Seres László : Csillagok kihűlt testeként

2010.02.11. Seres László vegyes 15
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

Szédít a nap, tüzel a táj,

       szikkad a föld keble. 

  Hogy mondjam el neked, mi fáj

így megöregedve.

 

Árnyékba bújok, míg vérem 

vágy, vagy ösztön hajtja. 

     Ma, örülök, ha túlélem.   

 Régen, belehaltam.

 

Ne korholj, ha nem becézlek,

az idő a Drága,

ébrenlétben amíg nézlek,   

Hold ringat karjában.

 

Lobbants lángot, adj egy esélyt,

én leszek a fáklya,

s csillagok kihűlt testeként

zuhanunk egymásra.

Legutóbbi módosítás: 2010.02.11. @ 11:11 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.