Az internet virtuális világa új dimenziók felé nyit kaput.
Zsidai Erzsébettől olvastam egy történetet: világa, szellemisége, embersége az enyém is.*
Tizennegyedik napja kanyarog az út
katonák gyűrűjében anyám arca
gyötrőn néz az égre…
A magaslaton két lator sóhaja
ekképpen száll
régóta sorsukra várva:
„Éli, Éli! Lama sabaktáni?”,
hisz van erőm
majdani
szavaim ajkukra
írni…
Miért éppen én legyek középen,
hiszen alászálltam a Föld gyomrába is,
kérve,
hogy az Isten magához intsen.
Tizennegyedik állomás…
Lehet, nem is napok teltek el,
csak torz órái a Világegyetemnek
a gyűlölet ködében minden
távolba vész,
s nem látok én sem mást,
csak azt a félelmetes
patibulum és stipes
keresztfákat
korbácsütéseim
feloldozásaként.
Sóhajt a tizenötödik
pillanat.
Pannicularia.
Köntösöm a sorsom,
ím
látom jövőm
azon a harmadnapon,
mit közelségbe hoz a Pészah.
Kisdedeket dajkálnak
szüleik
Golgotára nem
gondolva
s elgördül
a barlang előtti
kő is,
valahol gyerekek sikongatnak,
míg édesanyjuk
dajkadallal ringat.
Gyönyörűséges szép
idő lesz
három óra táján
oszlani kezd az eddigi
éjsötét
már ébrednek
a kakasok
közöttük lesz Péteré is,
ki hármat kukorékolt
öntörvényűen
szomjúzva a rendet,
s Tamásnak keresztelnek
minden csecsemőt
és felzokognak
a fák
az Ég,
s a hamisak is
hamut szórnak
fejükre
ruháikat szaggatják
óhajtván
a megbocsátást
azon a
végső
harmadnapon.
Mocsár Gáborné Fehérvári Judit
Debrecen, 2010-02-01.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: M. Fehérvári Judit
