Markovics Radmila : A második házasságom

Erről az írásomról már kaptam véleményezést.*

 

 

 

 

 

Látásból ismertem Miskát, de még beszélő viszonyban sem voltunk. Egy alkalommal összefutottunk a könyvtárban, és beszélgetni kezdtünk. Szóba jött az alkohol, és mondom én neki, hogy szeretem a jó házi pálinkát, de nehezen lehet hozzájutni, mert amit eladásra készítenek, abba jócskán tesznek cukrot, úgy pedig méreg.

— Gyere velem, megkóstolhatsz igazi jó pálinkát.

— Te főzted?

— Igen is meg nem is. A szövetkezet pincéjében van igazi pálinka, mert tiszta gyümölcsből főztük.

Beleegyeztem, hogy megkóstolom a pálinkáját.

A hűvös pincében észre sem vettem, hogy többet kóstolgattam a kelleténél. Amikor kimentünk a levegőre, éreztem, hogy forog velem a világ.

Ettől a naptól kezdve találkozgattunk. Ő is elvált ember volt, két gyerekkel, én is elváltam, egy kislánnyal. Megkedveltem. Azt gondoltam, tudja mi a gyerek, úgy nézett ki, hogy elfogadta a kislányomat. Nem lángolt bennem a szerelem, de azt hittem, hogy egy szolid házasság lehet ebből a kapcsolatból. Jártunk színházba, Magyarországra. Jó volt együtt lenni, az ágyban is felmelegedtek az érzések a tetőfokig.

Terhes lettem.

Megesküdtünk.

Furcsállottam, hogy az esküvőre a szüleit nem hívta el, de valami magyarázatot talált ki, amit én akkor elhittem.

Odaköltöztem a házába, jobban mondva a szülei házába. Amíg nem töltöttem be a hat hónapos terhességet, ment minden szépen, rendesen. Azután kezdett el kötözködni agyermekkel. Gorombán beszélt velem.

Tél volt, egy alkalommal a hatéves kislány elment a boltba kenyérért, és amikor hazaért, a szatyrot letette a két ajtó közé, hogy kinyithassa a belsőt, erre Miska nekiesett, és megverte. Sajnos nem tudtam megvédeni tőle, mert ő vagy száztíz kilót nyomott, meg legkevesebb két fejjel magasabb volt tőlem. Sírtunk mindketten a kislánnyal, aki végezetül így vígasztalt engem: „Ne sírj anyukám, nem is fájt ez olyan nagyon nekem.” Ezek után igazán megromlott a viszony közöttünk.

Valamin megint összekaptunk. Ekkor Miska odaugrott a konyhaszekrény fiókjához, és kivette a disznóölő kést. Véres szemekkel, ordítva jött felém. A kést a magasba tartotta.

Én ültem a széken, nagy hassal. Éreztem, most se sivalkodni, sem védekezni nem szabad, mert akkor vér fog folyni. A szemébe néztem, még csak nem is pislantottam. Vártam.

Lecsapott a késsel, ami az orrom előtt az asztalba fúródott. Ekkor megszólaltam, magam sem tudom honnan volt annyi erőm. Nyugodt hangon kezdtem beszélni.

— Ide figyelj, Miska. Ha bennem felébred a rác vér, én nem az asztalba fogom vágni a kést, hanem beléd! Különben nincs neked szükséged a késre. Ha megvágsz engem, úgy a falra törlődök, hogy késsel sem kaparhatnál le onnan.

— Te akarsz engem bántani? — mondta gúnyosan.

— Na, ne nézz engem hülyének! Nem akkor vágom beléd a kést, amikor ébren vagy, hanem amikor alszol.

Csodálkozva nézett rám.

Az igazság az, hogy akkor még a csirke nyakát sem mertem elvágni, de ő ezt nem tudhatta. Különben az anyja a hátam mögött rácnak csúfolt, mert nem voltam hajlandó otthagyni az iskolát, ahol tanítottam, és paraszti munkát végezni velük.

Ahogy nőtt a hasam, mindig többet kellett a vécére menni. Éjjel, ha pisilni mentem, Miska mindig felkelt, és akkor tette le a fejét a párnára, amikor én már majdnem elaludtam.

Mennyire nem ismert engem a férjem!

Soha sem bántottam volna a születendő gyerekem apját, de bennem a válás magját már elvetette.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.02.12. @ 13:21 :: Markovics Radmila
Szerző Markovics Radmila 66 Írás
MarkoviÇ Radmila, Kishegyes Belgrádban születtem, (ajaj) 1940. nov. 04-én. Vegyes házasságból származom. Apám Jovan, MarkoviÇ, anyám Süli Verona volt. Tanár voltam, nyugdíjas vagyok. Nagymama szervíz dolgozik hét közben az unokáknak. Szakkönyveket fordítottam magyar nyelvről szerbre, könyvem jelent meg Rövid történetek az életemből címmel. Szegeden doktoráltam magyar nyelvből, ÃÅjvidéken szereztem meg előzőleg a Bölcsészeti Kar Magyar Tanszékén a magyar nyelv és irodalom, valamint a szerb nyelv és irodalom tanári diplomáját.