Középkorú pár lépett be a hangulatos étterem ajtaján. A férfi körülnézett, majd sietve, maga után húzva a nőt, elindult az egyik oszlop mellett lévő asztal felé.
— Ugye, itt jó lesz? — kérdezte a nőtől, és előzékenyen húzta ki a széket az asztal alól.
A nő mosolyogva foglalt helyet.
— Akkor is itt ültünk — mondta a férfinak, és csillogott a szeme.
A pincér állt meg mellettük. — Jó estét kívánok! Mit parancsolnak?
— Nem is tudom — gondolkodott el a férfi. — Talán…
— Pezsgőt! — mondta a nő. — Ünneplünk, nem?
— Egy üveg pezsgőt kérünk! — fordult a férfi a pincérhez. — Hideget! — tette még hozzá, és cinkosan villantak szemei a nőre.
— Születésnap? — érdeklődött a pincér.
— Évforduló! — mondta a nő jelentőségteljes hangsúllyal.
— A huszonötödik — tette hozzá a férfi mosolyogva.
— Gratulálok! — mondta a pincér udvariasan. — Rögtön hozom a pezsgőt!
A nő hosszan nézett utána. — Emlékszel? — kérdezte.
— Persze! Itt ültünk akkor is — mondta a férfi, elmerengve a múlt emlékein.
— Bort ittunk.
— Pörkölttel! — nevetett fel a férfi.
— Mintha ma történt volna. — suttogta a nő — Te tunkoltál! De, hogy tudtál tunkolni! — kiáltott fel — Mint aki sohasem evett!
A férfi vele nevetett. — Friss kenyérrel! Hozzá kovi ubit ettünk, majd pürét! Emlékszel, te letejszínezted a blúzodat!
— Tényleg! Ez tényleg így volt! Hogy te mire nem emlékszel?
— Hát lehet azt elfelejteni?
— És sitty-sutty, elrepült huszonöt év! — mondta a nő.
— De micsoda évek!
— Úgy bizony! Gyönyörű évek! És ott a két gyerek! Istenem.
Közben a pincér meghozta a pezsgőt, letette az asztalra. Tölteni akart, de a férfi rászólt.
— Majd én, ne haragudjon!
— Ételt parancsolnak? — kérdezte a főúr, és szórakozottan nézte, ahogy a férfi poharakba tölti a gyöngyöző nedűt.
Koccintottak, ittak.
— Egészségükre! — mondta a pincér, és türelmesen várakozott.
Idős ember lévén tisztelte vendégeit, mert tudta, micsoda megalkuvások árán jut el egy házasság a huszonöt éves jubileumhoz.
— Eszünk pörköltet? — kérdezte a férfi.
— Mint akkor?
— Mint akkor! Két pörköltet kérünk! Marhát! — mondta férfi a pincérnek. — Tarhonyával!
— Úttörőgombóccal! — helyesbített kacagva a nő, és a főúr velük nevetett. — Istenem! Negyed évszázad! — sóhajtott fel az asszony.
— Huszonöttel kevesebb, mint ötven — állapította meg az ember, és ivott egy korty pezsgőt.
— Mindig jó voltál matekból.
— Emlékszel? — kérdezte a férfi. — Amikor anyámék…
— Jaj! Ne röhögtess! De az semmi! Amikor Karcsika… — mondta a nevetéstől fuldokolva a nő, és a férfi vele nevetett. Nem tudták befejezni a mondatot, úgy kacagtak.
— Csodálatos évek voltak! Köszönöm neked! — mondta kis idő múlva a férfi, és megint felnevetett.
— Ugyan, ezek csak szavak — mondta a nő elkomorodva.
— Nem! Dehogy! — emelte fel hangját a férfi. — Komolyan mondom!
— Nagyon kedves vagy — mondta a nő ellágyulva. — Én is köszönöm. De most ki kell mennem!
A férfi udvariasan felemelkedett ültéből, a nő mosolyogva sietett ki a mellékhelységbe.
Egy alacsony, tömzsi fickó állt meg az asztal mellett! — Szia, Pistám! Te mit csinálsz itt? És ki volt az a csinibaba, te vén kujon? — kérdezte kacsingatva.
— Kati — mondta a férfi rezzenéstelen arccal. — Ma van a huszonötödik évfordulónk!
— Kivel? — kérdezte a férfi fura hangsúllyal.
— Katival.
— Ki az a Kati? — kérdezte, ha lehet még furább hangsúllyal, és nagyon hülye képet vágott.
— A volt feleségem.
— És te mit ünnepelsz a volt feleségeddel? Neked most a Vali a feleséged, nem?
— Tudod Jánosom! Ma huszonöt éve váltunk el egymástól, és azóta élünk boldog házasságban! — mondta a férfi, és élvezettel gyönyörködött barátja arckifejezésében.
— Kivel? Katival? — kérdezte János, és érezte, hogy igen csak elveszítette a fonalat.
— Frászt! Tőle váltam el! — kiáltott fel a férfi.
— Valival? — találgatta a másik.
— Hu de sötét vagy! Hát persze, hogy Valival! Ha nem válunk el Katival huszonöt éve, akkor most nem élhetnénk boldog házasságban mindketten. Kati Jenővel, én meg Valival. Világos?
— Aha! — mondta János, és köszönés nélkül távozott. Leült az egyik sarok asztalhoz, és míg nevetgélő barátját nézte, ahogy Katival cseveg, arra gondolt. — Vajon ő most kivel lenne felhőtlenül boldog, ha annak idején, huszonöt éve, kirúgja az asszonyt?
Legutóbbi módosítás: 2010.02.19. @ 12:48 :: S. Szabó István
