirályok zabálják,
visongva esznek, lehetnek tízen.
A város felől most füstöt fúj a szél
és a sirály is varjúvá változott,
mindig az ébredés a legnehezebb.
Legyen e rút világ örökre átkozott!
Mit számít – mondom én büszkén,
majd teremtek magamnak másikat –
és a füstölgő romok tetején ülve
új álmaimból építek várakat.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.07. @ 12:37 :: George Tumpeck
