Kihűlt csend holtzáporát
cipeljük vasba verten
visszafojtott lélegzet a kor
vár
mint akit pusztulásra ítélt
viszálykodó félelem
örök napfogyatkozás
sorvad a szó
visszatátog a kérdezett a kérdezőre
fertő és züllés habzsol
tört glóriákat sanda árnyakat
hogy különbek legyenek
a legkülönbek
Ölelnek és ölnek
lantok és hantok
torzzá vált szobor az idő
és üres piaci zsibvásár bennünk a tér
Meggyalázott áldott terhét
aki kéjjel nézi
sír és jajong kínok kínja hull
élő álarca van mögött nincs senki
nincs seb csak sebtapasz
amit az ősök hagytak rajtunk
hiába lobog vérünkben a láng
hitünk ingatag tünemény
és üres szó a varázsige
még a trükk is ugyanaz
egyenesbül görbít létet
és ünnepet silányít ránk
a vak világ
Vetetlen magot hajt a föld
az elvetetett meg
kiköpi a szánk
Ki igazgat és ki óv itt
ha mindenki letette a fegyvert
élet
ösztön
Isten
s ha mindenki mindent megtagad
ki menti meg gyermekeinket
mivé lesz lelkünkben
az értük emelt kordon
mire a jót és a rosszat
együtt kimondjuk
Olyanok vagyunk mint a viselős
az Új-világ és önön örömünk
láza lassan eléget
mit számít már a könny és seb
amit régóta heg fed
bűneink áldozati oltárán
a múltat s jövőt
végül úgyis
mi hordjuk
ki
Legutóbbi módosítás: 2010.02.19. @ 15:05 :: Seres László
