Sarlós Boldogasszony napján, 1951-ben születtem Budapesten, és még most, megvénülten, 2010-ben is eljárogatok olykor alternatív rock-zenakarok (Balaton, PUF, Európa Kiadó, Korai Öröm, Sziámi stb.) koncertjeire, ahol bizonyos ifjak kicsit furcsállva nézik ?sz hajamat, szakállamat, szemüvegemet, és meglep?dve veszik tudomásul, hogy halkan magamban végigénekelem nevezett zenekarok számait. Más ifjak, akik ismernek, szívesen akár szóba is elegyednek velem.
Átéltem tehát a huszadik század második felét, és tíz évet a huszonegyedikb?l is.
Rákosi Mátyás elvtárs, pajtás országlása idején jártam óvodába; megéltem Kádár kemény és puha diktatúráját, megéltem a rendszerváltásból immár húsz évet.
Így és itt éltem, élek, de – hej! – álmodozásaimban, álmaimban mindig másutt éltem, és másként éltem.
Elmondom, hol és miként.
Li Maro-ci
Ó, Kína, Középs? Birodalom, Bölcsek szül?földje, bölcsesség forrása!
Ginzeng-tea és aranylótusz-füstöl? illata száll, száll…
Vu Cö-tien – Li Shi-min császár ágyasa – hej, gonosz asszony volt, ki császárn?ként fölmerészkedett a trónra, és akit aztán Tang Hszüan-cung lekergetett ama fényes trónról, és maga ült helyébe. Ám uralmának vége felé a Mennyei Birodalom hatalma a vidéki hely?rségi parancsnokok, illetve a szépséges ágyas Jang Kuj-fej és családja kezébe került, miközben a császár a szerelemmel foglalta el magát. Föl is lázadt An Lu-san tábornok a dinasztia ellen, és csak nagy nehézségek árán teremt?dött meg ismét a Mennyei Béke.
E zord, zavaros id?kben – 772-ben, csieng tan csié második napján – született Hsziengcsanban Li Maro-ci, a bölcs és nemes költ?, elszegényedett, ám el?kel? család sarjaként.
Születése a fém-nyúl jegyére esett, ezért hát nem volt benne semmi forradalmi, semmi viharos, szenvedélyes. Mint minden nyúl, megbízható és jóindulatú, bár néha kissé fondorlatos volt. Sok barátot szerzett, de vágyálma a család volt, mely sosem adatott meg számára.
Szeretett anyáskodni, ápolni, gondoskodni másokról; olykor kicsit körülményesked? volt, nehezen – és nem szívesen – hozott döntéseket, fõként fontos dolgokban.
Noha gyönge és ingatag volt, azért megpróbált mindenben erõsnek mutatkozni. Ízlésvilága, viselkedése konzervatív, a hagyományok értékrendjébe ágyazott volt. Égi jele is m?vészi, els?sorban irodalmi jövend?re szánta.
Kiemelked? tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott; hivatalnoki vizsgáit is egészen fiatalon tette le, majd a császári könyvtár kollátora lett. 808-ban a Hanlin Akadémia tagjává és császári tanácsadó cenzorrá nevezték ki. Szókimondása miatt azonban hamarosan lefokozták a trónörökös intésére kirendelt mesterré.
812-ben aztán távoznia kellett az udvartól is.
Ennek oka „botrányos viszonya” volt egy nála húsz évvel ifjabb, középosztálybéli lánnyal, a szépnev? Lü Sému-huával.
Lü Sému-hua nem csak szépnev?, hanem – nevéhez méltóan – széparcú is volt: szeme tengerszem-szín, haja ében, keze lehajló cseresznyeág, termete aranylótusz.
Hej, be rosszul is mozdult pennám, mikor azt írtam: viszony. Nem viszony volt az, hanem igaz szerelem. A negyvenéves magával rántott a szerelem révületébe egy húsz évest: így volt ez pontosan.
Mindenesetre kitört a Középs? Birodalom legnagyobb botránya, és Linek mennie kellett a szám?zetésbe: Csiangcsouba helyezték át helyettes alprefektusnak, három évvel kés?bb pedig Csongcsou kormányzója lett. Szám?zetése alatt a taoista és csan-buddhista tanokban mélyült el, és csak költészetének élt.
Ebben az id?ben már Kína-szerte ismerték m?veit.
820-ban Mu-cung császár visszahívta az udvarba, majd 822-t?l három éven át Hangcsou kormányzója volt; vízszabályozási és gátépítési munkákat irányított a Nyugati Tó környékén.
825-ben Szucsouba helyezték át, aztán 836-tól ismét az udvarnál kapott magas hivatalt: a trónörökös kisebbik tutora, majd az igazságügyek minisztere lett.
842-ben visszavonult, már csak álmodozott és álmodozásában Lür?l álmodott: hókarjáról, ébenhajáról, tengerszem szemér?l; utolsó éveit Hsziangsanban töltötte, nagy lelki békességben, és ott is halt meg 846-ban.
Mesélik: egy nap, mikor Hyakujo látogatóban volt Linél, egy csapat vadliba repült el felettük.
„Mik ezek?” – nézett fel Li az égre.
”Vadlibák, uram.”
”Hova repülnek?”
” Már el is mentek, uram.”
Ekkor Li hirtelen úgy megcsavarta látogatója orrát, hogy az felkiáltott fájdalmában.
”Azt mondod, elmentek? Mind itt vannak a kezdetekt?l fogva!” – harsogta Li, és Hyakujo ekkor megvilágosodott.
Mondják, mesélik róla, hogy egy nap azt kérdezte t?le egy szerzetes: ”Hogyan tér vissza a köznapi világba az, aki megvilágosodott?”
Li így felelt: „A széttört tükör nem ad többé képet, a lehullott virág nem tér vissza a szárára.”
Mondják, mesélik: aggkorában egy gazdag hsziansani herceg volt a tanítványa, aki egy nap azt mondta neki: „A kertemben van egy nagy k?. Én azt gondoltam, hogy valamelyik szobrásszal kifaragtatom abból a Megvilágosodott szobrát. Mit gondolsz, barátom? Lehetséges lenne?”
Li azt felelte: „Hogyne, ez lehetséges.”
De a tanítvány csak megkérdezte még egyszer: „Biztos? Nem lehetetlen?”
”De.” – felelte Li. – „Most már lehetetlen.”
