A holtak lelkei
( Spirits of the Dead)
Lelked majd magára marad
Baljós eszméj? hant alatt;
És senki, rád sem kandikál,
Amíg legf?bb titkod áll.
Kushadj ez egyedüllétben,
Mely nem magány. Végül, akik
Lelke ismert életedben
Rád lel a halálban megint.
S akaratát a sok halott,
Kiterjeszti rád; légy nyugodt.
Pikkeljen rád a tiszta éj,
S csillag se bámuljon kevély
Mennybéli trónjáról, fénnyel,
Mint halandóknak szánt reménnyel.
Sugártalan, r?t ég-kövek,
Fáradt magadnak csak t?njenek
Úgy, mintha lob, s láz gyötörne,
Rád tapadva mindörökre.
Most, mit gondolsz, el ne ?zzed,
El nem múló víziód lett,
Többé nem tágít lelkedt?l,
Miként harmatcsepp a f?r?l.
Szell? fú – az Isten zihál
Halkan – s a köd összeáll
A dombon; kétes-árnyas egésszé,
Jelképpé, óvó intelemmé.
Hogy’ himbál a fák fölébe,
Rejtélyek eme rejtélye!
Spirits of the Dead
(1827)
by Edgar Allan Poe
(1809-1849)
Thy soul shall find itself alone
‘Mid dark thoughts of the grey tomb-stone;
Not one, of all the crowd, to pry
Into thine hour of secrecy.
Be silent in that solitude,
Which is not loneliness–for then
The spirits of the dead, who stood
In life before thee, are again
In death around thee, and their will
Shall overshadow thee; be still.
The night, though clear, shall frown,
And the stars shall not look down
From their high thrones in the Heaven
With light like hope to mortals given,
But their red orbs, without beam,
To thy weariness shall seem
As a burning and a fever
Which would cling to thee for ever.
Now are thoughts thou shalt not banish,
Now are visions ne’er to vanish;
From thy spirit shall they pass
No more, like dew-drop from the grass.
The breeze, the breath of God, is still,
And the mist upon the hill
Shadowy, shadowy, yet unbroken,
Is a symbol and a token.
How it hangs upon the trees,
A mystery of mysteries!
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Rossner Roberto
