Ervin együttérzően, nézett a vendége után. Kivételesen nem a ki nem fizetett öt fröccsöt sajnálta.
Már májusban elkezdődött a Cefrelekvár és Műcsirke Tröstben a leépítés. Először azokat rúgták ki, akik legalább fél napot betegeskedtek az utolsó öt évben. Utánuk a negyven éven felüliek kerültek az utcára. Azokat a nőket, akiknek katonakor alatti, tejtől elválasztott gyerekei vannak, békén hagyták, mert már eleve fel se vettek ilyesmit hozzájuk. Múlthéten pedig elkezdték kötözgetni az útilaput az olyan munkások talpára, akik nem néztek ki már száz méterről, tősgyökeres, árja magyarnak.
Éppen ezért, Kuti Jani nem volt meglepve, mikor Mao, már utcai ruhába ácsorgott mellette.
— Csak búcsúzni jöttem — legyezte magát a felmondólevéllel, mint egy szomorú mandarin. Jani résztvevően átölelte, de azért félszemével a futószalagot figyelte, nehogy egy renitens üveg szabotázsakcióra vetemedjen.
— Azért ne ess kétségbe, hiszen beszéled a kínait is. Kapnak utánad a piacon — tette hozzá vigasztalásul.
— Persze, különösen Pekingben. — Avval sietve elköszönt Janitól, mert egy öngyilkos palack orvul leugrott a szalagról, magával rántva négy ártatlan társát.
Jani azért örült, hogy most, mikor mindenki reszket a munkahelyéért, ő, mint agronómus, nincs mit félnie. Itt megbecsülik, mert szükség van a munkájára. Nem csoda, hiszen vagy harminc éve, mióta az amerikai Blackwood cég megvette az államtól jelképesen egy dollárért az ország összes cukorgyárát, őt is átvették a tudásáért. Egyébként a cég csakis avval a feltétellel ment bele az üzletbe az állammal, hogy ezentúl, csakis ők látják el az országot az enyhén sózott alaszkai, pirított szaharinnal, ami egészséges cukorpótló. Egyébként a gyár azonnal áttért a cefrelekvár gyártására. Ahhoz viszont jó minőségű parlagfű kellett. Kuti javasolta, hogy ehhez ideális talaj az ugaron maradt, jól trágyázott cukorrépaföldek
Így tényleg érthető, hogy Jani nem félt a jövőtől. Pláne hiszen — most már — ő vezeti a részleget; — egyedül. A kéttucat embere már rég segélyen él. — Már aki nem máshol keresi, tisztességes, fekete munkával a fehérkenyerét.
*
Ebéd után a Kuti részlegvezető rosszat sejtett, mikor behívták a főnökhöz. Meghökkenve vette észre, hogy az ajtón Mr. Blackwood réztáblája helyett, már Hodzsa Naibire aranylapba gravírozott, cirádás neve állt. Janinak most jutott eszébe, hogy rebesgették is a minap, hogy az üzemet egy albán múlti tőkés veszi át, és átáll majd a zamatos, bió, hecsedli—pótló golyók gyártására. A cég jelképállata, az albán kecske, már az íróasztal alatt falatozta a zöldet. Mert a Hodzsa, azt az alapítványt is támogatta a többi tucat között. — Bizonyos körökben remélték, hogyha még egy koffer csiszolt gyémántot kapnak az albán nábobtól, megnyerhetik az ország legnagyobb tömörülése címet. Naibire nyugodt volt. Ő biztosan nyer. Mert majd minden fontos helyre, elküldte a baráti komatálas koffert.
Az albán főnök — meg kell hagyni —, megnyerő benyomást tett. Haladt a modern hajdivattal. A leborotvált koponyája közepén, meghagyott egy impozáns hosszúságú hajfonatot. A harcsabajsza is a mellényéig lógott. Csak éppen a jatagánja nem az övén volt, hanem a lába mellett feküdt a szőnyegen. Mikor Jani állva várta, hogy a főnők effendi ránézzen, kipillantott az ablakon. Egy kocsirakás kecske riszált le éppen a teherautó platójáról. A Hodzsa váratlanul odafordult a tolmácshoz, és általa megkérdezte, hogy ismeri—e Elbasan környékén a sziklás hegyi legelőket, és van—e tanári diplomája a félvad állatok neveléséhez? — Ha még az albán nyelvet is anyanyelvű szinten beszéli, semmi akadálya, hogy maradhasson a gyárban. — Jani csak hebegett, hogy sajnos csak három nyugati nyelven tud, mert az agrármérnöki karon, elég helytelen módon kihagyták a tananyagból, az elbasani kecskéket.
*
Az ex részlegvezető már az utcán sétált, mikor eszébe jutott Hodzsa Nairibe kegyes intése, ahogyan útjára bocsátotta. Elérzékenyült. Hálás volt neki, mert este nyolcig kifizette a bérét, pedig még a kantinban ki se hűlt a finom kecskepörkölt, mikor lekísérték a portára. A tolmács a gyárkapuban búcsúzásképp még iszonyúan fenéken rúgta, hogy érezze, hogy ő itt már nemkívánatos személy. Egyébként minden kirúgott dolgozót evvel a ceremóniával búcsúztattak. Jani nekiesett egy arra járó tetőfedőnek, de nem történt baj. A kárvallott káromkodni kezdett, de mivel a malteros vödörben, a négy üveg sörből egy se tört el, csak megértően hümmögött.
*
Még korán volt hazamenni, ezért Kuti Jani beugrott egy fröccsre, az első finomabb csapszékbe. Tehette, mert autóját eladta, hogy hamarabb fizesse vissza a bankhitelt a házra. Már csak a felével tartozott. Még direkt jól jött, hogy a felesége múlthéten megszökött az ószeressel, és magukkal vitték a gyerekeket is. Most aztán pláne nehéz lenne a családot etetni.
Az ötödik fröccs után Jani előtt egy pillanatra elsötétült a világ. Hirtelen villámcsapás érte a sokk. Csak most eszmélt rá, hogy elvesztette családját, munkáját; — mindenét, amiért élni érdemes. Ez ármány! — ordította, és beborult aggyal zokogva, szidalmazta a kultuszminiszter urat, mert neki nem mondták az egyetemen, hogy albánul kell tanulnia, ha biztos kenyeret akar. Ervin a csapos rögtön megállapította a diagnózist. Mikor a két markos ápoló, kedvesen a kocsiba invitálta Kuti Janit, Ervin együtt érzően, szomorúan nézett a vendége után. Kivételesen nem a ki nem fizetett öt fröccsöt sajnálta.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.08. @ 16:20 :: kisslaki