Pongrácz Ágnes : Megtorpanások

Piszkos a hó már, vágyik a földbe…
– piszkos a lelkem, tiszta lehetne –
… Csúnya a hó már, vágyik a földbe,
tél szeme sírt rá, könnye a köd lett.
Égbe merednek meztelen ágak…
– égbe-merednék szürke halállal –
… Ég fele nyúlnak meztelen ágak,
lent, fa tövénél: sár, karikában…
– ott, a fa-t?nél olvad a bánat,
nélküled, édes, nem muzsikálnak –

Tarka a hó már, bújik a földbe,
tél szeme sír még, köd csak a könnye.
Furcsa a nyírfánk, hajlik az ága,
megközelítem: barkavirág az….

Legutóbbi módosítás: 2019.06.14. @ 08:42 :: Adminguru
Szerző Pongrácz Ágnes 48 Írás
Ott vagyok ahol a felhők szaladnak az égen, ahol az alkony magányos fát éget, ahol a hullám eléri a partot, ott, hol a lelked megérti a hangom, ott, hol az álmok átlépnek a fénybe, ott, hol az elméd már semmit meg nem érthet, ott vagyok, ha neved már soha ki sem mondom, s maradok örökre ott,